Előfizetés

Renzi szerint jó úton halad Olaszország

Részsikert aratott Matteo Renzi, miután a szenátus is megszavazta a sajtóban csak Jobs Actként emlegetett munkaügyi törvényt. Ez a februárban hivatalba lépett olasz miniszterelnök eddigi legfontosabb reformintézkedése.

A szenátusban a szerda esti szavazáson 166-an támogatták az előterjesztést 112 képviselő ellenében. Egy honatya tartózkodott.

Renzi a Twitteren azt közölte, Olaszország valódi változáson megy keresztül, s a kormányzat folyamatosan halad előre az általa kijelölt úton.

A jogszabály egyebek mellett megváltoztatta az 1970-es munka törvénykönyv 18. paragrafusát, amely megvédi a munkavállalókat a jogtalan elbocsátástól.

Ha megállapítást nyert, hogy a munkaadó törvénybe ütközően vált meg a munkatárstól, a jogszabály biztosította számára, hogy visszahelyezzék eredeti munkakörébe.

Ez utóbbi rendelkezést azonban kivették az új törvényből, ezért a három nagy olasz szakszervezet közül kettő már hónapok óta tiltakozott ellene, de a Renzi által vezetett Demokrata Pártban (PD) is feszültségeket eredményezett.

A szavazásról 40 PD-s képviselő maradt távol. Az olasz képviselőház múlt héten már megszavazta a törvényt, annak ellenére, hogy októberben, a tervezet nyilvánosságra kerülésekor, a szakszervezetek hívására többszázezer tiltakozó vonult utcára a nagy városokban.

A miniszterelnök úgy véli, a reform arra bátorítja majd a cégeket, hogy új alkalmazottakat vegyenek fel. Szerinte a rendelkezés a munkanélküliséggel szembeni küzdelmet is segíti.

Jelenleg 13,2 százalék az állástalanok aránya Olaszországban, az ifjúság soraiban egyenesen rekord méretű, 44 százalékos a munkanélküliség.

A szenátusi voksolással egy időben is tüntetéseket tartottak Rómában. A legutóbbi megmozdulások résztvevői és a rendőrség közötti összecsapásokban három személy sérült meg.

A törvény 2015 januárban lép életbe. Mivel keretmegállapodásról van szó, a jogszabálynak még nem minden pontja teljesen világos. A tartalmi kérdések megszerkesztésével szakbizottságot bíztak meg. 

A következő hetekben ezért minden bizonnyal további kemény viták és tüntetések várhatók Olaszországban.

Új korszak a német belpolitikában

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2014.12.05. 06:32
Ramelowra sok tévés fellépés vár, ha valóban megválasztják a tartomány miniszterelnökének FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JENS SCHL
Az újraegyesített Németország történetében első ízben ülhet balpárti politikus a tartományi miniszterelnöki székbe. A türingiai parlament ma szavaz arról, megválasztják-e a Balpárt, a szociáldemokrata SPD, valamint a Zöldek koalíciójának közös jelöltjét, Bodo Ramelowot.

A Balpártot ugyan a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódpártjának tartják, valójában azonban megszűnt mindenfajta, az NDK állampártjához fűződött ideológiai kötődés.

Olyannyira, hogy a Balpárt még a türingiai koalíciós megbeszélések megkezdése előtt deklarálta: az NDK-t önkényes államnak tartja, ahol nem tartották tiszteletben a jogállamiságot.

Ez a kijelentés kivált az SPD számára volt fontos, hiszen így a szövetségi szintű koalíciós partner, a CDU nem vádolhatja azzal, hogy egy rovott múltú tömörüléssel szövetkezik, amely nem határolódott el az NDK-ban elkövetett emberi jogsértésektől.

Bodo Ramelow nem az NDK-ban, hanem az NSZK-beli Hessen tartományban született, s nőtt fel. Tizenegy éves volt, amikor édesapja egy a II. világháborúban szerzett sebesülés szövődményében meghalt.

Kereskedőnek tanult, 1977-től a Karstadt AG-nál dolgozott. 1981-1990 között szakszervezeti titkár volt, majd 1990-től a türingiai HBV szakszervezet elnöke.

Először 1994. május elsején tűnt fel május elsején a NSZEP közvetlen utódpártja, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) rendezvényén szónokként Gregor Gysi, Gerhard Jüttemann és Heinrich Fink mellett a szakszervezetek egyik képviselőjeként.

1997-ben az Erfurti Nyilatkozat aláírói közé tartozott. Ebben 40 művész, értelmiségi, szakszervezeti vezető és politikus szociális igazságosságot követelt, valamint az SPD, a Zöldek és a PDS szorosabb együttműködéséért szálltak síkra.

Ramelow 1999 áprilisában lépett be a PDS-be, s ugyanebben az évben beválasztották a türingiai parlamentbe. 2001-ig a PDS frakcióvezető-helyettese volt, majd a képviselőcsoport első emberévé tették meg.

Kemény szónokként ismerték, időnként „egyemberes ellenzéknek” is nevezték. 2003-ban őt jelölte a PDS a párt tartományi kormányfőjelöltjének.

2004-ben a politikai erő történetének legjobb eredményét érte el Türingiában, 26,1 százalékot szerezve. Egy évvel később a német szövetségi parlamentbe, a Bundestagba is beválasztották. A párt egyházügyi referensévé tették meg.

2009-ben már létrejöhetett volna a baloldali pártok összefogása Türingiában, az SPD és a Zöldek azonban egyetértettek abban, vállalhatatlan számukra Ramelow személye kormányfőként. Utóbbi erre megakadályozta, hogy a szociáldemokrata Christoph Matschie-t válasszák meg miniszterelnöknek.

2014-ben azonban fordult a kocka. A szeptemberi tartományi választáson a Balpárt második helyen végzett a kereszténydemokrata CDU mögött, október közepén aztán a Balpárt hivatalosan is koalíciós együttműködést ajánlott az SPD-nek és a Zöldeknek.

Eleinte úgy tűnt, a baloldali szövetség ezúttal is elmarad, de az egyeztetések során egyre közelebb került egymáshoz a Balpárt és az SPD.

A szociáldemokraták véleményének megváltozásában az is fontos szerepet játszott, hogy az előző tartományi vezető, Christoph Matschie lemondott, s a koalíciós megbeszéléseket már utóda, Andreas Bausewein irányította. Az a politikus, aki erfurti polgármesterként épp a Balpárttal kormányoz együtt a városban.

Ramelow ugyan közvetlen kapcsolatban nem állt az NDK-val, s nem is tartja jogállamnak, de úgy véli, bizonyos törvényei – elsősorban a munkaügyeket érintőkre gondolt – jobbak voltak, mint az NSZK-é.

A leendő (?) tartományi miniszterelnök ígéretet tett arra, senkit sem hív be kabinetjébe, aki közvetetten vagy közvetlenül együttműködött az NDK belbiztonsági szolgálataival.

Ugyanakkor a Welt am Sonntag egy múlt vasárnap megjelent cikkében azt állította, Ramelow egy céget együtt irányított a Stasi egy egykori tisztjével. A balpárti vezető hazugságnak nevezte az állítást.

A CDU eredetileg ellenjelöltet kívánt volna állítani a pénteki szavazásnál. Christine Lieberknecht leköszönő kereszténydemokrata miniszterelnök ugyanis múlt héten azt közölte, a végsőkig megpróbálnak küzdeni.

Csakhogy egy ilyen lépés számos veszélyt is magában rejtett volna. Ahhoz ugyanis, hogy ismét CDU-s politikust válasszanak kormányfőnek több olyan feltételnek is teljesülnie kellett volna, ami nagyon nem tetszett volna a berlini pártközpontnak, s Angela Merkel kancellárnak.

A voksoláson ugyanis egy esetleges kereszténydemokrata jelöltnek az euroszkeptikus Alternatíva, valamint a három párt alkotta baloldali koalíció egy „lázadójának” szavazatára is szükség lett volna. (A baloldali koalíció szűk, egyfős többséggel kormányozhat.)

Az AfD ugyan nem zárkózott el attól, hogy „a legnagyobb frakció jelöltjét” (ezzel a CDU-ra utalt) támogassa, de komoly feltétellel rukkolt elő: az illető személynek magáévá kell tennie az Alternatíva politikáját.

Magyarán támogatnia kell az euroszkeptikus irányvonalat. Ez azonban elfogadhatatlan, sőt, vállalhatatlan lett volna Angela Merkel számára. Hírek szerint Berlin ezt átlátva kezdettől fogva ellenezte, hogy a kereszténydemokraták önálló jelöltet állítsanak.

Merkelék úgy vélték, inkább le kell nyelni a békát, de a CDU nem mehet szembe saját irányvonalával. Bár a CDU-n belül több olyan politikus is volt, aki a korábbi hónapokban az AfD-hez való közeledésre tett javaslatot, ugyanakkor Angela Merkel leszögezte: kizárt az együttműködés az euroszkeptikusokkal.

A CDU tartományi szervezete ennek hatására kénytelen volt változtatni álláspontján, s Mario Voigt főtitkár bejelentette: az „első szavazási körben” nem akarnak ellenjelöltet felvonultatni, meghagyják a lehetőséget a „vörös-vörös-zöld” koalíciónak, hogy bizonyítsa, valóban kellő többséggel rendelkezik.

Arra ugyanakkor nem adott választ, mi történik, ha második, vagy harmadik szavazási körre kerül sor.

A szavazás titkos, s állítólag nem teljesen biztos, hogy tényleg minden baloldali koalíciós képviselő Ramelowra szavaz majd. A Balpártnál elsősorban attól tartanak, hogy az SPD-nél lehetnek elhajlók.

Ha elutasítanák a balpárti kormányfő személyét, csak ekkor jöhetne szóba egy kereszténydemokrata jelölt, nevezetesen Mike Mohring tartományi frakcióvezető, aki vállalná is a megbízatást.

Váltás a vatikáni svájci gárda élén

Elbocsátotta Ferenc pápa a svájci gárdisták vezetőjét, Daniel Anrigot, mert túlságosan rugalmatlannak tartotta. A hírt a Szentszék félhivatalos lapja, a L’Osservatore Romano jelentette be.

Hivatalosan ugyan nem indokolták a döntést, de hírek szerint a pápa, aki a szeretet egyházát próbálja létrehozni, s mindenki számára nyitva akarja hagyni az egyház kapuját, finoman fogalmazva nem tartotta túl széles látókörűnek az 1972-es születésű svájcit. Úgy vélte ugyanis, a gárdistáknál is nagyobb rugalmasságra lenne szükség.

Hírek szerint egyik reggel a pápa magához hívatta az egyik svájci gárdistát, aki egész éjjel őrt állt a Vatikánban. „Foglaljon helyet” – mondta barátságosan az egyházfő.

A derék hadfi azonban ezt válaszolta: „Nem tehetem. Ez a parancs ellen való lenne”. Ferenc pápa ezen igencsak meghökkent, s megjegyezte: „Itt fent én adom a parancsokat”. Majd kiballagott a szobából, s a közeli automatából capuccinót vett a láthatóan kimerült gárdistának.

Októberben a világ több lapját bejárta a kép, amint az egyházfő kezet fogott az egyik gárdistával. Ez a hagyományokkal való teljes szakítás, hiszen a pápák sosem kommunikáltak a svájci fegyveresekkel. Az egyedüli kivételt XXIII. János jelentette.

Az Il Messaggero emlékeztet arra, hogy a pápa tavaly márciusi megválasztása óta arra próbálja meg rávezetni környezetét több-kevesebb sikerrel, hogy nem feltétlenül bölcs dolog a szigorú előírásokhoz tartani magunkat.

Másrészt alighanem a pápa szívéhez a svájci gárda intézménye sem állhat közel, hiszen eleve azt sem szereti, ha figyelik minden lépését. Külföldi látogatásai alkalmával mindig ragaszkodik ahhoz, ne golyóálló gépkocsiban szállítsák az utcákon. Így tett legutóbb is múlt heti törökországi látogatása alkalmával.

Anrig ezredes eredetileg öt évig szolgálta parancsnokként a svájci gárdát – emlékeztetett a Telegraph -, de Ferenc pápa meghosszabbította megbízatását. Most eddigi helyettese, Christoph Graf került a helyére.