Kecsap lecsap

Feltehetően kevesen emlékeznek már arra, hogy a nyolcvanas években létezett Magyarországon egy Kecsap lecsap nevű punk zenekar. A zenekar neve egy jól megjegyezhető szójátékra épült. A Brüsszelben a napokban közzétett, hangzásában hasonló, de egészen más tartalmú Catch-Up index számunkra, magyarok számára sajnos nem ad okot a szellemes szójátékra. Az index egészében és részleteiben riasztó jelzést ad arról, hogy Magyarország az elmúlt négy esztendőben zuhanórepülésbe került. Nemcsak Nyugat-Európától, hanem az egykori szocialista országok nagy többségétől is leszakadt.

A jelentést az Európai Polgári Akciószolgálat (ECAS) nevű civil szervezet véletlenül éppen akkor tette közzé, amikor McCain szenátor neofasiszta diktátornak nevezte a magyar miniszterelnököt. Érthető, hogy a médiában ez az utóbbi kijelentés nagyobb visszhangot keltett. De valójában a felzárkózási indexként fordítható Catch-Up jelentés még szomorúbb látleletet ad közre hazánkról. Hiszen egy miniszterelnököt – legalábbis elvben – még mindig könnyebb kicserélni, mint egy negatív spirálba került, szinte minden részterületen romlást és lepusztulást mutató országot visszarángatni a fejlődés útjára.

Az első Catch-Up jelentés 2011-ben készült el, most decemberben a negyediket mutatták be. A jelentés nagy erénye, hogy túlmegy az egyoldalú GDP-számokon, és komplex adatsorok alapján hasonlítja össze az EU-tagállamok és a tagjelöltek éves teljesítményét. A négy fő területen – gazdaság, demokrácia, kormányzás, életminőség – több tucat indikátort vettek figyelembe. Olyanokat is, mint a vasúti hálózat hossza, a foglalkoztatás aránya, a bűnözés alakulása, a korrupció mértéke, az emberek elégedettsége a hivatalok működésével, az oktatás és az egészségügyi intézmények színvonala.

A jelentés érdekes európai trendeket jelez. A válságból kilábaló Európában egyre nagyobb a különbség a sikeresen fejlődő északi és nyugati országok, illetve Dél-Európa között. Olyannyira, hogy a legjobban teljesítő volt szocialista országok (sajnos nem mi) fejlettségüket tekintve lassan utolérik Spanyolországot és Portugáliát, nem is beszélve Görögországról. Ezért egyes kutatók szerint a Közép-Európa kifejezésnek új értelmet lehetne adni, egyaránt értve alatta a gazdag észak-nyugati centrummal keletről és délről határos, egykori félperifériát. Ez azért nem meglepő, mert térségünk és Dél-Európa történelme 1945 előtt is sok hasonlóságot mutatott egymással.

Az EU tizenegy kelet-európai tagállamának adatsorait megvizsgálva sajnos egyértelműen hazánk helyzete a legszomorúbb. Ebből az EU-11-ből négy van, amely a Catch-Up index szerint az elmúlt négy évben kiemelkedő fejlődéssel dicsekedhet: Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia. Szlovákia szerény előrelépést produkált, Csehország és Szlovénia pedig stagnált, illetve visszaesett. De a fejlettségi mutató mind a hét ország esetébe jóval magasabb, mint Magyarországé. A tizenegyből három van, amelyik objektív mutatói tekintetében még mindig mögöttünk áll: Horvátország, Románia és Bulgária. Ám ezek az országok az elmúlt években stagnáltak, illetve Románia 2012-ben szerényen fejlődött is. Magyarország viszont 2011 óta hat hellyel csúszott lejjebb az államok képzeletbeli rangsorán. A több tucat indikátor közül Magyarország talán még a közlekedési infrastruktúrát tekintve áll viszonylag a legjobb helyen. Ezt néhány év alatt nehéz teljesen szétrombolni.

Magyarország, a „magyarok” azért vágtak neki a demokráciának 1989/90-ben és az uniós tagságnak 2004-ben, mert elhitték és úgy remélték, hogy ezzel felzárkózhatnak Nyugat-Európához. Vagy legalábbis Burgenlandhoz. Végső soron egyedül ez az ígéret legitimálta az egymást váltó kormányok és az egész politikai elit létét. Bár 2010 előtt is történtek aggasztó dolgok az országban, az index egyértelműen kimutatja, hogy az igazi zuhanórepülés már az Orbán-rezsim alatt következett be. (Az indikátorok nyilvános, esetünkben a hivatalos magyar jelentésekben szereplő adatok.)

A fejlettségi szempontok között nem szerepel kiemelten az energiabiztonság kérdése. Pedig az elmúlt napok ebben is drámai változásokat hoztak. Bár egyes ellenzéki hangok örömmel fogadták a Déli Áramlat tervének orosz feladását, ez a lépés minden józan elemző szerint nagy csapás Magyarország számára. Kevés uniós ország függ nálunk is jobban az orosz gázszállítmányoktól. A hajdan fejlett villamosenergia-iparral rendelkező Magyarország szomszédaihoz képest elektromos áramból is aránytalanul sokat importál, képtelen saját szükségleteit kielégíteni. Ha az oroszok pénzügyi nehézségeik miatt a paksi beruházástól is visszalépnek, akkor nyilván még több áram-importra szorulunk. Különösen, hogy az Orbán-rezsim a megújuló energiákat is elhanyagolja.

Egy elszegényedő ország esetében pedig a növekvő energia-import különösen tragikus, milliók életét pokollá tevő következményekkel jár majd. Hiszen aki a civilizáció alapját jelentő energia importjára szorul, az mindenki másnál jobban kiszolgáltatott idegen hatalmaknak és piacoknak. S ez egy reménybeli kormányváltással sem múlik el azonnal. Nagyon kívánatos lenne, hogy a felelős ellenzék és a független szakértők nekikezdjenek egy, az elmúlt huszonöt év tabuival és tévedéseivel szakító, új energia-politika megalkotásának.