Kész Zoltán;veszprémi időközi országgyűlési választás;

2014-12-09 18:27:00

Cél a "kontroll nélküli" kétharmad megdöntése

A független Kész Zoltán a jogállamiság, a szolidaritás, a szegénység felszámolása és a korrupcióellenesség négyes jelszavával indul a februári veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson - mondta Hartmann Ferenc, az MSZP városi elnöke kedden Veszprémben.

A jelöltet bemutató sajtótájékoztatón a politikus hozzátette: a demokratikus ellenzék pártjai hosszú ideje együttműködnek a városban, így kézenfekvő volt a jelenlegi összefogás, mellyel Kész Zoltán mögé álltak.

Közölte azt is, hogy Navracsics Tibor "cserbenhagyta a választópolgárokat", hiszen már az országgyűlési választások idején is tudta, hogy uniós biztos jelölt lesz.

Olyan jelöltre van szükség, aki a civilek szavazatát is maga mögött tudhatja - fogalmazott Hartmann Ferenc.

Kész Zoltán úgy fogalmazott, "itt az ideje, hogy az utóbbi öt évben a Fidesz által az ország köré épített falon kirúgjunk egy követ, amelyen bejöhet egy kis fény, és lehetővé váljon a mostani kormány leváltása 2018-ban".

A képviselőjelölt történelmi pillanatnak nevezte a jelenlegit, ami alkalmas arra, hogy megdöntse a "kontroll nélküli", kétharmados Fidesz-hatalmat.

A jelölt bemutatkozásként elmondta, hogy korábban tanárként, sportriporterként dolgozott, jelentős nemzetközi tapasztalatokkal bír.

Kész Zoltán elmondta azt is, hogy a "Közfelháborodás napján" szervezett tüntetést követően többen megkeresték és a támogatásukról biztosították, így mára a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt a Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt, valamint a Lokálpatrióták Veszprémért Egyesület is támogatja.

A jelölt önmagát "tősgyökeres veszpréminek" nevezte, és mint mondta: célja a "nyugati értékek képviselete", hiszen a veszprémi kötődésű Szent István és Gizella is a nyugati értékeket választotta.

A február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében az európai uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.