OGY;gazdasági bizottság;dohányipari cégek;

2014-11-24 13:38:00

"A baráti kör versenytársait elűzik Magyarországról"

A kormánypárti képviselők 7 igen, és az ellenzékiek 3 nem szavazata mellett tárgysorozatba vette az Országgyűlés gazdasági bizottsága a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslatot.

A javaslat szerint a hozzájárulás mértéke az adóalap 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 százalék, de legalább 30 millió forint, míg 30-60 milliárd forintos adóalapra 2,5 százalék, a 60 milliárd forintot meghaladó adóalap után pedig 4,5 százalék lenne 2015. február elsejétől.

Varju László, a DK politikusa, független országgyűlési képviselő a bizottság ülésén kijelentette:  a javaslattal olyan személyre szabott törvénykezés valósul meg, ami nem áll távol a kormánytöbbségtől: "aki versenytársa lehet az önök baráti körének, azt elűzik Magyarországról" - fogalmazott.

A fideszes Szatmáry Kristóf erre reagálva azt mondta:  a magyarországi vállalkozások támogatása a magyar kormány prioritása, az pedig egy adottság, hogy a legnagyobb árbevételű cégek nem magyar tulajdonúak.

A bizottság tárgyalta több szocialista képviselő - többek között Hiller István, Mesterházy Attila és Korózs Lajos - önálló indítványát egy politikai nyilatkozat elfogadásáról, amely egy, a véleménynyilvánítást korlátozó új közteher bevezetésének kizárásáról szólna. Velez Árpád (MSZP) a bizottság ülésén hangsúlyozta: bár a miniszterelnök bejelentette, nem vezetik be idén az internetadót, de a kormánynak továbbra is szándékában áll az internet megadóztatása. Bánki Erik (Fidesz) ugyanakkor hangsúlyozta: a miniszterelnök egyértelműsítette, hogy nem kívánja ezt az előterjesztést a parlament elé hozni, így okafogyott az MSZP-s képviselők javaslata. A javaslatot a bizottság a kormánypárti képviselők 7 nem, és az ellenzékiek 3 igen szavazata mellett elutasította.

A bizottság szintén nem támogatta Szabó Tímea független képviselő, a mindenki számára szabad internet hozzáférésről szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét.
A gazdasági bizottság egyben arról is döntött, hogy a testület bejelentkezik a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájára.