Ukrajna mellett a NATO

Publikálás dátuma
2014.12.03. 06:36
Segítséget ígértek Ukrajnának a NATO külügyminiszteri találkozóján FORRÁS: NATO
Megerősítette Ukrajna melletti elkötelezettségét a NATO. Az észak-atlanti szövetség brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásán Jens Stoltenberg, az új NATO-főtitkár hangsúlyozta, segítséget nyújtanak Ukrajnának, hogy felgyorsíthassa reformjait, s gondoskodni tudjon saját biztonságáról.

Videokapcsolat keretében tárgyaltak tegnap a Huszonnyolcak Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel. A NATO-Ukrajna-bizottság brüsszeli megbeszélése után kiadott közleményben elítélték Oroszországot Ukrajna szándékos destabilizálása, a nemzetközi jog megsértése miatt.

Aláhúzták, hogy Oroszország és az orosz szakadárok tevékenysége szembemegy a szeptemberben megkötött minszki megállapodással.

Felhívták Moszkvát, hogy mondjon le a Krím annexiójáról, amelyet nem ismer el a szövetség. A megbeszélés után tartott sajtóértekezletén Stoltenberg úgy nyilatkozott, ha Kijev kéri felvételét a NATO-ba, a szövetség megvizsgálja, teljesíti-e a feltételeket.

A szövetség erre egyébként a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón garanciát vállalt. A NATO nem szállít fegyvert Ukrajnának, de tagállamai kétoldalú megállapodások keretében megtehetik.

Áttekintették az évzáró külügyminiszteri tanácskozáson a szeptemberi walesi csúcstalálkozón meghatározott feladatok teljesítését.

A csúcson arról állapodtak meg a Huszonnyolcak, hogy 2016-ra létrehoznak egy gyorsreagálású – „lándzsahegy” – erőt, amely néhány napon belül képes szükség esetén fellépni.

Már jövő év elejére kész néhány tagállam - Németország, Norvégia és Hollandia - ideiglenes reagáló erő felállítására.

A szövetség megerősíti jelenlétét a balti államokban, amelyek az orosz fenyegetés miatt veszélyeztetve érzik magukat. Januártól „Eltökélt támogatás” névvel új afganisztáni missziót indít a NATO.

Budapesten is a NATO-ról, az ukrán válságról tanácskoztak tegnap a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja szervezésében kezdődött nemzetközi konferencián,

„Egy új hidegháború megelőzése, a NATO szerepe a 21. században. Az ukrán krízis, mint a NATO-orosz kapcsolatok változásának oka” címmel.

Bevezető előadásában Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) igazgatója hangsúlyozta, nem az a kérdés, szükség van-e a NATO-ra, hanem az, hogyan használjuk.

A biztonságpolitikai szakértő aláhúzta, egyértelműen Putyiné a fő felelősség az ukrán válság kirobbantásáért, az orosz elnök már néhány éve eldöntötte, hogy véget vet az együttműködésnek a Nyugattal.

De az ukrán politikai erők sem álltak a helyzet magaslatán, s az Obama-kormányzat is hiú ábrándokat kergetett, amikor azt hitte, lehetséges egy agresszív diktátor megbékítése.

Putyin azonban csak az erőre hallgat, mutatott rá Gyarmati. A NATO, mint mondta, képes „hiteles” vörös vonalat meghúzni, méghozzá a tagállamok határánál, a szövetség Litvániától Portugáliáig egyforma biztonsági garanciát kell, hogy kínáljon.

Siklósi Péter, a HM védelempolitikai államtitkára az észak-atlanti szövetség történetét áttekintve felidézte a NATO balkáni, afganisztáni szerepvállalását.

Jelenleg, mint mondta, két nagy kihívással szembesül a NATO, az Iszlám Állam terjeszkedésére és az ukrán válságra egyaránt világos választ kell adni.

Míg korábban kevés ösztönző volt a védelmi kiadások növelésére, most ezt sürgősséggel kell megtenni, mondta.

Szemerkényi Réka, a magyar kormányfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója az atlanti kapcsolatok megerősítésének fontosságát hangsúlyozva leszögezte: ha sok dologban vannak is nézeteltérések, nagy stratégiai kérdésekben szövetségesek és partnerek vagyunk, s meg kell próbálni újjáépíteni a bizalmat és az egységet.

A tanácskozáson a 2015. január 1-től kezdődő lett soros EU-elnökség biztonságpolitikai célkitűzéseit is ismertette Imants Viesturs Liegis, budapesti lett nagykövet, s a kelet-ukrajnai válság következményeiről tartott előadást Ukrajna ideiglenes ügyvivője, Mihajlo Junger.

Szerző

Máig kísért a bhopali katasztrófa

Publikálás dátuma
2014.12.03. 06:34
A tragédia következményeit máig nem lehetett felszámolni FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DANIEL BEREHULAK
Hajnalban, 1984. december 2-ről 3-ra virradóra történt a világ legsúlyosabb vegyi katasztrófája az indiai Mandhja Prades állambeli Bhopalban. Az Union Carbide nevű rovarirtó cég leányvállalata 40 tonna metil-izocianát gázt bocsátott a levegőbe. Napokon belül mintegy háromezren haltak meg, később pedig legalább 20 ezren a tragédia következményeként. Sosem derült ki a tragédia pontos oka, így a felelősöket sem ítélték el. A túlélők remélik, az állam végre igazságot szolgáltat majd.

A hetvenes években a bhopali Union Carbide évente 2500 tonna szevin rovarirtót állított elő. A gyár azonban akár ötezer tonna előállítására is képes lett volna.

Csakhogy a nyolcvanas évek elején egyre csekélyebb igény mutatkozott a szerre, ezért az amerikai vállalatnál költségcsökkentő intézkedéseket léptettek életbe, többeket elbocsátottak, s a rovarirtó előállításánál más, olcsóbb anyagokat használtak fel. Szóba került az is, hogy bezárják a gyárat.

A tragédia idején a túltermelés miatt nem működött az üzem, csak karbantartási munkálatokat végeztek. A tisztítás folyamata során azonban olyan láncreakció indult be, amelyet nem tudtak megállítani, ráadásul víz került a metil-izocianátot tároló tartályakba.

Ennek következtében a tartályban jelentősen megnőtt a belső nyomás, s metil-izocianát, valamint más mérges anyagok (dimetilamin, illetve trimetiliszocianurát és dimetiliszocianurát) kerültek a levegőbe. A tartály tartalma két óra alatt párolgott el.

A metil-izocianát rendkívül veszélyes, mérgező anyag. Az emésztőrendszerbe, vagy bőrre jutva egészen kis mennyiség, akár 0,4 ppm (part per million, azaz az egész milliomod része) mérgező.

A metil-izocianát elsősorban a szemet, a tüdőt támadja meg, ám rendkívüli veszélyét mutatja, hogy a vérkeringésbe is eredeti kémiai állapotában kerül be.

A boncoláskor egy sor áldozatnál az orvosok meglepetésére a belső szervekben is találtak az anyagból. Rendkívül reaktív anyagról van szó, ami hamar kölcsönhatásba kerül a különféle molekulákkal.

Utóbb kiderült, hogy a tárolt metil-izocianát minősége nem felelt meg az előírásoknak. Kloroform tartalma ugyanis túlságosan magas volt, húsz százalékos, miközben fél százalék lett volna megengedett.

A tartályokban ezért sósav is keletkezett, ami a tartályok korrodálódását eredményezte. Arra a későbbi vizsgálat, s szakértők sem tudtak magyarázatot adni, miként kerülhetett víz a tartályba.

A tartályok a nyugatiakhoz képest túl nagyok, túlterheltek voltak. A baleset idején 70-87 százalékig voltak megtöltve, miközben ez az arány Nyugaton körülbelül 50 százalék volt.

A tragédia okai közé tartozik az is, hogy a tárolás biztonságát sem szavatolták kellőképpen. Bár létezett egy hűtőrendszer, amely a metil-izocianát 0 fokos tárolását biztosítja, ezt azonban öt hónappal a baleset előtt takarékossági okokból lekapcsolták.

A vállalatnak elvileg minden rendkívüli esetre fel kellett volna készülnie, így arra is, hogy mérgező gáz kerülhet a levegőbe. Ezt egy szódalúgot termelő szerkezettel kellett volna megakadályozni.

Csakhogy, amint a későbbi vizsgálatok egyértelműen igazolták, ez sem volt működőképes. Szakértők teljesen biztosnak tartják, hogy a katasztrófához hozzájárult a munkatársak számának jelentős csökkentése is.

Ami különösen abszurd: a szirénák sem működtek. Azért kapcsolták le őket, hogy „ne zavarják” az embereket.

1984. december 3-án, hajnalban fehér felhő szállt fel az üzemből. A mérgező gázfelhő az egész várost ellepte, s 40 négyzetkilométernyi területen alakult ki mérgezőanyag-koncentráció.

Arra ébredtek az emberek, hogy nem kapnak levegőt. Fuldokolni kezdtek. Sokan a kórház felé menekültek, ám éppen ezen a területen volt a legmagasabb a mérgező anyag koncentrációja.

Többüknek arra sem maradt ereje, hogy orvoshoz menjen, rengetegen otthon haltak meg. Az áldozatok egyharmada gyermek volt.

Ma sem ismert az áldozatok pontos száma. Becslések szerint mintegy 25 ezren vesztették életüket, s félmillióan betegedtek meg. Sokan még ma is állandó kezelésre szorulnak.

Az indiai kormány 3 milliárd dolláros kártérítést követelt, ezt azonban az amerikai vállalat bíróságnál támadta meg.

Hosszas csatározások után 1989-ben az indiai legfelsőbb bíróság 470 millió dollárt szavazott meg az indiai államnak, ennek azonban csak töredékét kapták meg az érintettek. További 250 milliót biztosítók fizettek.

A tragédia büntetőjogi felelősségének feltárása rendkívül lassan halad.

Az első ítélet 2010. június 7-én született, amikor az amerikai vállalat nyolc munkatársát gondatlanságból elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek. Két-két éves felfüggesztett börtönre és 2200 dolláros kártérítés befizetésére ítélték őket.

Az áldozatok azonban nagyon keveslik a büntetés mértékét. Rendkívüli ügyészi testület felállítására tettek javaslatot, hogy felgyorsítsák az ítélkezés folyamatát.

A túlélők azt is követelték, hogy a kormányzat biztosítsa egészségügyi ellátásukat. A csoport az indiai mellett az amerikai kormányt „csoportos bűnelkövetéssel” vádolja.

A követelések között szerepel az is: a két ország jelentős anyagi hozzájárulással biztosítsa, hogy végérvényesen megtisztítsák Bhopalt a mérgező anyagoktól.

A túlélők szervezete felszólította a kormányzatot, tegyen lépéseket arra, hogy kiadják Indiának az Union Carbide titkárát, John McDonaldot, s a Dow Chemical nevű cég számára, amely 2001-ben vásárolta meg az Union Carbide-ot, semmiféle indiai beruházást se tegyenek lehetővé, amíg nem ismerik el a felvásárolt vállalat érintettségét.

A túlélők mozgalma nem volt teljesen eredménytelen. Az utóbbi négy év folyamán annyit elértek, hogy 50 ezer háztartás számára biztosították a víztisztítást.

2011-ben pedig a Dow Chemical érdekközösségébe tartozó Dow Agrosciences nevű céget feketelistára tette az indiai kormány, nemrégiben pedig eljárás indult a bhopali körzeti bíróságnál az amerikai céggel szemben.

Frissítve: 2014.12.02. 21:07

Máig kísért a bhopali katasztrófa

Publikálás dátuma
2014.12.03. 06:34
A tragédia következményeit máig nem lehetett felszámolni FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DANIEL BEREHULAK
Hajnalban, 1984. december 2-ről 3-ra virradóra történt a világ legsúlyosabb vegyi katasztrófája az indiai Mandhja Prades állambeli Bhopalban. Az Union Carbide nevű rovarirtó cég leányvállalata 40 tonna metil-izocianát gázt bocsátott a levegőbe. Napokon belül mintegy háromezren haltak meg, később pedig legalább 20 ezren a tragédia következményeként. Sosem derült ki a tragédia pontos oka, így a felelősöket sem ítélték el. A túlélők remélik, az állam végre igazságot szolgáltat majd.

A hetvenes években a bhopali Union Carbide évente 2500 tonna szevin rovarirtót állított elő. A gyár azonban akár ötezer tonna előállítására is képes lett volna.

Csakhogy a nyolcvanas évek elején egyre csekélyebb igény mutatkozott a szerre, ezért az amerikai vállalatnál költségcsökkentő intézkedéseket léptettek életbe, többeket elbocsátottak, s a rovarirtó előállításánál más, olcsóbb anyagokat használtak fel. Szóba került az is, hogy bezárják a gyárat.

A tragédia idején a túltermelés miatt nem működött az üzem, csak karbantartási munkálatokat végeztek. A tisztítás folyamata során azonban olyan láncreakció indult be, amelyet nem tudtak megállítani, ráadásul víz került a metil-izocianátot tároló tartályakba.

Ennek következtében a tartályban jelentősen megnőtt a belső nyomás, s metil-izocianát, valamint más mérges anyagok (dimetilamin, illetve trimetiliszocianurát és dimetiliszocianurát) kerültek a levegőbe. A tartály tartalma két óra alatt párolgott el.

A metil-izocianát rendkívül veszélyes, mérgező anyag. Az emésztőrendszerbe, vagy bőrre jutva egészen kis mennyiség, akár 0,4 ppm (part per million, azaz az egész milliomod része) mérgező.

A metil-izocianát elsősorban a szemet, a tüdőt támadja meg, ám rendkívüli veszélyét mutatja, hogy a vérkeringésbe is eredeti kémiai állapotában kerül be.

A boncoláskor egy sor áldozatnál az orvosok meglepetésére a belső szervekben is találtak az anyagból. Rendkívül reaktív anyagról van szó, ami hamar kölcsönhatásba kerül a különféle molekulákkal.

Utóbb kiderült, hogy a tárolt metil-izocianát minősége nem felelt meg az előírásoknak. Kloroform tartalma ugyanis túlságosan magas volt, húsz százalékos, miközben fél százalék lett volna megengedett.

A tartályokban ezért sósav is keletkezett, ami a tartályok korrodálódását eredményezte. Arra a későbbi vizsgálat, s szakértők sem tudtak magyarázatot adni, miként kerülhetett víz a tartályba.

A tartályok a nyugatiakhoz képest túl nagyok, túlterheltek voltak. A baleset idején 70-87 százalékig voltak megtöltve, miközben ez az arány Nyugaton körülbelül 50 százalék volt.

A tragédia okai közé tartozik az is, hogy a tárolás biztonságát sem szavatolták kellőképpen. Bár létezett egy hűtőrendszer, amely a metil-izocianát 0 fokos tárolását biztosítja, ezt azonban öt hónappal a baleset előtt takarékossági okokból lekapcsolták.

A vállalatnak elvileg minden rendkívüli esetre fel kellett volna készülnie, így arra is, hogy mérgező gáz kerülhet a levegőbe. Ezt egy szódalúgot termelő szerkezettel kellett volna megakadályozni.

Csakhogy, amint a későbbi vizsgálatok egyértelműen igazolták, ez sem volt működőképes. Szakértők teljesen biztosnak tartják, hogy a katasztrófához hozzájárult a munkatársak számának jelentős csökkentése is.

Ami különösen abszurd: a szirénák sem működtek. Azért kapcsolták le őket, hogy „ne zavarják” az embereket.

1984. december 3-án, hajnalban fehér felhő szállt fel az üzemből. A mérgező gázfelhő az egész várost ellepte, s 40 négyzetkilométernyi területen alakult ki mérgezőanyag-koncentráció.

Arra ébredtek az emberek, hogy nem kapnak levegőt. Fuldokolni kezdtek. Sokan a kórház felé menekültek, ám éppen ezen a területen volt a legmagasabb a mérgező anyag koncentrációja.

Többüknek arra sem maradt ereje, hogy orvoshoz menjen, rengetegen otthon haltak meg. Az áldozatok egyharmada gyermek volt.

Ma sem ismert az áldozatok pontos száma. Becslések szerint mintegy 25 ezren vesztették életüket, s félmillióan betegedtek meg. Sokan még ma is állandó kezelésre szorulnak.

Az indiai kormány 3 milliárd dolláros kártérítést követelt, ezt azonban az amerikai vállalat bíróságnál támadta meg.

Hosszas csatározások után 1989-ben az indiai legfelsőbb bíróság 470 millió dollárt szavazott meg az indiai államnak, ennek azonban csak töredékét kapták meg az érintettek. További 250 milliót biztosítók fizettek.

A tragédia büntetőjogi felelősségének feltárása rendkívül lassan halad.

Az első ítélet 2010. június 7-én született, amikor az amerikai vállalat nyolc munkatársát gondatlanságból elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek. Két-két éves felfüggesztett börtönre és 2200 dolláros kártérítés befizetésére ítélték őket.

Az áldozatok azonban nagyon keveslik a büntetés mértékét. Rendkívüli ügyészi testület felállítására tettek javaslatot, hogy felgyorsítsák az ítélkezés folyamatát.

A túlélők azt is követelték, hogy a kormányzat biztosítsa egészségügyi ellátásukat. A csoport az indiai mellett az amerikai kormányt „csoportos bűnelkövetéssel” vádolja.

A követelések között szerepel az is: a két ország jelentős anyagi hozzájárulással biztosítsa, hogy végérvényesen megtisztítsák Bhopalt a mérgező anyagoktól.

A túlélők szervezete felszólította a kormányzatot, tegyen lépéseket arra, hogy kiadják Indiának az Union Carbide titkárát, John McDonaldot, s a Dow Chemical nevű cég számára, amely 2001-ben vásárolta meg az Union Carbide-ot, semmiféle indiai beruházást se tegyenek lehetővé, amíg nem ismerik el a felvásárolt vállalat érintettségét.

A túlélők mozgalma nem volt teljesen eredménytelen. Az utóbbi négy év folyamán annyit elértek, hogy 50 ezer háztartás számára biztosították a víztisztítást.

2011-ben pedig a Dow Chemical érdekközösségébe tartozó Dow Agrosciences nevű céget feketelistára tette az indiai kormány, nemrégiben pedig eljárás indult a bhopali körzeti bíróságnál az amerikai céggel szemben.

Frissítve: 2014.12.02. 21:07