Belváros;kedvezmények;Rogán;

2014-12-20 13:38:00

Akciósan kiárusították a Belvárost?

Legalább 4 milliárd forinttal károsították meg a belváros lakóit a Rogán éra alatt - írja Facebook bejegyzésében Juhász Péter, az Együtt politikusa. Döbbenetes mértékű kedvezményt adott a belvárosi önkormányzat az utóbbi hat évben üzlethelyiségek bérlőinek, hogy megvásárolják az általuk használt ingatlant. A nol.hu szerint több cég tízmilliókat nyert azzal, hogy néhány hónap után megkapta a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezményt. Az ingatlanok árát sajátos módszertannal is csökkentették.

"Pontosabban csak az az egy módszer ennyi kárt okozott, hogy mielőtt eladták valakinek az ingatlant, egy-két hónapra beköltöztették bérlőnek. Ugyanis a bérlő 30% kedvezménnyel vehette meg. Szentgyörgyvölgyi Péternek le kell mondania a polgármesterségről. A választások idején még nem lehetett tudni, hogy így működött a Rogán által vezetett önkormányzat. Szentgyörgyvölgyi azt ígérte, ezt folytatja" - írja a posztban Juhász Péter.

2008 és 2013 között kétszázhetvenhét nem lakáscélú helyiséget adott el pályáztatás nélkül az V. kerületi önkormányzat. Százötvenöt ingatlant kedvezményes áron vettek meg a bérlők. Az így eladott üzlethelyiségek forgalmi értéke 17,5 milliárd forint volt a zárszámadások alapján, ám az önkormányzat ennél 3,9 milliárd forinttal kevesebb bevételhez jutott, a bérlők ennyi engedményt kaptak összesen - számol a nol.hu.

A Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat 2007-ben hozott – azóta többször módosított – rendeletet arról, hogy a képviselő-testület által elidegenítésre kijelölt üzleteket az elővásárlási joggal rendelkező bérlők versenyeztetés nélkül megvehetik az ingatlan értékének 70 százalékáért. A bérlők kedvezményhez juttatása nem szokatlan, ám az V. kerületben sajátos gyakorlat alakult ki: vállalkozások sok esetben néhány hónappal a bérleti szerződés megkötése után lettek tulajdonosok.

Gyanítható, hogy eleve a 30 százalékos kedvezmény reményében bérelték ki a helyiséget, és nem kellett csalódniuk. Ez történt a Károly körút 26. alatti ingatlannal is, az esetről a Blikk írt először: a 212 négyzetméteres üzletet a Classic Immo Kft. két hónapig bérelte, majd 75 millió helyett 52,4 millió forintért vásárolta meg. Nyolc hónappal később 102 millióért adta tovább, miután a kerület lemondott elővásárlási jogáról. Ahogy a Népszava is megírta: a cégben nemcsak Pápa Marianne – a korábban a józsefvárosi piacot üzemeltető néhai Szetlik Ferenc első felesége –, hanem Habony Árpád unokatestvérei is részvényesek.

Szintén kevesebb mint fél évig bérelt a szomszédban, a Károly körút 22–24. alatt üzlethelyiséget egy vállalkozás, amely aztán négyzetméterenként 160 ezer forintért vette meg a kiskörúti üzletet. De – mint a 444.hu megírta – így adta el az önkormányzat azt a József Attila utcai ingatlant is, amelyben korábban Jaguar-szalon működött. A Váci utcában és a Vörösmarty téren is találni ingatlant, amelyet a bérlője rövid idő után szerzett meg.

Nem ez volt a helyzet Hajas László fodrászszalonjánál. Noha Hajas is jutányosan – négyzetméterenként 292 ezer forintért, a szomszéd étterem piaci értékesítéséhez képest csaknem harmadáron – vette meg az Erzsébet téri üzletet, a javára írható, hogy több mint húsz évig bérelte, felújította. Megvásárolni azonban – mivel a vételárat egy összegben kell kifizetni – csak tavaly tudta.

A Károly körút 26. alatti ingatlan eladása miatt Rogán Antal akkori polgármester, a Fidesz frakcióvezetője 16 hónap elteltével „magánemberként” vizsgálatot rendelt el. Az önkormányzat azt állítja, ennek megállapításai miatt menesztették indoklás nélkül 2013 szeptemberében – csaknem két év elteltével – Rónaszéki László jegyzőt. A dokumentum szerint az ingatlanértékesítésekről csak Rónaszéki rendelkezett minden információval. 

forrás, további részletek: nol.hu

DK: ki kell vizsgálni az V. kerületi “ingatlanpanamát”

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ki kell vizsgálni a fővárosi V. kerületi “ingatlanpanamát”, a párt ezzel kapcsolatban már feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. Varju László, a párt elnökségének tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: Rogán Antal korábbi belvárosi polgármester "Portik Tamás érdekeltségi körébe tartozó cégnek adott el 54,2 millió forintért egy becslések szerint 127 milliót érő ingatlant a Károly körúton", ebben a konkrét ügyben juttattak el feljelentést a Legfőbb Ügyészséghez. A politikus hozzátette: folyamatosan derülnek ki az újabb ügyek, ezért azokat is meg kell vizsgálnia az önkormányzatnak is. 

Belváros-Lipótváros Önkormányzata erre, illetve a Népszabadságban megjelentekre reagálva azt hangsúlyozta, hogy minden, általuk megállapított kedvezmény jogszabályokon alapszik. "A belvárosi vagyongazdálkodás hatékonyságát éppen az mutatja, hogy Belváros- Lipótváros Önkormányzatának könyv szerinti vagyona 2009-hez képest nőtt és nem csökkent" - írták közleményükben.

Rogán Antal pénteken azt közölte, hogy újabb jogi lépéseket tesz a DK ellen, miután Varju László egy aznapi közleményben arról írt, hogy az V. kerületi önkormányzat áron alul értékesített egy ingatlant egy Portik Tamáshoz köthető személynek abban az időszakban, amikor még a Fidesz frakcióvezetője volt a kerület polgármestere. Rogán Antal rögzítette, hogy az általa vezetett önkormányzat mindenben a jogszabályoknak és a hatályos önkormányzati rendeleteknek megfelelően járt el, és soha nem ápolt kapcsolatot Portik Tamással vagy rokonaival.