Bálint András;Dragomán György;Zomborácz Virág;Bethlen Téri Színház;Arany Medál-díj;

2014-12-10 06:50:00

Arany Medál-díjak

Bálint András Kossuth-díjas színész-rendező, Dragomán György író, Zomborácz Virág filmrendező, illetve László Zsolt, Tompos Kátya és Szabó Erika színművész kapták az Arany Medál-díjakat, amelyeket személyesen vettek át a Bethlen Téri Színházban.

Az Arany Medál-díj elismerést Mészáros Márton újságíró, lapunk külső munkatársa, hozta létre azzal a szándékkal, hogy a közönség és az olvasók a legközvetlenebb formában, az interneten szavazhassanak az adott év legkiemelkedőbbnek tartott művészeire.

A jelölési feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett voksolni, író esetében kötet megjelenéshez, színész, rendező esetében pedig színpadi, illetve filmes munkában történő közreműködéshez kötött a szavazat. Az átadási ünnepségen elhangzott, az idei évben több mint tízezer szavazat érkezett.

A közönség életműdíjjal Bálint András Kossuth-díjas színész-rendezőt, a Radnóti Színház igazgatóját ismerte el. Az év írójának odaítélt Arany Medál-díjat Dragomán György vehette át, akinek műveit harminc különböző nyelvre fordították le.

A 41 éves szerző A fehér király című könyvéből egy brit rendezőpáros készít nemzetközi szereplőgárdával filmet. Az év rendezőjének Zomborácz Virágot, az Utóélet című film forgatókönyvíró-rendezőjét választották.

A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó közönségdíjjal Szabó Erika színművésznőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját ismerték el.

Az év hazai színészének és színésznőjének járó elismerést két Jászai Mari-díjas művész kapta: László Zsolt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, illetve Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésze.

László Zsoltnak pályatársa és barátja, Hevér Gábor színművész adta át az elismerést, Tompos Kátyát pedig Törőcsik Mari méltatta levélben.