EU;Budapest;közlekedés;felújítás;3-as metró;

2014-12-11 17:38:00

BKV: már zajlik a 3-as metró felújítása

A síncserével már megkezdődött a 3-as metró felújítása, a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására pedig kiírták a közbeszerzési eljárást - közölte a BKV.

A közlekedési társaság arra reagált, hogy az Index hírportál szerda este azt írta, a felújítás nem szerepel azon a hivatalos projektlistán, amely a következő hét év fejlesztéseit tartalmazza, annak ellenére, hogy a kormány finanszírozta a felújítás előkészítését.

A BKV közleménye szerint annak ellenére, hogy uniós forrás nincs, a BKV határozott célja a metróvonal felújítása, ennek megvalósításához a kormány és a főváros finanszírozással kapcsolatos pozitív döntése nagyban hozzájárul. Amíg ez megtörténik, a BKV folytatja a síncsereprogramot, illetve november 22-én kiírták a járművek korszerűsítését és felújítását célzó közbeszerzési eljárást.