Vajdaság;leváltás;LSV;Pásztor;

2014-12-22 10:10:00

Nem sikerülhet Pásztor leváltása

Nem kaphat többséget a vajdasági parlamentben Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) vezetőjének azon kezdeményezése, amely szerint leváltaná a tartományi képviselőház éléről Pásztor Istvánt – írta a Danas.

A Demokrata Párt ugyanis nem támogatja a kezdeményezést – írja a lap, amely szerint bejelentése még saját párttársait is meglepte. A Danas emlékeztet arra, hogy az LSV kilenc képviselővel rendelkezik a tartományi törvényhozásban, s már arra nagyon kicsi az esély, hogy megszerezze 25 honatya támogatását ahhoz, hogy a parlament egyáltalán felvegye napirendjére a kérdést. Ha ez megtörténne is, 61 szavazatot kellene összeszedni a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének elmozdítására, ami szintén teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnik.

Az LSV-nek ugyanis ebben a helyzetben nem lenne más választása, mint együttműködni az ellenzéki pártokkal, a Szerb Haladó Párttal (SNS), valamint más kisebb tömörülésekkel. Erre azonban vajmi kevés az esély. Pásztor a Danasnak nem kívánta kommentálni Canak kijelentéseit.

Nenad Canak előzőleg az újvidéki televíziónak nyilatkozta, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) követelni fogja Pásztor Istvánnak a tartományi házelnöki posztról való leváltását. Szavai szerint Pásztor szeptember, október és november folyamán három alkalommal árulta el tartományi koalíciós partnereit. Canak külön felrótta Pásztornak, hogy nem jelent meg a tartományi képviselők tiltakozásán, amelyen Borislav Novakovicnak, a Demokrata Párt (DS) frakcióvezetőjének vizsgálat fogságban tartását ellenezték.

Canak szerint az LSV-t illeti a meg a tartományi parlament elnöki tisztsége a képviselőik számát tekintve, de – mint fogalmazott – a DS ezt a helyzet a választások után átengedte a VMSZ-nek. „És most Pásztor nem akart eljönni, amikor az őt megválasztó képviselő letartóztatása ellen tiltakoznak, ugyanakkor velem nem is akar beszélni. Ezzel párhozamosan Budapesten jelenti be a vajdasági nemzeti kisebbségi választások eredményeit. Nem vagyok kész elfogadni, hogy a vajdasági legfelsőbb képviselői testület elnöke olyan valaki legyen, aki holnap kész lesz elmenekülni, függetlenül attól, mikor jelentkezik a probléma” – szögezte le Canak az RTV-nek nyilatkozva