Előfizetés

A főügyészség rendelt el nyomozást a rendőrökre lövő férfi ügyében

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapest II. kerületében vasárnap történt lövöldözés miatt.

A nyomozásra tekintettel az ügyészség egyéb tájékoztatást egyelőre nem ad az ügyben.

Vasárnap délután a II. kerületi Hidegkúti útról életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba azt a férfit, akivel szemben fegyvert használtak a rendőrök. Az akkori közlés szerint a rendőrök több bejelentést kaptak arról, hogy egy ittas férfi fegyverrel hagyta el az otthonát.

Az 58 éves férfi előbb a kiérkező rendőrök irányába lőtt, majd fegyverét maga felé fordította. Azt többszöri felszólítás ellenére sem tette le, a rendőrök ezért használták szolgálati fegyverüket - közölte a rendőrség. Az M1 Híradó értesülése szerint az 58 éves férfinak volt fegyvertartási engedélye. Szomszédja azt mondta, a férfi vadász volt, a fegyvereit otthon tárolta.

"Hazafiként meghirdetni:" a CBA-ban vásároljunk!

Magyarországon akadt néhány kretén, aki bojkottot hirdetett a CBA ellen azzal a felkiáltással, hogy a kormány a CBA-t akarja „helyzetbe hozni” a multinacionális cégek rovására - írja Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. A publicisztika végén Bayer levonja a következtetést, nincs mit tenni, mint: hazafiként meghirdetni, hogy aki csak teheti, a CBA-üzletekben vásároljon. Ugyanis a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni. 

(Újult erővel buzog ismét a hazaárulózás, ebben mindenképp érdekes momentum, hogy a pécsi tüntetés kapcsán jóízűt "hazaárulózó" fideszes Fodor Ibolyáról például  az RTL Klub kiderítette, hogy korábban sikkasztásért másfél év felfüggesztett börtönt kapott. )

De vissza Bayer Zsolthoz és a publicisztikához.

A dolog előzménye, hogy a Facebookon alakult meg a CBA-t bojkottálók csoportja, amely az alábbi felhívást tette közzé: 

1. Ne vásárolj CBA-ban.
2. Lájkold a CBA-bojkott Facebook-oldalt.
3. Hívd meg az ismerőseidet a Facebook-oldalra, hogy megmutassuk, sokan vagyunk, és erősek vagyunk.
4. Írd meg a történetedet, miért bojkottálod a CBA-t (ez lehet személyes sztori de politikai kontent is) a magyarinfo@gmail.com-ra.
5. Írd meg, hogyan kerülöd ki a CBA-ban vásárlást, milyen sztorid van erről, szintén a magyarinfo@gmail.com-ra.
6. Erőszakmentesen és nem rongálva, celluxszal helyezzetek ki üzeneteket a CBA-kra, hogy minél több vásárló találkozzon a bojkottal, majd ezt fotózzátok le, és küldjétek be a magyarinfo@gmail.com-ra.
7. Oszd meg ezt a képet, hogy minél több emberhez eljusson a bojkott híre!

Bayer Zsolt az írásában a fekete péntektől (idióták, szar stb.) indul:

"A november végi angliai „fekete pénteken” – amikor a globális tőkés piacgazdaság hasznos idiótái, a fogyasztók óriási árengedménnyel jutnak hozzá minden szarhoz, amire amúgy nincs semmi szükségük – tömegverekedésekbe torkollott a hisztéria. Akik látták már, milyen az, amikor a gazda egy fandli kukoricát dob az ólba a disznók elé, pontosan tudja, hogyan zajlott a fekete péntek." 

Hamarosan odakanyarodik azonban a gaz multikhoz: 

"A multik ügyes trükkökkel teszik veszteségessé – legalábbis papíron – vállalkozásaikat. Például úgy, hogy a hozzájuk tartozó valamelyik cégcsoporttal építtetik fel az áruháznak helyet adó épületet. Az építtető eleve horribilis áron dolgozik, majd még ennél horribilisebb áron adja bérbe az épületet. Így az összes haszon elmegy bérleti díjra, leíródik, eltűnik, kimegy az országból, csak hát a bérbeadó ugyanaz, mint a bérlő.(...) Az állam pedig áll és néz. És tűrt, mindeddig. És a magyar állam a rendszerváltás évtizedei alatt azt a szívességet is megtette a multiknak, hogy gyakorlatilag a teljes hazai kereskedelmet átengedte nekik. Baldauf László, a CBA tulajdonosa elmondta egy interjúban, hogy Magyarországon a forgalom 65-70 százalékát külföldi, multinacionális cégek üzletláncai bonyolítják. Ez az, ami Nyugaton teljességgel elképzelhetetlen lenne. Ott nagyrészt hazai cégek kezében összpontosul a szolgáltatás és a kereskedelem." 

Ezután következnek a kretének a Facebook-on: 

"... Magyarországon azonnal akadt néhány kretén, aki bojkottot hirdetett a CBA ellen azzal a felkiáltással, hogy a kormány a CBA-t akarja „helyzetbe hozni” a multinacionális cégek rovására. Önmagában érthetetlen, hogy például a tervbe vett vasárnapi nyitvatartási tilalom miért kedvez a CBA-nak.(...). Mifelénk az önmagukat oly nagyon liberálisnak gondoló, <piacbarát> kretének viszont csak úgy tudják elképzelni a szép új világot, hogy a magyarok csak külföldi boltban verhetik össze egymást. Mert minden más fasizmus. Ebben a helyzetben pedig nem marad más, mint hazafiként meghirdetni, hogy aki csak teheti, a CBA-üzletekben vásároljon. Ugyanis a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni. Úgyhogy hajrá!" 

A Népszava írta november 5-én: a hipermarketek vasárnapi zárva tartásán túl egyéb módon is igyekszik ellehetetleníteni az elsősorban külföldi érdekeltségű cégeket a kormány. Betiltaná az ingyenes buszjáratokat, és a Polgári Törvénykönyv módosításával kötelezővé tenné azoknak a boltoknak a bezárását, amelyek két egymást követő évben veszteségesen működnek. Az intézkedések egyértelműen a hazai kereskedelmi hálózatoknak kedveznek a multikkal szemben.

Az Országgyűlésben ma várható szavazás arról a javaslatról is, amelyben a kormány a nem nyereséges nagyvállalatoknak 2018-tól megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését.

Megszűnt a szmogriadó Salgótarjánban

 Javult a levegő minősége, ezért hétfőn megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban - közölte az MTI-vel a városháza.

Dóra Ottó polgármester vasárnap rendelte el a szmogriadót, mert a légszennyező szálló por átlagkoncentrációja két egymást követő napon, pénteken és szombaton 8,5, illetve 24,8 százalékkal meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a köbméterenkénti 75 mikrogrammot.

Hétfőn az átlagkoncentráció 69,9 mikrogrammra csökkent, ezért a város vezetője megszüntette a szmogriadót és az ahhoz kapcsolódó intezkedéseket - tudatták.