Norvégia;Dánia;kézilabda EB;

2014-12-16 00:10:00

Norvégia ellen kell javítani

A magyar női kézilabda válogatott a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában kikapott Dániától, 23-20 arányban. Ha szerdán nyernünk is a csoport legerősebbjének tartott együttese, Norvégia ellen, akkor is csak harmadikok lehetünk.  

Miután a románok legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott úgy léphetett pályára a Főnix Csarnokban, hogy ha legyőzi Dániát óriási lépést tesz az elődöntőbe kerülésért, ráadásul biztos a legjobb hatban végez. Nagy volt tehát a tétje az összecsapásnak, de korán sem ígérkezett sétamenetnek: a legutóbbi tíz Európa-bajnokságból nyolcat Dánia és Norvégia nyert meg. A drukkereken ezúttal sem múlott semmi. Már Debrecen utcáin felharsant a „Ria, Ria, Hungária!”, és a szurkolás csak fokozódott a stadionban. Mind a két csapat remek védekezéssel rukkolt elő, öt perc elteltével csak 3-0 volt az állás, sajnos nem a magyarok javára. Németh András, a hazai együttes szövetségi kapitánya időt is kért.

A szakvezető szavai meghallgatásra találtak, és gyorsan meg is szerezték a lányok az első találatukat: Triscsuk Krisztina büntetőből volt eredményes. Kiss Éva a kapuban ismételten remekelt, a támadásokban pedig Tomori Zsuzsanna jeleskedett, így a háromgólos hátrány egyre olvadt, de egyenlíteni nem sikerült. Sajnos a románok elleni mérkőzéshez hasonlóan, a hétfői találkozón is a befejezéssel akadtak gondjai a válogatottnak: egy félidő alatt csupán 9-szer voltunk eredményesek. Ezt valamelyest ellensúlyozta, hogy a kapuban Kiss megbabonázta a dánokat, 54 százalékos teljesítményt nyújtva 11 kapott góllal hozta le az első félidőt.

A dán Susan Torp Thorsgaard a labdával, balról Szucsánszki Zita, jobbról Kovacsics Anikó és Tomori Zsuzsanna a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában játszott Magyarország - Dánia találkozón a debreceni Főnix Csarnokban. A magyar válogatott 23-20-ra kikapott a dán csapattól, így biztosan nem juthat az elődöntőbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A dán Susan Torp Thorsgaard a labdával, balról Szucsánszki Zita, jobbról Kovacsics Anikó és Tomori Zsuzsanna a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában játszott Magyarország - Dánia találkozón a debreceni Főnix Csarnokban. A magyar válogatott 23-20-ra kikapott a dán csapattól, így biztosan nem juthat az elődöntőbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szünet után a támadásban is kezdtek feljönni a magyarok, és két perc alatt ledolgozták Tomoriék a hátrányukat. A lendület azonban nem tartott sokáig, mert fordítás helyett újra háromgólos lett a skandináv előny. A végjáték sem végződött kedvezően számunkra, a második félidő derekán már hét találattal vezettek a dánok. Ezután azonban megrázták magukat Szucsánszkiék, s feljöttek négy gólra, így Németh András időt kért. Ekkor már nem volt veszítenivalója a magyaroknak, így remélhettük, hogy a nagy teher nélkül felszabadult utolsó öt percet láthatunk a lányoktól, s talán még a csoda is lehetséges. Nem így történt, a dánok végül 23-20-ra megnyerték a mérkőzést, így az utolsó mérkőzésen dől el ott leszünk-e a budapesti zárófordulóban.

Előzőleg a velünk azonos ponttal álló spanyolok találkoztak azzal a román válogatottal, amelyet szombaton szoros csatában sikerült legyőznie Németh András tanítványainak. A debreceni Főnix Csarnokban a találkozó eleje egyértelműen a kapusokról szólt, a spanyol Silva Navarro és a román Paula Claudia Ungureanu egymást múlta felül. Belejöttek a mezőnyjátékosok is, így az egyre jobban játszó spanyolok 14-9-es vezetéssel vonulhattak félidőben az öltözőbe.

Hogy Gheorghe Tadici mit tett tanítványaival, azt sosem tudjuk meg, ám előbb kiegyenlítettek a románok, majd a végén 22-20-ra megnyerték a meccset is. A spanyolok még hosszan elemezgetik majd, vajon mit ronthattak el - például a szünet után 23 perc alatt mindössze négy gólra voltak képesek -, ám a vesztüket leginkább a mérkőzés hőse, Paula Claudia Ungureanu okozta, aki 51 százalékos hatékonysággal védett.

A kora esti összecsapáson Norvégia egy elképesztően elrontott első félidőt követően - 15-11-re hozták az első 30 percet a lengyelek - végül 26-24-re legyőzte Lengyelországot, így a magyarok elleni mérkőzéstől függetlenül biztosította helyet az elődöntőben.