karácsony;Ukrajna;áramellátás;Krím félsziget;

Sötét karácsonyuk volt a krímieknek

Lekapcsolta az áramot az ukrán állami szolgáltató december 24-én a Krím félszigeten, így gyertyafénynél ünnepelhették a karácsonyt a félsziget azon lakói, akik a nyugati kereszténység naptára szerinti ünnepet tartják magukénak. Nem ez volt az első, de ez volt  a legsúlyosabb áramkimaradás a térségben, ami elemzők szerint tartós energiaválságot vetít előre az Oroszországhoz csatlakozott területen.

December 24-én délelőtt az ukrán állami szolgáltató a kiszabott keret túllépésére hivatkozva kapcsolta le az áramot, az ukrán szaktárca vezetője pedig közölte, reméli, a továbbiakban a krímiek is szigorúbban veszik azokat a fogyasztási határértékeket, amelyekben a felek korábban megállapodtak.  Hangsúlyozta, az energiaválság miatt nem csak a Krímben, hanem Ukrajnában is szigorúan szabályozzák a fogyasztást, a félsziget lakóinak szabálytalanságait eztán sem fogják eltűrni. Ukrajnában az energiagondok abból adódnak, hogy a fűtőanyag, a szén a háborús kelet-ukrajnai övezetből származik, így akadozik az ellátás, s ennek következtében az áramszolgáltatás is az egész országban.  A Krím félsziget az orosz annexió után is Ukrajnából kapja a vizet és az áramot.  A december 24-i áramszolgáltatási kimaradás épp a minszki béketárgyalások előtt történt. A krími hatóságok szerint az áramszolgáltatás szüneteltetése miatt nem működtek a mobilszolgáltatók és más alapvető szolgáltatások, valamint leálltak a töltőállomások is.