Boksz Világszervezet;Ferobox Event;Kalászi Sportcsarnok;bokszgála;Kovács Attila;

2014-12-08 06:53:00

Gála címvédéssel

A Ferobox Event szombat este a Kalászi Sportcsarnokban rendezte az idei esztendő utolsó bokszgáláját, amely igencsak emlékezetesre sikeredett. A cirkálósúlyú magyar bajnok Szellő Imre cseh ellenfelét, Vladimir Idrányit már a második menetben padlóztatta, míg az ötödikben egy hatalmas jobbossal ki is ütötte.

A cseh bunyóst kórházba kellett szállítani. A volt IBO világbajnok Kovács Attila drámai küzdelmet vívott, ugyanis a Karlo Tabaghua elleni mérkőzésen ő is, és riválisa is padlóra került.

Kovács csak a szívének és hihetetlen küzdenitudásának köszönheti, hogy lábon kihúzta az utolsó menetet, ám végül megosztott pontozással győzött.

A meccs után mindkét ökölvívó kórházba került: a svéd bunyós összeesett az öltözőben, míg a magyar keze eltörött.

A gála főmeccse, a WBO (Boksz Világszervezet) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címéért kiírt találkozó sem ért véget orvosi beavatkozás nélkül.

A címvédő Bedák Zsolt ugyan végig nagyszerű teljesítményt nyújtott az orosz kihívó, Ruszlan Bercsuk ellen – megnyerve valamennyi menetet – ám a nyolcadikban összefejeltek, és Bedák szemhéja annyira felrepedt, hogy a doktor nem engedte tovább a küzdelmet.

A szabályok értelmében lepontozták az addig eltelt meneteket, és Erdei Zsolt tanítványa egyhangú döntéssel megvédte Eb-címét.