Nem azt mondom, hogy a sötét lovag, más néven Batman vezette ki a zsidó népet az egyiptomi fáraó rabszolgaságából Ridley Scott történelmi kalandfilmnek nevezett sztorijában, de nem sok kellett volna hozzá. Kis túlzással: a fekete biblikus lebernyeg helyett az a bizonyos testhezálló fekete denevérjelmez. Az a Mózes ugyanis, akit az Exodus: Istenek és királyok című filmben most elénk hoz a kék szemű, sötét pillantású Christian Bale, személyiségét tekintve kiköpött ugyanolyan figura, mint a világhírű denevérember. Mint említettem, sötét pillantású, plusz hallgatag, bátor és persze nyalka. Magyarán, Bale bármennyire is remek karakterteremtő színész, a filmben nem adódott különösebb lehetőség, hogy a főszerepből emlékezetes, mély vagy súlyos figurát hozzon ki.
Ez a Mózes bizony nem az a biblikus Mózes, aki felsejlik az Ó-Testamentum lapjairól. Mondjuk ezt nem is bánnánk, hisz az ó-testamentumi Mózesnek ott van a tudatunkban ott rejtőzködő saját biblikus Mózes-figuránk (ha ott van). A hiányérzetet az szüli, hogy Scott nem tudott ehelyett semmilyen izgalmas Mózessel meglepni. Sem a felszabadítóval, sem a hatalommal szembefordulóval, sem a kételkedővel, sem a bölccsel, sem a kétségbeesett keresővel – magyarán, szerencsénk, hogy Christian Bale valóban nagyszerű színész, így a puszta jelenléte kitöltötte az űrt, amit maga a történet és a rendező szíveskedett ott hagyni a főszerep helyén. Noha a film két és fél órás, plusz 3D-s. Azaz lett volna tér és idő érdekesebb figurákkal kitölteni, ha már Ridley Scott – ráadásul a végén testvérének, a tragikusan meghalt Tony Scottnak ajánlva - az emberiség egyik legjobban ismert sztoriját vette elő. De láthatóan mostanában a legkülönbözőbb műfajokban, legyen az akár sci-fi, akár kaland, akár történelmi, a technika veszi át a főszerepet. Mondhatni, a komputer teremtette világ meg a 3D mindent visz.
Ridley Scott is látványt teremt. Legfőképpen azzal foglalkozik a film, hogy elbűvöljön a mutatványos digitális világgal: a biblikus idők fáraó-korabeli építményeivel, digitálisan teremtett egyiptomi királyi udvarral, hettiták és mások harci eszközeivel, sok-sok komputer-generált harcossal és lóval. Tisztára, mint a gyerekeknek szóló képeskönyvek, csiribí-csiribá, ennyi. Ehhez képest hiányzik az az elegancia, amivel mégiscsak meg lehetne idézni a Biblia vadságát, szellemét, gondolatait, bölcsességeit, mesésségét. De az a helyzet, hogy még a vadsága is átlátszó technikai trükk, pedig bizony az egyiptomi tíz csapást is látjuk, generálva. Égből hullnak a békák (mennyivel mutatósabb volt a békaeső Paul Thomas Anderson Magnólia című filmjében!!), jön a sáskahad, kelések pörsennek a fáraó és udvaroncai arcán, csupa komputer-animálta csoda. Még Nílus vize vérré változik, nayon látványosan, de ehhez legalább Scott kitalált valamit, méghozzá krokodilokat, akik ugyan nem szerepelnek az Ó-testamentumban, de a filmben legalább hihetően szétszaggatnak mindenkit, akit digitálisan elébük dobnak. Még az aranyborjú imádatát is belerakja a filmjébe Scott, miután Mózes kivezette - a filmben héber törzsnek emlegetett - népét a fáraó fennhatósága alól. De ez az aranyborjú-imádás bizony szegényes, nem is biztos, hogy minden nézőnek leesik a tantusz, hogy mit lát. A filmben a vízfakasztás elmarad, de a Vörös-tenger vizét Ridley Scott és csapata elismerésre méltó ötlettel nyitotta meg, hogy majdnem száraz lábbal keljenek át Kánaán felé az egyiptomiak elől menekülők. A film legnagyobb látványossága az ezt követő szupervihar, nem csak a közeledő víztömeg, hanem a több lábú szupertornádó látványával a komputer technika valóban képes volt félelmetes isteni haragot megjeleníteni.
Egyetlen igazán izgalmas és meghökkentő filmes ötlet kapott helyet a történelmi kalandnak becézett opuszban. Ridley Scott Exodusára ezért fogunk emlékezni: az égő csipkebokornál, illetve már előbb is, és persze később egy-egy hegyi jelenetben, egy 10 év körüli kisfiú jelenik meg Mózes előtt. Isten, mint kisgyerek. Merész és provokatív ötlet, ráadásul ez a kisfiú haragvó és bosszúálló is, ahogy az igazit szokás emlegetni a Bibliából. És mindentudó, aki igen jó néven veszi és tetszéssel figyeli, mint vési Mózes a kőtáblát. (Pedig neki aztán igazán tudnia kell, hogy mit ér az embernek a kőtábla….) Kár, hogy az ötlet szintjén maradt meg a film valamire való ötlete, Scott csak annyit tett a gyermek-Istennel, hogy hol előhozta, hol eltüntette.
John Turturro az öreg fáraó szerepében furcsán hatott, és ezt mintha ő is érezte volna. Sigourney Weaverre alig lehetett ráismerni, Sir Ben Kingsleyre annál inkább, most egy bölcs öreg zsidót játszott, különösebb szerepe nem adódott, de jó volt látni. Joel Edgerton Ramses fáraóként puhának látszott, miközben állandóan harciasnak kellett mutatkoznia. Christian Bale-t is ide véve nincsenek jól kitalált-megírt-megformált figurák. Viszont Scott elérte azt, amit azért eléggé nehéz lehetett, nevezetesen, hogy Mózes kissé unalmas kalandhős lett egy technikai látványosságokra összpontosító a filmben, amelynek kevés köze van a Bibliához, a valláshoz, és szerencsére az előítéletekhez is. A filmzene azonban kínosan bombasztikus.
Exodus ***
