korrupció;tüntetés;Vida Ildikó;NAV;Goodfriend;korrupció ellenes;

2014-12-04 22:00:00

Orbánra és Vidára dühösek

Az adóhatóság "korrupt vezetőinek lemondását", a NAV független átvilágítását, valamint a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követeltek csütörtök este ismét több ezren a fővárosban. Eközben a korrupciós gyanúba került NAV-elnök, Vida Ildikó továbbra sem mondott le, ehelyett André Goodfriend amerikai ügyvivőt vádolta meg rágalmazással. A kormány tovább tétlenkedik. A tüntetésen készült fotókat itt nézheti meg!

Ismét több ezren tüntettek csütörtökön a korrupció ellen Budapesten. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korrupciós gyanúba keveredett vezetőinek lemondását és az adóhatóság átvilágítását is követelő demonstrálók a Kossuth tér sarkánál álló Nagy Imre-szobortól vonultak a Budai Várba, a Lánchídon át. Azért mentek a Várba, mert a Miniszterelnökség oda akar költözni, de útba ejtették a NAV székházát is.

A felszólalók, akik egy hektikus szónokversenyből kerültek ki, elsősorban átlátható kormányzást, valamint a korrupciógyanúba keveredett kormányzati tisztségviselők távozását követelték, de elhangzott az is, hogy az állam tartsa tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot és ne nyúljon a magánnyugdíj-megtakarításokhoz, illetve vonják vissza a pártközeli személyek és szervezetek közpénzből való támogatását lehetővé tevő törvénymódosítást. A menetben zúgott az "Orbán, takarodj!", de más, a kormányzati, rendszerszintű korrupciót számon kérő rigmusok is felhangoztak. A Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) megalakulásakor jelentette be, hogy december 4-re tüntetést szervez az 1000 milliárdan a korrupció ellen Facebook-csoport, de a NAV-botrány és a kormányzás átláthatatlansága ellen a következő hetekben is lesznek tüntetések.

Fotó: Tóth Gergő/Népszava

Fotó: Tóth Gergő/Népszava

Eközben Vida Ildikó, a NAV elnöke nyílt levelet intézett André Goodfriendhez, miután az amerikai ügyvivő a Heti Válasznak adott interjújában arra tett utalást, hogy a beutazási tilalomban érintetteket konkrét bűncselekményben tartják érintettnek. A Heti Válasz kérdése Vida Ildikóra vonatkozott, Goodfriend azonban válaszát úgy kezdte: "konkrét személyekről nem beszélek, de az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapoztuk, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek. Az, ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek". Az ügyvivő azt is mondta: tudomásuk van az adóhatóságon belüli csalásokról, ezt jelezték is a magyar félnek, de ezekben az ügyekben nem indult nyomozás.

Erre reagálva adott ki Vida nyílt levelet, amely szerint magyarázatot vár Goodfriendtől a "minden eddiginél súlyosabb" kijelentésére. Szerinte Goodfriend magyarázattal tartozik "a magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat". A NAV elnöke azt is írta: "valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül".

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!