korrupció;per;MOL;Horvátország;Hernádi Zsolt;

2014-12-09 06:27:00

Mégis lesz Hernádi per Horvátországban

Február 12-ére tűzte ki a Zágráb megyei bíróság Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyének tárgyalását. Hernádi Zsoltot távollétében ügyvédje képviselte Zágrábban a hétfői meghallgatáson.

A bíróság elutasította a védelem összes javaslatát, és elfogadta a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) minden előterjesztését. Az előzetes meghallgatás időpontja eredetileg november végén lett volna, de az USKOK által benyújtott állítólagos új bizonyítékok miatt elnapolták december 8-ra.

Februárban a vádak ismertetésével kezdődik a bírósági tárgyalás, a tanúkat később hallgatják meg.

Az USKOK még 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. A vádirat szerint 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek, hogy a kisebbségi tulajdoni hányada ellenére a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogát. A Mol többször visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpált egyetlen politikust sem.

Időközben Bánhegyi Ilona, a Mol korábbi vezető jogtanácsosa vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrány okozásával vádolta Hernádi Zsoltot Magyarországon. A pótmagánvád ügyében a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon felmentő ítéletet hozott, megerősítve ezzel az első fokon ítélkező bíró döntését. Hernádi védői szerint ezt az uniós jog alapján figyelembe kellene vennie a horvát bíróságnak is. Az USKOK tisztségviselői úgy vélik, a magyar bírói döntés nem változtat semmin, és a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat. Leszögezték, hogy a Mol megvesztegetési ügyében három évvel a magánvádas eljárás elindítása előtt kezdeményeztek vizsgálatot, ráadásul a horvát ügyészség nem helyezte át az ügyet magyar bírósághoz, így nem látják akadályát, hogy Zágrábban folytatódjon a per.