A Várban járva, örömmel láttuk: végre lefedték a mélygarázs üregét is, s lassan begyógyul e nyitott seb a hegy oldalában. Tetszett, hogy megnyitották a középkori kerteket, a várfalhoz illesztett járda is remek ötlet, így kapcsolat jött létre a Galéria előtere és a kertek között, innen kilátás is nyílik a Várkertre és Pestre. Nem tetszett, hogy ez rozsdás vaslemezből készült, amely a belevágott lyukak miatt maradék anyagnak hat, amit jobb híján építettek be. Az amúgy hasznos itteni lift rozsdás vas tömbje riasztó. A végre megnyílt Várkertbe a lépcsőn mentünk le, itt egyre több rozsdás elemre bukkantunk. Az újat meg kell különböztetni a rekonstrukciótól, ám e brutális lemezek színe és anyaga is taszító. Négy lift van itt, aligha lesz mindre szükség. Egyikük a középső, díszes pavilon előtt áll – én inkább a rézsűbe süllyesztettem volna. Hasonló helyen, száz méterrel odébb medence van, szoborral – a műanyag lifthenger helyébe is ilyen illene. A legijesztőbb rozsdaelem az íves lépcső, ez már ócskavas-telepre utal. E műfajban tetszett a kis kapu, ahol a lyukak oroszlánt mintáztak. A Madonna szobor a fal ormán (Mátyássy László műve) gyenge darab, bár szemből csak a madarak látják, előnye, hogy alulról hangsúlyt ad a hegyoldalnak. A mozgólépcső tetejét is rozsda lepi, ez felfelé visz ki a Várkertből, a nem túl frekventált, Clark Ádám térre vezető útra. Szép a pavilonok és erkélyek reneszánsz díszfestése és üvegezése, jók a homlokzati kőszobrok és a kerámia vázák, s a kert növényzete és padjai, tetszett a tórusz alakú, vasszálakból álló körpad. Jó lenne, ha a pergolákat befuttatnák valami kúszó növénnyel. Öröm, hogy végre megújhodott a Várkert, az egykori Ifjúsági Park, fiatalságunk színhelye. Bár minden még most sincs kész, de megnyílt, s biztos finomítanak még rajta, ahol lehet.
