animációs film;Manieggs;

2014-12-12 15:49:00

Egy kemény tojás bosszúja

Elsősorban a 15-40 év közötti, a South Park és Family Guy típusú szókimondó, erős társadalomkritikát gyakorló sorozatokon nevelkedett közönséget célozza meg Miklósy Zoltán elsőfilmes rendező Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című, jövő év elején a magyar mozikba kerülő egészestés animációja.

A történet szerint a két hét börtön után frissen szabadult főszereplő barátja segítségével kezd nyomozásba, hogy kiderítse, ki miatt kellett ártatlanul ülnie. A keménytojások a Kínai sárkány klánnal való összetűzéstől kezdve az illegális ketrecharcokon keresztül egészen a bankrablásig számtalan rendkívüli kalandba keverednek a film során.

Miklósy Zoltán, a film rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a szereplők megalkotásához olyan egyszerű, stilizált formát keresett, amely a közönség számára befogadhatóvá teszi a történetet és a karaktereket. Így lettek a szereplők tojások.

A 90 perces produkció a magyar animáció hagyományait és a nemzetközi trendek jellegzetességeit ötvözi, szarkasztikusan és humorral figurázza ki a kor társadalmát. "Az amerikai kasszasikerfilmeket akartuk kiparodizálni úgy, hogy a film mégis jellegzetesen európai és magyar maradjon" - hangsúlyozta a rendező.

A Manieggs premierje a világhírű animációs fesztiválon, Annecy-ban volt az idén, emellett versenyben volt a 11. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon és a bukaresti Anim'est fesztiválon is.

A computer animáció (CGI - computer generated image) technikával készült film állami támogatás nélkül, két év alatt született meg, ahogy a rendező fogalmazott: munkatársai, barátai segítségével. "Tizennyolc éve dolgozom animátorként, több egészestés filmben és sorozatban is szerepet vállaltam hol készítőként, hol rendezőként. Ennek a filmnek az elkészítésében kollégáim segítettek, ők adták hozzá szakértelmüket, ahogyan a film zenéit és zenei betéteit készítő Milkovics Mátyás, a Neo együttes frontembere is barátilag szállt be a produkcióba" - idézte fel a rendező.

A produkció társrendezője Herkó Attila, az animációs rendező Máli Csaba volt, producerei Mórádi Gábor és Erdélyi Mihály voltak.

A filmet 2015. februárjában mutatják be Magyarországon.

Forrás: Vertigo Média

Forrás: Vertigo Média

 

Részlet a filmből: