UEFA;Nemzetközi Labdarúgó-szövetség;Garcia;

2014-11-22 06:56:00

Nyilvános Garcia-jelentést!

Úgy tűnik, a 2018-as és 2022-es labdarúgó-világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó korrupciós ügyek palotaforradalmat robbantanak ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FIFA). Egyrészt vélhetően ez áll majd a jövő május végi elnökválasztási kampányok középpontjában, másrészt már felmerült az is, hogy az eseteket kivizsgáló jelentés titkosítása miatt az európai országok brit és német felhívásra bojkottálnák a 2018-as oroszországi világbajnokságot.

Egyre nagyobb a baj a FIFA vezetésében, ugyanakkor egyre többen követelik – teljes joggal – a Garcia-jelentés nyilvánosságra hozatalát, hogy végre kiderüljön, mi igaz a korrupciós vádakból, amelyek immár végleg befeketíthetik Oroszország és Katar sikerét a 2018-as és 2022-es vb-helyszínek kiválasztásában. Michael Garcia vezette azt a csoportot, amely a 2018-as és a 2022-es világbajnokság odaítélésének körülményeiről készült jelentést készítette, majd szintén ő volt az, aki a mostani botrányt kirobbantotta, amikor Hans-Joachim Eckert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága másik részlegének vezetője bejelentette, a bizottság nem talált semmi olyasmit - például megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezésének pályázati elbírálását meg kellene ismételni. Ebből az a következtetés volt leszűrhető, hogy a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál marad, a 2022-esé pedig Katarnál.

Garcia azonnal közölte, hogy Eckert összegzése számos helyen nagy mértékben hiányos és téves ismertetése a vizsgálati jelentésben részletezett tényeknek és következtetéseknek, másnap pedig szorgalmazta, hogy a FIFA a teljes terjedelmében hozza nyilvánosságra az anyagot. Garciához hasonlóan nyilatkozott a Financial Timesnak Navracsics Tibor, aki szerint "a kételyek eloszlatása érdekében" teljes terjedelmében nyilvánosságra kellene hozni a jelentést. A londoni gazdasági napilap szerint a magyar EU-biztos kijelentése olyan figyelmeztetésként is értelmezhető, amely azt jelzi, hogy Brüsszel esetleg újragondolja a FIFA kereskedelmi jogosultságait.

A botrány fejleményeként már az európai vezető futballhatalmak FIFA-val szembeni bojkottja is felmerült. A közös tiltakozás szükségességét David Bernstein, az Angol Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke vetette fel, mondván, a kontinens országainak közösen van akkora erejük, hogy változást érjenek el, ezért bojkottot kell kilátásba helyezni a 2018-as világbajnokságra. Reinhard Rauball, a német szövetség elnöke konkrétan azt követelte a FIFA-tól, hogy hozza nyilvánosságra a Garciáék által készített 430 oldalas jelentést, ellenkező esetben Németország, és esetleg az UEFA bojkottálni fogja a következő világbajnokságot.

Mindenesetre valami megmozdult, ugyanis a FIFA auditáló bizottságának vezetője, Domenico Scala megkapja Gracia teljes jelentését és ő dönti majd el, mennyi információt kell abból a végrehajtó bizottságnak eljuttatni. Ugyanakkor a nemzetközi szövetség kedden büntetőfeljelentést tett a svájci államügyészségen a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó vizsgálattal összefüggésben, "magánszemélyek lehetséges kötelességmulasztása" miatt. Amint azt a FIFA jelezte, a lépésre Hans-Joachim Eckert ajánlására került sor.

Tegnap a FIFA elnöki posztjáért versenybe szálló Jerome Champagne, a szervezet korábbi főtitkára úgy vélte, lesznek még "meglepetések" a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó korrupciós ügyben. Az 56 éves francia szakember a Bild című napilap pénteki számában azt mondta, ez a téma még sokáig nem fog megnyugtatóan lezárulni.

"A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI és a svájci államügyészség is vizsgálódik, ez pedig azt mutatja, hogy a nyilvánosság előtt még nem mindent sikerült tisztázni" - nyilatkozta Champagne, aki újfent hangsúlyozta, elnökké választása estén az egész FIFA-t megreformálná.

Az elnökjelölt - aki jövő május végén száll harcba a posztért a regnáló Joseph Blatterrel szemben - jelezte, tart attól, hogy az elnökválasztás nem lesz sportszerű. "Ennek ellenére bízom abban, hogy a FIFA egy demokratikus szervezet, s a voksolás átlátható lesz" - tette hozzá.

Champagne hangsúlyozta, ha újra zárt ajtók mögött döntenek, az még jobban károsítja majd a FIFA amúgy sem jó hírnevét. "A futball piramisában sajnos nagyon sok olyan ember van, aki elsősorban saját magán akar segíteni, nem pedig a sportágon. Ezen én változtatni akarok" - mondta a francia elnökjelölt.

Kérdés csak az, kap-e erre lehetőséget…