Előfizetés

Áramlanak a kínai diákok Amerikába

Tömegesen áramlanak külföldre a kínai fiatalok. 2008-ig évente még főleg a tudósok választották úticélként az Egyesült Államokat, számuk akkor még nem érte el a 100 ezret. 

Mára jelentősen megváltozott a kép: háromszor annyian mennek ki Amerikába, s a kiutazók között nagyon sok a fiatal. Már 16 éves kortól Amerikába mennek a kínai diákok, hogy kiváló iskolákban folytathassák tanulmányaikat. Ugyanakkor a 13-17 év közöttieknél mind nagyobb az érdeklődés az amerikai nyári iskolák iránt. A pekingi oktatási minisztérium szerint 1978-2013 között 3,06 millió kínai végezte valamelyik külföldi országban tanulmányait. Ebből csak 2013-ban 414 ezren.

Egy a Barack Obama amerikai elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping között nemrégiben megkötött megállapodás alapján még jobban megkönnyítik a kínaiak számára a beutazást az Egyesült Államokba. Ennek köszönhetően a várakozások szerint 2015-ben várhatóan már több mint félmillió kínai választja oktatásának helyszínéül Amerikát.

Szavazásokat készít elő az Országgyűlés

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalja utoljára a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket, köztük a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló kormányzati javaslatokat.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések hangozhatnak el.

A parlament ezt követően csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhat, a határozathozatalt ugyanis kedd reggel tartják. Az Országgyűlés a hét második napján dönthet a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatról. Trócsányi László igazságügyi miniszter múlt pénteken tartott sajtótájékoztatóján ismét az ígérte, hogy a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal csökkennek majd. A tárcavezető emellett azt is megjegyezte, hogy széles körű választási lehetőséget hagynak az ügyfeleknek: azok, akik devizában kapják fizetésüket, vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, illetve a jen- vagy VIP-hitelesek, dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahitelüket, és nem élnek a forintosítással.

Kedden szavazás várható még a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint félezer képviselői módosító indítványról, így az azok között szereplő 60-70 kormánypárti változtatási javaslatról is. Az Országgyűlés a héten szerdáig ülésezik.