Még nem tudjuk, mi fog történni, de valaminek történnie kell. Tudjuk, vagy még inkább érezzük, hogy semmi nem maradhat úgy, ahogy van. Semmi nem mehet úgy tovább, ahogyan eddig. A hatalom láthatóan megzavarodott. Kormányzásképtelen, morálisan szétmorzsolódott, kommunikációja hiteltelen, miközben három, önmagában is nehezen kezelhető nyomás alatt áll.
1. Teljesen elszigetelődött saját nyugati közösségében. Mind jobban belebonyolódik az Egyesült Államokkal folytatott esztelen vitájába, s vélhetően a washingtonihoz hasonló nyomást tapasztalhat hamarosan az Európai Unió részéről is.
2. Az a nem csupán politikai, hanem társadalmi feszültség, amely négy évig lefojtva növekedett, most mind láthatóbbá válik a hatalomra nézve fenyegető és rémisztő méretekben az utcákon. Forradalmi helyzet még nincs, de nem tudni, mi történik, ha az egyelőre még rohamosan nem gyarapodó, de állandósulni látszó tömeg egyszer csak úgy gondolja, hogy a népfelséget visszaveszi a megválasztott politikai képviselettől, s másra ruházza át. S miért ne volna a hatalommal elégedetlen utca az, amely a népfelség akaratát inkább képviseli, semmint a galád Alaptörvényre felesküdött parlament?
3. A hatalmat gyakorló párt napról-napra esik szét: a nemzedéki lepel alatt a „folytatjuk” koncepciótlansága mentén hasad, törik, szakad. A „mondatokat kimondták”, a párton belüli éles vita immár a nyilvánosság előtt zajlik, valósággá lett. Az „első sorban” harcoló fiatalabb generáció úgy érezheti, valójában ő hurcolja a kormányzás hétköznapi terheit, miközben a veteránok a partvonalról kritizálják őket a közönség szemében amúgy undorító urizálása miatt. A kormányfő elbizonytalanodott, ami egy tekintélyelvű pártra nézve végzetes. Elveszíteni látszik kontrollját a kormány, a kiherélt államapparátus, a teljes végrehajtó hatalom felett, miközben parlamenti mamelukjait rég magukra hagyta. A „folytatjuk”-ból kapkodó, végig nem gondolt intézkedések lettek, amelyekkel a Fidesz a korábban nyomorba darált négymillió polgár után, most már saját törzsszavazói bázisát zabálja fel.
Azt 1990 óta minden hatalomváltást sejtető választás előtt megszoktuk, hogy a gazdasági elit és a politikai holdudvar nyája szanaszét futva enyelegni kezd az ellenzékkel. Most is azt tapasztalni, hogy az a fideszes második vonal kezd elhidegülni saját pártjának vezetőitől. Az a derékhad, amely a kormányfőt vakon követve a hármas választási győzelem mámorában már-már azt hitte, a következő négy évben is zavartalanul ólálkodhat a gulyáságyú körül. Most pedig rémülten kell lássa, hogy a vezér nimbuszának elröppenése után veszélyben lehet/van minden kiváltsága. Talán dörgölőzne is már a politikai ellenzékhez, csakhogy most éppen választások után vagyunk, s a parlament melegében az utcát elvesztő politikai ellenzék is csak tátog.
Meglehet a Fidesz vezérváltás mellett dönt. Mert így sokáig nem maradhat.
Valaminek történnie kell.
