- Magyarországon még nem általános, hogy a tehetős – mondjuk ki: gazdag – emberek segítik a társadalom elesettjeit. Ön szerint miért nem alakult ki ennek a kultúrája?
- A társadalom iránti felelősségtudat rendkívül fontos dolog, Nyugat-Európában és a világ számos részében a nehéz helyzetbe kerültek megsegítésének óriási hagyományai vannak, megjegyzem, nagyon helyesen. Ugyanis a segíteni tudó embereknek felelősségük van. Ha már a Jóisten megadta számukra azt, hogy tehetségüket, szorgalmukat kamatoztatni tudták, akkor az elért eredményeiket arra is fordítsák, hogy a rászorulókat támogassák. Sajnos társadalmunknak csak nagyon kis része hajlandó segítséget nyújtani, ebben látom a legnagyobb problémát. Az embertársaink iránti közöny általános jelenséggé vált, amelynek felszámolása alapvetően fontos lenne. Amíg sokan csak magukra gondolva, önző módon élik életüket, addig ebben nem is lesz jelentős mértékű változás. Pedig ha ebben a vonatkozásban is felnőtté tudna válni társadalmunk, annak számos egyéb pozitív hatása is lenne.
- Mikor, hogyan kezdte az adományozást, mi volt a kiváltó oka?
- Nagyszüleim neveltek fel, akik kiváló emberek voltak, és számukra természetes volt, hogy embertársaikon segítsenek. Ebben nőttem fel, s számomra teljesen egyértelmű volt, hogy én is ezt az utat követem. Véleményem szerint mindegy az, hogy valaki anyagiakkal vagy éppen más módon segít, a lényeg, hogy mások számára hasznosat, jót cselekedjen. Amikor dolgozni kezdtem, majd pár év múlva boltvezetőnek neveztek ki, nyilván nem tudtam komoly összegeket felajánlani, hiszen nekem sem volt anyagi lehetőségem erre, akkoriban máshogy próbáltam jót tenni. Ha láttam, hogy az üzletünkbe valaki olyan jött be, akit látásból már ismertem és tudtam, hogy például nem igazán jut neki ennivalóra, akkor természetes volt, hogy a saját pénzemből vettem neki élelmiszert. A jó kereskedő egyébként onnan ismerszik meg, hogy képes figyelni, empátiával közelíteni az embertársaihoz, a vásárlóihoz, és ha azt látja, hogy valamiben segíteni tud, akkor azt meg is teszi. Kollégáimnak is mindig azt mondom, hogy nekünk minden pillanatban a vásárlóinkat kell szolgálnunk az üzletekben.
- Saját elhatározásából döntött úgy, hogy követi a pozitív hagyományokat, vagy inkább kötelezettségnek tartja?
- Ahogyan említettem, nagyszüleim pozitív példája előttem volt, és fontosnak tartottam és tartom jelenleg is, hogy ezeket a hagyományokat továbbvigyem. Ez egy nagyon nemes kötelezettség, amelyet csak az érthet meg és élhet át, aki már belekóstolt abba, hogy mennyire jó érzés segíteni. És persze hozzátenném azt, hogy nem arról van szó, hogy a segítség olyan dolog, amely feltétlenül sok pénzbe kerül, hiszen látom a kevéssé tehetős embereknél is, hogy sok esetben erejükön felül segédkeznek, szívesen megosztják azt a keveset is, ami számukra rendelkezésre áll. Pont azt látom, hogy sokkal inkább adakozók, segítőkészek azok az emberek, akiknek csak kevés van. Ha valaki kénytelen volt egy nehéz perióduson átesni, megélni az anyagi nélkülözést vagy éppen egy betegségből fakadóan próbálta meg őt az élet, akkor jószerivel sokkal érzékenyebbé válik a problémákra és sokkal inkább fog segíteni embertársain. Kialakul benne egyfajta társadalmi érzékenység.
- Milyen alapon dönt az adományozásról? Hogyan dönti el, hogy kit támogat, van-e segítsége, esetleg személyes kötődése?
- Nagy cég vezetőjeként naponta több tucat megkeresés érkezik hozzánk, amelyben a segítségünkre számítanak. Teljesen nyilvánvaló, hogy az összes kérésnek nem tudunk eleget tenni, hiszen anyagi lehetőségeink nem végtelenek, de azt bizton állíthatom, hogy ezen a téren is felelősen, példamutatóan, sokszor erőnkön felül is segédkezünk. Fontosnak tartom, hogy magyar cégként a hazai társadalmat támogassuk, amelyet nemcsak én vagy központunk hajt végre, hanem az üzleteket működtető franchise partnereink is komoly mértékben hozzájárulnak a környezetükben lévő élettér és az ottani lakosság életének szebbé, komfortosabbá tételéhez. Sokan támogatják a helyi közösségi életet, helyi rendezvényeket, parkok, játszóterek létesítését. Sajnálom, hogy ezek a tevékenységek meglehetősen ritkán jutnak el a közvéleményhez, hiszen manapság már szinte csak a negatív hír az, amely megjelenik a sajtóban. A pozitív hírek háttérbe szorultak, ez pedig nagyon káros. Arra is nagyon figyelek, hogy a kérés megalapozottságát minden tekintetben kellő módon megvizsgáljuk, hiszen itt is sokan próbálnak nemtelen eszközökkel „szerencsét próbálni”, valós indokok nélkül pénzt szerezni. Szerencsére, ez meglehetősen ritka. A teljesség igénye nélkül pár példát említenék, hogy az elmúlt években milyen komolyabb segítő akciókat hajtottunk végre. Ott voltunk az árvizeknél, ahová nemcsak élelmiszer-termékeket juttattunk el, hanem kollégáim által a gátak építésben is szerepet vállaltunk, továbbá két árvízkárosult geleji család számára házakat építettünk, hogy lakhatási gondjaikat rendezni tudjuk. A vörösiszap ömléskor is komoly mértékű anyagi segítséget nyújtottunk. De támogatásunkkal elősegítettük a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány működését is, amellyel a hátrányos helyzetű kistérségek rászorulóinak sorsuk jobbra fordulásához járulhattunk hozzá. Egy évvel ezelőtt pedig megkezdtük az együttműködést a Ments Életet Alapítvánnyal, amely szervezet a súlyosan beteg gyermekek támogatását, gyógyulásuk elősegítését tűzte zászlajára. De amire mind közül a legbüszkébb vagyok, az a négy árva gyermek megsegítése volt. Jelzést kaptam arról, hogy Meződön meglehetősen méltatlan körülmények között élnek gyermekek, akik számára a napi megélhetés is komoly gondokat okoz. Fodor Attila kommunikációs igazgatónkat kértem meg, hogy a gyermekek számára élelmiszercsomagot juttasson el, valamint mérje fel a helyzetet, hogy mivel tudnánk a leghatékonyabban segíteni rajtuk. Attila azzal érkezett vissza, feltétlenül javasolja, hogy személyesen ismerkedjek meg a gyermekekkel, hiszen őrá is nagy hatással voltak a tehetséges fiatalok, akik egyértelműen jobb sorsra érdemesek. Leutaztam, és valóban szívszorító volt az a helyzet, amit ott láttam. Mindezzel egy nagyon szoros kapcsolat kezdődött a fiatalokkal, akiket azonnal elkezdtem segíteni, majd feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy budapesti lakást biztosítunk a gyermekek számára, hogy legyen lehetőségük tehetségük, szorgalmuk kibontakoztatására. Nagyon megszerettük őket, családtagként tekintünk rájuk, s szorgalmukkal, kedvességükkel maximálisan meghálálják a gondoskodásunkat.
- Figyeli-e, hogy a gazdagnak tartott emberek közül kik a tagjai ennek a klubnak?
- Nem különösebben figyelek oda arra, illetve tartom számon azt, hogy az általam tehetősnek gondolt emberek közül ki és milyen mértékben járul hozzá a rászorulók segítéséhez. Valaki vagy fontosnak tartja mindezt, vagy pedig inkább a homokba dugja a fejét és nem foglalkozik ilyesmivel. Én mindenesetre a saját magam jó meggyőződéséből fakadóan ezt az életem fontos részének tartom.
- Van, aki nem szeret erről a témáról beszélni – ön egyetért azzal, hogy jobb hallgatni a szegénységről?
- A szegénység a legtehetősebb országokban is jelen lévő probléma, amelyet nem szégyellni kell, hanem a felszámolásán dolgozni. Ebben pedig nemcsak a mindenkori kormánynak van felelőssége, hanem a társadalomnak is, egy országban élő valamennyi embernek.
- Egyre nagyobb rétegek szakadnak le, ön szerint milyen lépésekre lenne szükség, hogy megállítható legyen ez a folyamat?
- Kevesebb a szegény ember, mint hat vagy tíz évvel ezelőtt – a gyermekéhezés is megszűnőben van –, de azért még mindig nagyon sok munka van hátra a szegénység teljes felszámolásáig. A magyar vállalkozói réteg megerősödése nagyban hozzájárulhat a leszakadt társadalmi rétegek, családok talpra állításához. A felzárkózásban további kiemelt szerepe van a tanulásnak, a kitartó szorgalomnak, gyermekeink megfelelő nevelésének, valamint a család összetartó erejének.
- Korábban elhangzott az a kijelentés, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Ön mit szól ehhez?
- Nekem az a véleményem, hogy egy ember értékét egyáltalában nem a pénzügyi helyzete határozza meg. Sokkal többet jelent, hogy mi van a szívében, lelkében, mennyire tehetséges, szorgalmas és érző lelkű ember.
- Mit gondol arról, ha valaki úgy véli, nagyon jó, hogy a kormánypártiak gazdagok, mert akkor jobban koncentrálhatnak a feladataikra?
- A gazdagság egy relatív fogalom. A politikusokra is igaz az, hogy akkor tudnak teljes mértékben a feladatukra koncentrálni, ha közben nem a napi megélhetésükhöz szükséges pénz összekuporgatásával kell foglalkozniuk. Ha az országért dolgozó politikusainkat nem fizetjük meg, akkor nem várhatjuk el tőlük, hogy országunk érdekében teljes erőbedobással dolgozzanak. De itt nem gazdagságról van szó, hanem tisztességes megélhetést biztosító jövedelemről. A továbbiakban is komoly mértékben szeretném folytatni segítő tevékenységemet, amely a mindennapjaim szerves részévé vált. Hálás köszönettel tartozom a Jóistennek azért is, hogy lehetővé tette a számomra, hogy segíthetek rászoruló honfitársaimon. Bízom benne, hogy még sokáig megtehetem.
