A külügyminiszter nem tud semmiről. Szijjártó Péter nem hallotta saját kormányfőjének müncheni beszédét, amelyben elismerte, hogy kormányára amerikai nyomás nehezedik. Nem olvasta azt sem, hogy „Orbán Viktort egyszerűen el akarják tüntetni a magyar politikából. Legszívesebben agyonlövetnék, mint Allendét, de azt nem tehetik”. Merthogy ezt a tömör tanulságot osztja meg a Heti Válaszban több, mint másfél hónapos köztévés-forgatásos latin-amerikai körútja után Bayer Zsolt.
Miért érdekes, amit Bayer mond és amiről a fő külügyér nem is hallott? Mert ő a Fidesz megmondó embere, egyike Spiró György „dúlt-keblű mélymagyarjainak”, akinek szavaiból megsejthetjük, mit gondolhatnak reggelre ébredvén káromkodós-magányuk őszinteségében az életünket megszabó politikus vezérelmék, anélkül, hogy fondorlatosabb szavakba kényszerítené őket a nyilvánosság még megmaradt ereje.
Hogy ki lövetné agyon legszívesebben egy atlanti szövetséges ország kormányfőjét? Az Egyesült Államok. Merthogy ő szervezi a kormány elleni puccsot. A Magyar Nemzet is megírta - a fő külügyér ezt sem olvasta -, hogy Washington az Orbán-kormány megbuktatásán munkálkodik. A hazai ellenzéket pénzelő Soros György kezében lévő Human Rights First tervei alapján, amely azt javasolja Barack Obama elnöknek, tegyen lépéseket, hogy Magyarország „visszataláljon a demokráciához, a jogállamisághoz”.
Bayer – ha már épp most jön Chiléből –, az ottani példával él. Az Egyesült Államok nem volt rest titkosszolgálatával, pénzével, katonai támogatásával odaállni Pinochet mellé a demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben. Miközben fennhangon szónokolt a demokráciáról és az emberi jogokról. A módszer: destabilizálás, utcai tüntetések szítása és támogatása, a kormány lejáratása, mindez idővel olyan mértékben hiszterizálhatja a társadalmat, hogy a kormány komoly bajba kerülhet. És ez ráadásul látszólag olyan nagyon demokratikus, hiszen csak a „nép” gyakorolja fenséges jogait… Mindez itthon azért, mert a kormány komoly érdeksérelmet okozott multinacionális amerikai cégek egész sorának.
Az 1973-as chilei puccs nem tartozik az amerikai demokrácia fényes napjai közé. Salvador Allende elnököt – mint Henry Kissinger, volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, külügyminiszter már többször elismerte – akkor (nem utolsó sorban az ITT multinacionális távközlési cég „sérelmei” miatt) tényleg a CIA által szervezett véres puccsal döntötte meg Augusto Pinochet tábornok. Aki iszonyú terrorral szétzúzta a chilei baloldalt, s akinek gazdasági csodáját ugyancsak az amerikaiak pénzelték. Hogy a baloldalnak máig van mit gyászolnia Allende tragikus és tanulságos sorsában azt még értjük, hogy pedig miért hullat krokodilkönnyeket a marxista Allende emléke előtt a jobboldali Bayer, az legyen az ő magánügye. A lényeg mégis: Pinochet puccsát Washington szervezte, az „Amerika hátsó udvarában” terjedő kommunizmustól való oktalan és elméretezett félelmében. De: Washington megszakadhatott volna a puccs szervezésében, akkor sem lehetett volna sikeres, ha nem támogatják elegen. Mindenekelőtt, ha a középosztályhoz tartozók – történetesen a magánfuvarozók, akik e hosszú, nadrágszíj-ország közellátási kulcspozíciójában voltak – nem sztrájkolnak a legálisan megválasztott hatalom ellen, ha az elégedetlenséget Allende le tudta volna szerelni. A puccs nem lehetett volna sikeres a hadsereg nélkül. Mint ahogyan nem voltak sikeresek a Fidel Castro elleni kubai kísérletek sem, bárhogy fortyogtak Miamiban az emigránsok, s Washingtonban a Kennedyek.
Ennyit a chilei párhuzamokról.
Orbán Viktort „legszívesebben” sem tudná senki az unió közepén fejbe lövetni, erre csak önnön maga, a kormányfő képes. Politikai öngyilkosságához saját kormányzási csőlátása viszi mind közelebb. Semmilyen lázítás nem vezethetne a „kormányfő fejbelövetéséhez”, ha nem dagadna a társadalmi elégedetlenség, amely a kormányfő távozását követeli. Demokráciát is csak oda lehet exportálni, ahol arra valóságos igény van, mert például a regnáló kormányzás sikertelenül impotens és közösség- és közjóellenes.
Ennek és a megváltozott geopolitikai helyzetnek – Ukrajna – a megértése helyett Bayer, mint főszervező, már rég összetrombitálná a Békemenetet, ha annak vezetői „demokratikusan” nem beszélték volna le róla. De hát a kormányfő azt mondta: „nix ugribugri, béke van, most nem kell menetelni”. Még Kövér László is visszafogta magát, amikor azt nyilatkozta: „nekem nem lenne ellenemre, ha az amerikai követség előtt százezrek tüntetnének, de nincs itt az ideje". A CÖF „önkéntes civil milliói” szemben az utcára kényszerült kormányellenes tízezrekkel: ez egyszer Orbán Viktor valódi veszélyt szimatolt. Béke ugyan már nincs, ám a mind határozottabb kontúrokat mutató hideg polgárháború egyetlen hirtelen mozdulatra könnyen meleg polgárháborúvá fajulhat. De: mert „egy teljesen gátlástalan, kiszámíthatatlan, agresszív tömeg vonul az utcákon", a Békemenet bármelyik pillanatban aktuálissá válhat. Ennek akkor jön el az ideje, amikor - Bayer szerint - „a CCCP-pólós üvöltöző kretének olyan helyzetet teremtenek, hogy nem lesz más választásunk”.
Félnek? Majd a hatalom megmondja, mikor lesz időszerű a polgárháború?
Addig is: „A forradalmakat a népharag hozza a nyakunkba, lehet, hogy várni sokan várják, de előre megtervezni nem szokták őket, kidobott idő azután kutakodni, miféle konspirációk szülik világra az efféle eseményeket” – írta egy XIX. századi klasszikus történész.
