rokonok;Habony Árpád;

2014-12-20 06:06:00

Habony Árpád rokonai is jól jártak?

Habony Árpád rokonai is részvényesek abban a cégcsoportban, amelyhez legalább két V. kerületi ingatlan került kedvezményes áron az akkor még Rogán Antal vezette önkormányzattól - közölte az RTK Klub Híradója még csütörtök este. A Károly körút 26. szám alatti ingatlant bérbe adták egy cégnek, amely két hónapon belül kedvezményesen, 54 millióért megvásárolhatta azt.

A vásárlás előtt nem sokkal a cég Habony Árpád, a miniszterelnök - nyilvános foglalkoztatási jogviszonyban nem álló - főtanácsadójának unokatestvérei érdekeltségébe került. Egy év múlva 102 millióért adtak túl rajta, a helyi ellenzék szerint pedig így 50 milliós kárt okoztak a Belvárosnak. Rogán Antal még polgármesterként vizsgálatot rendelt el az ügyben, de nem tártak fel törvénytelenséget. A képviselő-testület néhány hónappal később úgy döntött, egy másik V. kerületi, a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő üzlethelyiséget is elad, ez szeptemberben már kedvezményesen került a Habony unokatestvéreihez köthető cégcsoporthoz.

Az RTL Klub megkereste az önkormányzatot is az ügyben, ahol azt válaszolták, semmilyen döntésnél nem mérlegelhetik, hogy ki kinek az unokatestvére. Később azonban kiadtak egy közleményt, mely szerint a csatorna valótlanságot állított. A csatorna erre reagálva visszautasította a Belváros állítását, s közölte: ők épp a polgármesteri hivatal tájékoztatása, és a cégnyilvántartásban fellelhető adatok alapján azt állították, hogy a bérleti szerződés és az elidegenítésről szóló önkormányzati döntés idején Habony unokatestvérei nem voltak érdekeltek ezekben a cégekben, az adásvételek lezárultakor viszont már igen. Ez az állításuk pedig teljes összhangban van az önkormányzat állításával, és az önkormányzat ezért az RTL Híradótól mindeddig nem is kért helyreigazítást - írták.