Szabolcs;autók;kővel dobálás;

2014-11-29 12:40:00

Kövekkel dobálta az úton haladó autókat

Elfogtak egy autósokat kővel dobáló férfit Szabolcsban, a 39 éves gyanúsított a 4-es főút Nyíregyháza-Kisvárda közötti szakaszán éjszakánként saját autójából hajított követ a szemközti sávban közlekedő járművekre.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense  elmondta, hogy november közepe óta több mint húsz betört szélvédőről, illetve megrongált karosszériáról tettek bejelentést a rendőrségen autósok, akik gyakran nem is tudták, mi történt. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A rendőrök a tettes elfogása érdekében éjszakánként kamerákkal felszerelt gépkocsikkal cirkáltak az érintett szakaszon. Ennek szombatra virradó éjjel lett meg az eredménye: éjfél után az egyik jelzés nélküli szolgálati gépkocsit megelőző autó visszapillantó tükrének csapódott egy szemközti járműből kirepülő kő.

A rendőrök, miután meggyőződtek arról, hogy a megrongált autóban ülő férfi nem sérült meg, azonnal a másik kocsi után eredtek. A sofőr a berkeszi bekötőúton próbált elmenekülni, de a rendőrök elállták az útját. A férfi a többszöri felszólítás ellenére sem akart kiszállni a járműből, így testi kényszert alkalmazva bilincselték meg. A gépkocsi ajtajában a rendőrök mintegy tíz követ találtak - közölte Fülöp Gergely.

Az elfogott kisvárdai férfival szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indult eljárás.