Szerintem;Fidesz;John McCain;McCain-kijelentés;

2014-12-19 07:27:00

Keresetlen szavak

John McCain szenátor Orbánt jellemző keresetlen szavaira a Fidesz - legjobb védekezés a támadás alapon - azzal vádolta az amerikai konzervatív politikust, hogy nem ismeri eléggé hazánkat, hogy csakis hírlapi tudósításokból szerzi ismereteit és idézett megállapításával nemcsak a kormányfőt, hanem az egész országot és annak függetlenségét támadta. Természetesen ez így nem igaz, legfeljebb csak abban az esetben, ha Orbán azonosítja magát a nemzettel. Voltak ennek a nézetnek előzményei már korábban is a történelemben, közismert például a Napkirály, XIV. Lajos francia király híres-hírhedt kijelentése: "Az állam én vagyok." Sztálint Gazdának nevezték, Hitler kedvelt szóhasználata volt: "Ein Volk, ein Führer". Romániában a házak tízezrein voltak láthatóak a következő feliratok: "Ceasescu=Románia". Lukasenkonál nyíltabb a diktatúra, hiszen egyetlen engedélyezett ellenzéki párt sem létezik. Orbán ebben a díszes gyülekezetben legalább a demokrácia látszatát igyekszik megőrizni, de mit ér az egész, ha az ellenzéket jóformán meg sem hallgatják, mindig úgyis az történik, amit a hatalom akar? Mindent eláruló a mondása: "egy a tábor, egy a zászló". John McCain jól látja a magyar helyzetet. Szavai kemények, de a valóságot tükrözik. McCain lesújtó kritikája bizonyára nagyon kellemetlen és fájó Orbán számára, hiszen egy velejéig konzervatív világlátású ember szájából hangzott el. A szenátor szavait egyes magyar politikusok jól tennék, ha alaposan átgondolnák a saját és az ország érdekében.