Két és fél hónapja rengetegen gyűltek össze a Fészek Klubban, hogy megünnepeljék a 90. születésnapját. Bár nem hallott jól, bottal járt, mégsem gondolta senki, hogy az az utolsó találkozás. Hiszen a Facebookon évek óta tartotta a kapcsolatot egykori munkatársaival, mindenről tudott, mindenhez hozzászólt, szellemileg teljesen friss volt.
FOTÓ: Népszava
Eredetileg fémesztergályosnak tanult, de 1945 után pártmunkás lett. Az MSZMP helyezte a rádióba is, amely akkor - 1956 után - az újságok mellett a tájékoztatás fő letéteményese, egyúttal a politikai propaganda eszköze is volt. Hárs beletanult a szakmába, de sosem szólt bele a műsorok készítésébe. Azt a valódi szakemberekre hagyta, s fölöttük mintegy védőernyőt nyitott. Így munkatársai az "átkos" időkben is nyugodtan tudtak dolgozni, ismerve a párt és a kormány elvárásait, de centinként és nagyon tudatosan tágítva a határokat. Akkor még remek rádiójátékok készültek a kor nagy színészeivel, zenei felvételek a rádió nemzetközi hírű együtteseivel, országos vetélkedők, mindig várt kabarék, és így tovább. Ezt a rádiót vezette, alakította elkötelezetten, nagy emberséggel Hárs István. Ahogy Mester Ákos írta róla, "elkötelezett ember volt, de nem a profit és a politikai brancs elkötelezettje; egy eszmében hitt és nem azokban, akik képviselték".
Legendák keringtek róla. Hogyan mentett meg a párt haragjától munkatársakat, s hogy az ajtaja mindig nyitva állt, de sosem hivatott senkit, inkább maga ment el a különböző rádiós műhelyekbe. Olyan tulajdonságok, amelyek napjainkban még inkább felértékelődnek. Ha felidézzük őket, a mai médiában akkor sem változik semmi. Halálhírére valaki azt írta a Facebookon: "Hárs István nincs többé. Magyar Rádió sincs többé." Ami persze így nem igaz. Az a rádió, amelyben jó volt - jól lehetett - dolgozni, már régen megszűnt. Az intézmény ma is a hatalmat szolgálja, akár az egykori elnök idejében, de Hárs embersége nélkül. És most már rá is csak emlékezni lehet. De érdemes.