Mazsihisz;Heisler András;Schwezoff Dávid;

2014-12-04 06:05:00

Heisler válaszolt Schwezoffnak

A felelősségteljes magatartást nem szépen hangzó mondatokkal, hanem tettekkel kellene bizonyítani – fogalmazott Heisler András, a Mazsihisz elnöke Schwezoff Dávidnak írt válaszlevelében. A szombat.org-on közzétett levelezés szerint ugyanis a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója felhívást intézett Heisler Andráshoz "a béke érdekében". 

Azt írta a Mazsihisz elnökének, reményei szerint közös nyilatkozatban biztosíthatják a hitközségek tagjait, valamint a szélesebb közvéleményt, hogy a felek sajnálják a múltban tett, feszültséget okozó kijelentéseiket, és a jövőben tartózkodnak minden olyan nyilvános véleménynyilvánítástól, mely a másik személyét - és ez által a hazai zsidóság megítélését - negatívan befolyásolhatják. Heisler szerint azonban az elmúlt három hónap történései után bármilyen közös nyilatkozat hiteltelen lenne, s ő inkább a közös munkában hisz, amire immár negyedszer kéri fel Schezoffot. Eközben a zuglói templomkörzet által kezdeményezett felhívást, mellyel Schwezoff visszahívását kívánják elérni, eddig 222-an írták alá.