forintosítás;devizahitelek;

2014-11-29 06:21:00

Szabályozott forintosítás

A forintosítás hatására a svájci frank alapú jelzáloghitelesek 65-70 százalékának csökkenhet a kamata a felvételkori szinthez képest, így az elszámolás 25-30 százalékos törlesztőrészlet-csökkenéséhez további 3-4 százalékos csökkenés adódik a jegybank tegnapi bejelentése szerint. A felvételkori átlagos 4 százalékos kamatszint 3,7 százalékra csökken majd, míg a szabadfelhasználású hiteleknél 5,2 százalékról 4,8 százalékra csökkenhet. Ugyanakkor a hátralévő futamidő alapján a szerződések döntő többségét forintra váltják át.

Egyre több részlet lát napvilágot a devizahitelek jövő év elejére várt forintosításából. Vonnák Balázs, a jegybank igazgatója pénteken újságírók előtt ismertette az árazás - részben eddig ismeretlen - elveit. A jogszabály előírja, hogy az alkalmazott kamatfelár nem haladhatja meg az 1 százalékpontot. Viszont, az az ügyfél, akinek az induló svájci frank hitelének teljes költsége (kamat és kezelési költség) 3,1 százalék alatt volt, nem tud úgy kijönni, hogy az új szabályokkal ne emelkedjen a forintosítás miatt a hitelének a kamata.

Megvált kutatási igazgatójától a jegybank
Nem mindennapi körülmények közt vált meg vezető kutatójától nemrég az Magyar Nemzeti Bank. Kónya István segített Király Júliának, a jegybank korábbi alelnökének bejutni egy jegybankos konferencia hallgatóságába, másnap Kónyát kirúgták. Persze akár korábban is lehettek konfliktusai, mivel neki kellett elkezdenie a Matolcsy-féle doktori program szervezését - értesült az Index internetes portál.

Éppen ezért - rendhagyó kivételként - nekik engedélyezi a törvény, hogy megtartsák devizahitelüket. Ez a lakáshiteleseknek mindössze 6,1, a szabadfelhasználású hiteleseknek pedig 1,3 százalékát érintheti. (Ezek az arányok még módosulhatnak, mert az MNB nem ismeri a kezelési költségek nagyságát.)

Mint ismeretes, akkor sem kell forintosítani, ha a hátralévő futamidő 6 év alatt van. Ez a probléma nélkül törlesztő hitelesek 6,5 százalékát teszi ki, ugyanakkor nem ismeretes, hogy mi lesz a lejárt és a felmondott problémás hitelek sorsa. Arányuk nem csekély: a teljes hitelállomány 10,8 százaléka.

A forintosítás hatására egyébként a svájci frank alapú jelzáloghitelesek 65-70 százalékának csökkenhet a kamatlába a felvételkori szinthez képest.

Az ugyancsak svájci frank alapú lakáshitelek, valamint a szabadfelhasználású jelzáloghitelek kamatlába a felvételkori szinthez képest a forintosítás hatására 30-40 bázisponttal mérséklődhet. Így a lakáshiteleknél a kamatláb 4.0-ről 3,7 százalékra mérséklődik.

A hitelfeltételekben a fogyasztási hitelek terén kifejezetten engedékenynek tűntek a bankok az elmúlt időszakban, s a lakáshitelezés terén is enyhültek a feltételek, bár a bankok e téren kismértékben szigorítanak majd a várakozások szerint - lehet, hogy ez csak a szigorúbb hitelezési szabályok okozta érzet leképeződése. A jegybank értékelése szerint a lakossági hitelfelárak határozottan csökkentek, de régiós szinten továbbra is magasak - mondta Vonnák Balázs.

Olcsóbb lett a forinttörlesztés

Egy év alatt jelentősen csökkent a forintalapú lakáshitelek kamata. Egy nyolcmillió forintos hitel havi törlesztése így akár tízezer forinttal is alacsonyabb lehet – derül ki az ingatlan.com kommentárjából. A várakozások szerint a lakáspiac növekedés előtt áll, pontos prognózist azonban egyelőre nehéz adni a növekedési ütemre, mert az újlakás-építéseknél még nincs jelentősebb élénkülés. A lakáspiaci bővülésben a hitelezésnek is lehet szerepe, a kamatok elmúlt időszakban bekövetkezett csökkenése pedig a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremt.

A Magyar Nemzeti Bank péntek reggel közzétett adatai szerint októberben a lakáscélú forinthitelek átlagos hitelköltség-mutatója 6,65 százalék volt, szemben a tavaly októberi 8,93 százalékkal.

Az ingatlan.com hitelkalkulációkat végzett két lakásra. A honlap adatbázisa szerint jelenleg egy 40 négyzetméteres budapesti téglaépítésű lakás hirdetési átlagára 12,7-13 millió forint körül van, egy 70 négyzetméteres, szintén téglaépítésű budapesti lakás hirdetési átlagára pedig 21-23 millió forint körül alakul. Ha a 40 négyzetméteres lakáshoz 5 millió forintos, a 70 négyzetméteres lakáshoz 8 millió forintos – 20 éves futamidejű – forintalapú lakáshitelt vesz fel a leendő vásárló, akkor az októberi 6,65 százalékos lakáshitelköltség-mutató alapján az 5 milliós kölcsön havi törlesztőrészlete 37-38 ezer forint körül alakulhat, a 8 milliós hitelnél pedig csaknem 60 ezer forint körüli lehet a havi teher.

Az egy évvel korábbi 8,93 százalékos hitelköltség-mutatóval számolva a szintén 20 évre felvett forintalapú lakáshitel 5 millió forintos hitel havi törlesztése közel 44 ezer, a 8 millió forintos hitel törlesztése pedig közel 70 ezer forint lenne. Azaz az egy év alatt bekövetkezett kamatcsökkenés bő 10 százalékkal olcsóbban törleszthető egy forintalapú lakáshitel. (A kalkulációk nagyságrendeket mutatnak, egy-egy konkrét lakáshitel-szerződésnél lehetnek eltérések.)