tüntetés;Hír TV;Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete;tanárnő;Zaklatták;

2014-12-03 06:06:00

"Levadásszák a tüntetőket" - Diákjai előtt zaklatta a Hír Tv a tanárnőt

Munkahelyén keresték fel a HírTv munkatársai Nagy Emília középiskolai tanárt, aki éppen diákok társaságában volt, amikor megjelentek a tévések. A budapesti pedagógus a Közfelháborodás napja tüntetésén szólalt fel november 17-én, három, oktatási kérdéseket képviselő civil szervezet nevében, és arról beszélt, hogy a kormány oktatáspolitikája megbukott.

A tanár kollégáinak írt levelében mesélte el a történteket, a levelet elküldte a 444.hu-nak is, mert szerinte a legjobb amit tehet, ha a nyilvánossághoz fordul, mielőtt bármi megjelenne róla a Hír TV-ben. Beszámolója szerint a tévés stáb kedden ment be a középiskolába, ahol dolgozik. Az igazgatóhelyettes megpróbálta feltartóztatni őket, arra hivatkozva, hogy nincs forgatási engedély, de Juhász Annamária riporter bejutott Nagy Emília irodájába. A riporter felvetette, hogy magánemberként kérdeznék Nagy Emíliát, aki jelezte: semmiképpen sem akar nyilatkozni.

A stáb ezután távozott az iskolából, ahol péntek délután is keresték már a tanárt, mondván, hogy a HírTv valamilyen információhoz jutott a személyével kapcsolatban, és azt szeretnék ellenőrizni az igazgatónál. Az igazgató akkor már nem volt bent. Nem sokkal a stáb távozása után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sajtóosztályán keresztül érkezett meg az iskolába a tévé megkeresése, amelyben interjút kértek Nagy Emiliától és az igazgatótól, mert úgy tudják, Nagy ellen csalási ügyben vádat emeltek. A tanárnő állítja: soha nem emeltek ellene vádat semmilyen hasonló ügyben, ezért fogalma sincs arról, mit talált róla a Hír Tv. Az eset kapcsán megdöbbenését fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amely az eset azonnali kivizsgálását követeli az illetékesektől.

A Hír TV az utóbbi napokban a kormányellenes tüntetések több résztvevőjét is megpróbálta dehonesztálni, Várady Zsoltról például közölték, hogy „kábítószerrel való visszaélés miatt büntetőeljárás indult ellene”. Azt azonban elmulasztották hozzátenni, hogy az eset 11 éve történt és mindössze  0,2 gramm növényi törmeléket találtak nála.

Gulyás Balázst, a netadó ellen szervezett  tüntetések egyik fő szervezőjét egy tavaly februári, esős-havas időben történt autóbalesetével találták meg. Gulyás a Facebookon megírta a sztorit: 

„A zöldre váltó lámpánál elindultam és kanyarodtam, elfeledkezve arról, hogy szemből is jöhet autó. Az ütközésben sajnos megsérült a másik autó két utasa, köztük egy kiskorú, nyolc napon túli sérüléssel. Az ügyben végig együttműködtem a hatóságokkal, elismertem a felelősségemet, és már a helyszínen bocsánatot kértem az érintett családtól. Az eljárás most záródik le kétszázezer forintos pénzbírsággal és öt hónapos vezetéstől való eltiltással, amit elfogadtam. Magánéletem bizalmas – ún. különleges – személyes adatainak most tervezett közzététele aligha véletlen.”

A jobboldali tévé "leleplező" akciói nyomán indult el a Facebook-on egy kezdeményezés, hogy megkímélendő a Hír Tv stábját a fáradtságos kutatómunkától, az ellenzéki tüntetéseken résztvevők - főként szervezők, szónokok - bevallják a múltban elkövetett bűneiket.  A "Kedves HírTV" - kezdetű vallomások között számos izgalmas vétek olvasható, szabad felhasználásra ajánlva a csatornának.