Tóbiás József;Botka László;MSZP-pártértekezlet;

2014-12-15 06:03:00

Kapu lenne az MSZP, nem erőd

Előválasztáson döntené el 2017-ben Tóbiás József, hogy ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP elnöke pártja országos értekezletén bocsánatot kért, amiért kormányzásuk alatt igazságnak akarták láttatni a hazugságot. Botka László választmányi elnök a hatszáz résztvevő előtt azt fejtegette: legfontosabb feladatuk a kormányzóképesség "felépítése".

Évekre lebontott menetrendet határozott meg pártja számára szombaton Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője, aki szerint az MSZP mostanra visszatalált önmaga értékeihez. A párértekezlet résztvevői előtt arról beszélt, hogy 2015 a visszatérés éve lesz, amikor lépésről lépésre lebontják a "hazug és igazságtalan Nemzeti Együttműködés Rendszerét, mert ez a kirekesztés rendszere, amelyben nincsenek szakpolitikák, csak őrült politikai utasítások". Úgy vélte: olyan mértékben szaggatják szét a magyar nemzetet, ahogy korábban csak megszálló hatalmaknak sikerült. Az Orbán-rendszerrel nincs alku - tette hozzá.

Tóbiás szerint át kell alakítani az MSZP-t, hogy eljuthassanak mindenkihez: akiknek segítségre van szükségük; akiknek véleményük van; akik ellenállnak. A 106 választókerületi felelős és a helyi szervezetek a jövőben képviselni fogják a településeken élők érdekeit - mondta. Bejelentette, 2018-ra olyan társadalmi alternatívát kívánnak létrehozni, amivel leváltható a kormány. Ezért jön létre a Társadalmi Párbeszéd Projektintézet, amelynek vezetője Lakner Zoltán politológus lesz; ő koordinálja a munkát, aminek végén megszületik egy új magyar társadalmi szerződés.

Töbiás 2016-ot a programalkotás évének nevezte. Ekkorra az ország meg fogja ismerni és megvitathatja az általuk készített új társadalmi szerződést, amelynek az MSZP lesz a szószólója "az önkény parlamentjében". A szerződés két alapvető eleme: a szegénység és a nemzetközi elszigetelődés felszámolása. A munkában Andor László volt uniós biztos és Trautmann László közgazdász is részt vesz.

2017 lesz a kihívás és az előválasztás éve lesz, amikor egy átlátható, legitim rendszerben eldöntik, ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A cél, hogy a Fidesz rendszerét megdöntsék, és ebben minden demokratikus erő szövetségesük. "2017-ben nem történhet meg az, ami már oly sokszor: titokban, füstös szobákban többé nem dőlhet el Magyarország sorsa, nincs több casting és nyilvános üzengetés" - mondta a pártelnök. Nem becsülik le a miniszterelnök-jelölt kiválasztására irányuló munkát, ezért szakmai munkacsoportot hoznak létre, amely kidolgozza, hogyan integrálják a civil szervezeteket e folyamatba. De az MSZP önállóan is felkészül a választásra.

Tóbiás szerint sokszor hibáztak, volt idő, mikor nem képviselték a baloldali értékeket, a szövetségkötéskor "sokszor oktalanul, nem végiggondolva" vállalt áldozatot a párt. Kijelentette, az MSZP csak akkor értheti meg a társadalmi változásokat, ha maga is megváltozik, mert saját hibája is, hogy az ország ide jutott. Azt üzente: az MSZP győzelemre és nem háborúra készül

Új 25 év - hirdette a monitor a Villányi úti konferencia-központ nagytermében, ahol a hatszáz résztvevő, ha kicsit megkésve is, de megemlékezett arról a 25 évvel ezelőtti napról, amikor ugyanitt kimondták az MSZMP megszűnését és az MSZP megalakulását. Tóbiás az alapításról azt mondta: az MSZP-nek változnia kell. Ma Magyarország a szabadság és jólét harmóniáját akarja, ugyanezt szerették volna elérni a az alapítók is.

Kovács László korábbi és Tóbiás József jelenlegi pártelnök. Az MSZP 25 évvel ezelőtti megalakulására is emlékeztek FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Kovács László korábbi és Tóbiás József jelenlegi pártelnök. Az MSZP 25 évvel ezelőtti megalakulására is emlékeztek FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Botka László biztatónak nevezte, hogy mindenki megértette, az értékelés célja nem a vádaskodás, hanem a közös munka irányának meghatározása. Az országos választmány elnöke arra utalt, hogy a pártértekezlet eredeti célja az volt, hogy mindenki kibeszélhesse az idei három választási vereséget, ám a bírálatok mellett a jövő teendőit felvázoló dokumentumok is készültek. Úgy vélte, "testhez álló neki összegezni a vereség okait", miután ő minden választást megnyert. Szegeden kiröhögték, amikor megtudták, neki jutott a feladat, hogy a választási vereségeket magyarázza.

Botka szerint a valódi politikai fordulat most következett be, a Fidesz egy hónap alatt 900 ezer szavazót vesztett. Ha a kormányoldalon tartanának pártértekezletet, az se lenne egy békemenet - fogalmazott. Felidézte, 2006 októbere óta az MSZP hét országos választást veszített el, azért ennyit, mert ennyit rendeztek. Mindegyik után eldöntötték, hogy mostantól jobban csinálják, így Botka szerint a tanulság, hogy nem ugyanazt kell csinálni, ami korábban működött, csak jobban, hanem mást. Gyökeres változás kell a politikában, működésben, szervezetben, stílusban és módszerben - összegezte a feladatot, majd nevek említése nélkül üzent baloldali riválisaiknak. Voltak, akik a hűlt helyükre pályáztak, majd mikor ez nem sikerült, azzal jöttek, hogy kell egy új párt, mert az MSZP mint brand menthetetlen. Hát nem - mondta Botka -, az MSZP mint brand erős.

A szocialistáknak szerinte is a kormányzóképességet kell felépíteni, amihez értékalapú, karakteres baloldali politikára van szükség, növelni kell a társadalmi beágyazottságot, hitelesnek, szakmailag megalapozottnak kell lenni. A baloldali politizálás középpontjában a szabadság, a szolidaritás és az igazságosság áll. Támogatják a civilek által szervezett tüntetéseket és elfogadják, hogy a "szervezők még nem akarnak politikusokat látni a színpadokon". Úgy vélte, idővel ők is elhiszik majd, hogy nem a 2010 előtti kormányzást hoznák vissza.

Tóbiás zárszavában azt mondta, a párt "kapu kíván lenni és nem erőd": "az erőd bezárkózik. A kapu nyitva van. Én egy jövőbe mutató, erős, vitákkal teli, építkező MSZP-t látok".

Közvetlen államfőválasztás?

A tanácskozás zárt részében többen a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett érveltek, amit a Deák Ferenc Kör javasolt. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke és Lendvai Ildikó volt pártelnök azt javasolta, szervezzenek mozgalmat, és követeljék, hogy 2017-ben - Áder János köztársasági elnök mandátumának lejártakor - a nép válassza az államfőt.