vagyonnyilatkozat;Rogán Antal;Juhász Péter;Portik Tamás;

2014-12-19 06:04:00

Nyilvánosak lesznek a belvárosi vagyonnyilatkozatok

Már a múlt héten jóváhagyta az V. kerület vagyonvizsgálati bizottsága, hogy az önkormányzat honlapján hozzák nyilvánosságra a helyi képviselők, a külsős bizottsági tagok, valamint a polgármester vagyonnyilatkozatát. Ezt az MSZP-s Steiner Pál, a testület tagja mondta el lapunknak, hozzátéve: a fideszes képviselők is megszavazták a vonatkozó javaslatát, és a bizottsági döntést a hivatalnak végre kell hajtani. 

Azt is elmondta, hogy a közreadást hivatalosan az albizottság javasolta, de a jogi- és közbeszerzési bizottság szavazta meg. A szocialista politikus a képviselő-testület megalakulása óta azt képviseli, hogy a kerületben élőknek joga van a vagyonnyilatkozatokat megismerni.

Juhász Péter, az Együtt kerületi képviselője ugyanakkor lapunknak elmondta: hiába kérte ki az önkormányzat valamennyi képviselőjének vagyonnyilatkozatát immár 13 napja a vagyonvizsgálati albizottságtól, az szerdán arról tájékoztatta: a testület további 15 napot kér, mert "olyan sok munka van ezekkel". Ehhez képest az ő vagyonnyilatkozatát "pár óra alatt kiadták a Magyar Nemzetnek, hogy még a másnapi számban megjelenhessen" - emlékeztetett a politikus.

A fideszes vezetésű önkormányzatnak kínos ügyeket nyilvánosságra hozó Juhászt egyébként is rendre támadják a kormánypárti képviselők, a többi között összeférhetetlenségi vizsgálatot is kezdeményezte ellene, amiért az ő vagyonnyilatkozatát hibásnak, avagy hiányosnak találták. Kedden az alpolgármester közölte, hogy Juhász le akarja járatni a kerület jelenlegi és volt vezetőit, mert korábban egyebek mellett arra utalt, hogy az önkormányzat még a ma Fidesz-frakcióvezető Rogán Antal vezetése idején áron alul adott el egy üzlethelyiséget az alvilági körökben ismert, jelenleg bírósági eljárás alatt álló Portik Tamás ismerősének.