Vida perel, vagy megy

Publikálás dátuma
2014.12.08. 21:43
Orbán Viktor nem azt várja az adóhatóság elnökétől, hogy tisztázza magát, csak hogy perelje be Goodfriendet FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAM
Ha Vida Ildikó nem pereli be André Goodfriendet, a miniszterelnök leváltja őt a NAV éléről. Orbán Viktor ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva az amerikai ügyvivőt, hogy "ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé". A Fidesz ismét Goodfriendre hárította az amerikai kitiltási botrányban felmerült korrupciós gyanú tisztázását, ám Vida Ildikótól nem várják el, hogy vízumot igényeljen, s ezzel megpróbálja cáfolni az őt érintő vádakat. Goodfriend jogi iránymutatással reagált.

Az amerikai ügyvivő azt állítja, a NAV elnöke személyesen követett el korrupciót. Ezt az állítást a magyar jogrendszer tudja értelmezni, és ezért pert kell indítani - mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. "Ez az elvárásom a NAV elnökével szemben. Ha nem indít haladéktalanul pert az amerikai ügyvivővel szemben, le fogom váltani", tette hozzá a kormányfő, utalva André Goodfriend nyilatkozataira, melyek szerint Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökétől nem azért vonták meg beutazási engedélyét az Egyesült Államok területére, mert nem lépett fel az áfacsalásokkal szemben, hanem mert konkrét korrupciós gyanúban érintett. A kormányfő egyben felszólította az amerikai ügyvivőt, "ne bújjon el" a diplomáciai mentessége mögé, hanem "álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít".

Orbánt az MSZP-s Bárándy Gergely kérdezte: miért nem várja el Vida Ildikótól, hogy vízumigényléssel keressen választ a kitiltásának "okaira". A miniszterelnök azt mondta, "itt a lehetőség, hogy a bizonyítékok nélküli hablatyolásból az egész ügyet a jog egyértelmű és tiszta világába helyezzük át". Orbán szerint a magyar kormánynak semmilyen más teendője nincs a kitiltási botrányban, de már a múlt héten is rágalmazási perre biztatta az adóhatóság elnökét.

Megírtuk, nem valószínű, hogy Vida valóban pert fontolgatna az ügyvivővel szemben. Erre jogalapja sincs, hiszen Goodfriend nem rágalmazta, sőt, nem tett semmilyen ténybeli kijelentést sem vele kapcsolatban. Ráadásul Vida maga állt a nyilvánosság elé azzal, hogy személyesen érintett a kitiltásokban, több vezetőtársával együtt. Ennek ellenére, ha a NAV-elnök mégis azt állítja, rágalmazzák, csak akkor tisztázhatná magát, ha vízumot igényel az Egyesült Államokba.

A kormányoldal ezzel szemben azzal állt elő: Goodfriendnek kellene lépnie, s lemondani diplomáciai mentességéről, mely az amerikai ügyvivőt a bécsi szerződés, valamint a magánjogi nemzetközi egyezmény alapján illeti meg, s így sem büntető, sem pedig polgári peres eljárás nem indítható ellene. Van jogi lehetőség arra, hogy Goodfriend bíróság előtt bizonyítsa a beutazási tilalom ügyében tett állításait - mondta Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője közölte: a diplomatát küldő állam, jelen esetben az Egyesült Államok kormánya lemondhat diplomáciai képviselőjének joghatóság alóli mentességéről. "Mi csupán annyit kérünk, hogy legyen egy olyan magyarországi eljárás, ahol a bíróság előtt bebizonyosodik: az amerikai nagykövetségnek vagy Vida Ildikónak van igaza" - fogalmazott Rogán.

Csakhogy Goodfriend semmi olyat nem mondott, ami személyes véleményét tükrözné, a diplomata kizárólag az amerikai kormány álláspontját közvetíti a nyilvánosságnak - ezt a múlt héten Barack Obama elnök apparátusából is megerősítették. Ráadásul az ügyvivő a lapunknak adott interjúban már többedszer azt üzente Vida Ildikónak, kérjen vízumot, s így konkrét válaszokat kaphat, ám erre Vida valamiért nem hajlandó. Erre a kormányfő sem utasította.

Lapunknak Rogán hétfőn azt mondta, az ügyvivőnek ahelyett, hogy a NAV elnökének tanácsokat ad, inkább az amerikai elnök ellen kellene tüntetni. Barack Obama ugyanis ki akarja terjeszteni a távközlési adót és ezen keresztül az internetadó bevezetését javasolja - állította a Fidesz frakcióvezetője. Noha Rogán valamit félreérthetett, a kormánypárti kommunikáció legalább egységes. Révész Máriusz számára is "érthetetlen" ugyanis, amit az ügyvivő a NAV elnökének tanácsolt, szerinte senkivel nem kell közölni, miért utasították vissza vízumkérelmét. A fideszes képviselő lapunknak azt mondta, sima vízumkérelem kapcsán Vida Ildikó nem fogja megtudni, mivel vádolják.

Csakhogy ez nem igaz, hiszen - mint megírtuk - ha a NAV elnöke vízumért folyamodik, ezt a kérelmét - a korrupciós gyanú miatt hozott elnöki határozat nyomán - visszautasítják majd, s így megnyílik a lehetőség a közigazgatási eljárás előtt, azaz Vida egy amerikai bíróságon közigazgatási pert indíthat. Ott már az amerikai hatóságoknak kell bizonyítani, hogy milyen bizonyítékok alapján tiltották ki, s Vida cáfolhatja ezeket, ha tudja.

De a kormány, illetve az illetékes hatóságok is léphetnének a korrupciós gyanú tisztázása érdekében, ám október óta erre nem hajlandóak. Éppen erre utalt hétfő esti Twitter-üzenetében Goodfriend is. Az amerikai ügyvivő szűkszavúan annyit írt, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között nagyszerű a jogi együttműködés, majd csatolt két dokumentumot. Az egyik egy 2009-es emlékeztető Balázs Péter akkori magyar és Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszterek beszédeiről, melyeket egy kétoldalú jogsegély-megállapodás aláírásakor mondtak - az egyezség 1994 óta él a két fél között. A másik dokumentum pedig egy jogi útmutató arról, hogyan kell eljárnia az amerikai bíróknak abban az esetben, ha külföldi jogsegélykérelem érkezik hozzájuk.

Fellegi több mint százezer dollárral "lobbizott" McCainnél
Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter 15 millió dollár magyar közpénzzel kitömött washingtoni lobbialapítványa legalább százezer dollárral támogatta John McCain intézetét - írta az oxox.hu. A portál szerint azt nem tudni, pontosan mekkora összeget adományozott a Hungary Initiatives Foundation a múlt héten Orbánt újfasiszta diktátornak nevező republikánus szenátornak, de az biztos, hogy a "magyar érdekekért" Amerikában lobbizó alapítvány a legalább százezer dollárt adományozók listáján szerepel. Persze időközben a kormány lecserélte Fellegi alapítványát és 1,36 milliárd forintért megbízták a Századvég vezette konzorciumot a magyar lobbiérdekek amerikai képviseletével.

Paczolay római nagykövet lesz
Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén jelentette be: a római nagykövetséget a tervek szerint Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke vezeti majd. Paczolay február közepén távozik mai posztjáról.

Déli Áramlat - Oroszország felmondaná a kormányközi megállapodásokat

Oroszországban megkezdték az előkészületeket a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások felmondására - közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.

A politikus azt mondta, "foglalkoznak a kérdéssel", és minthogy jogi ügyről van szó, ez gondos munkát igényel.
Alekszandr Novak azt is közölte, hogy a tárca képviselői nem vesznek részt Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökének és hat uniós tagállam energiaügyi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán, amelyen a Déli Áramlat projekt lezárása miatt kialakult helyzetről lesz szó.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azokról az uniós országokról - közöttük Magyarországról - van szó, amelynek a területén tervezték a gázvezeték egyes szakaszait, és amelyek kormányközi egyezményt kötöttek Oroszországgal a beruházás megvalósításáról.

Novak azt mondta, hogy most dolgozzák ki az Oroszországból Törökországba tartó vezeték útvonalát. Hozzátette, hogy a brüsszeli tanácskozás az európai uniós tagállamokat érinti, és minthogy országa nem tagja a szervezetnek, az általa vezetett tárca sem vesz részt a megbeszélésen.

Vlagyimir Putyin orosz államfő egy hete Ankarában jelentette be, hogy - miután az Európai Unió nem támogatja az orosz gáznak Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európa több országába eljuttatását szolgáló vezetékrendszer megépítését, és nem kapták meg Bulgáriától a szükséges engedélyt - Oroszország nem tudja megvalósítani a Déli Áramlatot. Ezzel szemben Törökország felé építenek gázvezetéket, és oda irányítják az orosz földgázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke később közölte, hogy a projektet lezárták, és Ankarát hozzák kedvező helyzetbe. Ukrajna tranzitjelentősége pedig szerinte "lenullázódott".
A török gázvezeték megvalósítására a Gazprom orosz állami energetikai cég Gazprom Russzkaja néven vállalatot alapít. Ezt hétfőn jelentették be Moszkvában.

Az Interfax emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlatot évi 68 milliárd köbméter orosz földgáz továbbjuttatására tervezték. A Törökországba vezető Kék Áramlat csőrendszernek jelenleg 16 milliárd köbméter az éves teljesítménye. Ankara korábban többször is felajánlotta területét Oroszországnak az Európába irányuló gázszállításra.

Szerző