Előfizetés

Elszállt a (kis)Madár!

Publikálás dátuma
2014.12.27. 06:54
Erdei Zsolt Kecskeméten búcsúzott a ringtől FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Ismét eljött az idő, hogy egy sportszempontból izgalmas év végén visszagondoljunk arra, kikért is szurkoltunk 2014-ben. Volt ebben az esztendőben minden: sivatagi csata, labdarúgó-világbajnokság, kézilabda Európa-bajnokság, téli olimpia – hogy csak párat említsünk a rengeteg eseményből. Tizenkét részes sorozatunkat folytassuk a márciussal.

A március talán legnagyobb meglepetése volt, hogy a fehérvári jégkorongozók megnyerték az EBEL alsóházi középszakaszát, és bekerültek a rájátszásba. Ez a teljesítmény – főleg az alapszakaszban mutatott forma miatt – pár héttel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Aztán valami el is tört a Fehérvár AV19-ben, ugyanis előbb elveszítették a Magyar Kupát a DAB ellen, majd simán kiestek a rájátszás első fordulójában a Bolzano ellen.

Éppen ellenkező utat járt be a Szolnoki Olaj: a Tisza-parti kosarasok szenzációs bravúrt bemutatva három éven belül immár másodszor jutottak be a harmadik számú nemzetközi sorozat, az Eurochallenge Kupa négyes döntőjébe.

A szegedi férfi kézilabdázók sem akartak nagyon lemaradni Báderéktől, és az EHF Kupában elsőként jutottak tovább csoportjukból. Sajnos ugyanez a szezon egyik meglepetéscsapatának, a Csurgónak nem sikerült, ők az utolsó pillanatban estek ki a további küzdelmekből.

A magyar labdarúgó-válogatott kispadján bemutatkozott Pintér Attila. Az új kapitány azonnal megkapta az első kijózanító pofonját, ugyanis Győrben a finnek nyertek. Sok szinttel feljebb, a Bajnokok Ligájában kialakult a legjobb nyolc mezőnye: Atletico Madrid, Bayern München, Barcelona, PSG, Chelsea, Real Madrid, Manchester United és a Dortmund. Vélhetően válogatni sem lehetett volna erősebb nyolcat…

A Formula 1 világbajnoksága elrajtolt, és a márciusi két futam is előrevetítette a Mercedes abszolút fölényét: Ausztráliában Rosberg, míg Malaysiában Hamilton végzett az élen, éppen a német csapattársa előtt. Szocsiban a rendkívül feszült nemzetközi légkör ellenére rendben lezajlott a paralimpia.

Itthon a legnagyobb figyelem Erdei Zsolt búcsúmeccsét követte. Az ország Madara Kecskeméten lépett utoljára ringbe, és a szokott stílusával simán megszerezte a WBO félnehézsúlyú Európa-bajnoki övét. Sajnos azonban a Republic népszerű dallamainak megfelelően immár véglegesen elszállt a (kis)Madár…

Talán az év egyik legnagyobb botránya kerekedett abból, hogy Milena Knezevics lefejelte Görbicz Anitát a Podgorica-Győr BL-meccsen. A montenegróiak egyszerűen nem bírták elviselni, hogy a címvédő győriek éppen előttük végeztek a csoport élén.

A világ valahavolt egyik legjobb labdarúgója, Pelé itt járt Magyarországon, hatalmas tömegeket vonzva egy budaörsi bevásárlóközpontba. A magyar futball egyik korábbi ékköve, Törőcsik András viszont – sajnos – életmentő agyműtétjével került be a hírekbe.

Ez a hónap sem múlt el tragédia nélkül: elment Fekete László, az újpestiek legendás csatára.

Czakó Klára halálára

A Czakó Klárához hasonló, nélkülözhetetlen színházi emberekről nem szokás nekrológot írni. Pedig mindenütt létfontosságúvá tette magát, ahol dolgozott. 

Hosszú ideje a Katona József Színház tagja volt, kis szerepeket játszott, ügyelt és súgott, az a fajta színházszerelmes volt, akinek tulajdonképpen mindegy mit csinál, csak jó színházban dolgozhasson. Mert értékítélete az aztán volt, ami ízléssel is párosult, elég hangosan, szarkasztikus humorral mondta a magáét, gyakran szinte be nem állt a szája.

Régóta küszködött a súlyos kórral, de hatalmas életszeretetével, irigylésre méltó energiával kikecmergett belőle, de most hatvanhatodik évében, hosszan tartó betegség után kénytelen volt megadni magát.

Már az óvodában a nagymamát játszotta a Piroska és a farkasban. Szavalós típus volt, iskolásként rengeteget járt színházba, aztán amikor nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, megsértődött, és soha többé nem jelentkezett. Az orvosi egyetemet elkezdte, de nem érdekelte, fél év után ott hagyta, inkább Kaposvárra ment segédszínésznek, lelkesedett az akkor kiugró színvonalúvá váló teátrumért.

Remek volt például az Ascher Tamás által rendezett Élnek, mint a disznókban Kárász mamaként, egy szavazaton múlt, hogy nem kapta meg érte a kritikusok díját. Amikor a lánya született, abbahagyta a pályát. Később Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház akkori direktora vette föl ügyelőnek, azzal, ha adódnak szerepek, játszhat is.

És adódtak, a Máté Gábor által rendezett, Illaberekben például, ami a magyarok kivándorlásáról szól, reményvesztett, számítógéppel ügyetlenkedő, skype segítségével a messzeségbe szakadt hozzátartozóival kapcsolatot létesíteni próbáló nagymama kétségbeesését formálta remekbe.

A Zsámbéki rendezte Kispolgárokban hajléktalan asszonyként lerongyolódott göncökben ült a színen, egy rideggé vált világ megdermedt szobraként. Olyan volt, mint egy mementó. És most már erről a nagyszerű színházi emberről is csak fájdalmasan, múlt időben lehet beszélni.

Ocskay a magyar Schindler

Bernáth László
Publikálás dátuma
2014.12.27. 06:45
Nyáry Krisztián könyve bemutatóján FOTÓ: PÁLFALVI KITTI
Sok újdonságot tudhatunk meg Nyáry Krisztián az Igazi hősök című könyvéből, amely 33 magyar kiválóságról szedett össze, alapos kutatómunkával, jól dokumentáltan, izgalmas anyagot. A kötet a Corvina Kiadónál látott napvilágot.

Semmelweis Ignácról úgy gondolhattuk, már mindent tudunk. Rájött arra, hogy a gyermekágyi lázban oly nagy számban meghalt kismamák egy olyan fertőzésnek az áldozatai, amit – főleg – a boncolóorvosok visznek át a frissen szülő nőkre. Semmelweis haláláról pedig annyi volt közismert, hogy megvágta magát és vérmérgezés vitte el.

Ezzel szemben mi a valóság? Az, hogy szinte tönkrement az orvostársadalom ellenállása miatt, és akkor, a felesége közreműködésével, Bécsbe csalták egy elmegyógyintézetbe, ahol az ápolók a szó szoros értelmében, agyonverték.

Nem ez az egyetlen újdonság, amivel Nyáry Krisztián az Igazi hősök című könyvében találkozhatunk. Az egyik érdekes tanúsága a kötetnek, hogy nagyon sokan úgy voltak magyarok, mint Semmelweis is például, aki német családban született és első anyanyelve a német volt. Ganz Ábrahám Svájcban született egy ottani családban, Baumgartner Ferenc, a magyar irodalom számára nagyon fontos alapítványt hozott létre, német színikritikusként tevékenykedett.

Sina Simon nevét alig ismeri a magyar közvélemény, aki pedig görög eredetű volt, de magyar szeretett volna lenni. Jókai róla mintázta az Aranyember figuráját. Sina családja a leggazdagabb volt a Monarchiában, de ő magyar akart lenni, amit végül nem hagytak neki. Széchenyi, aki barátja volt, 60,000 forintot adományozott a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére, és ezt – jogosan – minden tankönyv megemlíti, de Sina Simon 80,000-et adott erre a célra.

Nem mellesleg, később, az ő pénze támogatásával létesült a görög Akadémia is. A görögkeleti ortodox vallás – nem hitehagyott – híveként jelentős összeggel járult hozzá a budapesti a Szent István bazilika felépítéséhez. Széchenyi Lánchíd-építési terve mellé állt, természetesen anyagilag, és így ő lett társaság elnöke is. Maga Széchenyi a hidat gyakorta kettőjük közös gyermekeként emlegette.

Sináék vették meg a szabadságharc alatt lepusztult gödöllői Grassalkovits kastélyt és rendbe hozatták, de a magyar főrendek nem találták méltónak – az egyébként akkor már bárói rangon lévő – családot, hogy meghívásuknak eleget tegyenek, ezért visszaköltözött Bécsbe. 1876-ban ott halt meg, és a 150 év eddig nem volt elegendő, hogy a hazai közvélemény megismerje mit tett ő a magyar kultúráért, és nem utolsó sorban a gazdaságért.

Feinsilbert Róbert, akit a népkonyhája nyomán mindenki Róbert bácsinak nevezett – sőt: a jótékonykodás elutasítására a köznyelv fordulata, hogy „nem vagyok én Róbert bácsi” -, török állampolgár volt. Gozsdu Manó román volt, de a román-magyar barátság megszállott híve.

Voltak persze sokan olyanok, mint például Papp Simon, a világ alighanem legjobb olajkutatója, aki ugyan osztrák bányászcsaládból származott, de az apja már iskolaigazgató volt egy magyar gimnáziumban. A könyv szerint neki köszönhető, hogy Magyarországon – és számtalan európai országban – olajat találtak a föld alatt. Rátz László matematika tanár fedezte fel a nevezetes fasori gimnáziumban Wigner Jenő és Neumann János elképesztő matematikai tehetségét.

Kinevezték a gimnázium igazgatójává, de négy év után visszalépett, mert hiányzott neki a tanítás. Két Nobel-díjas tanítványa soha nem feledkezett meg róla, Wigner még a fényképét is őrizte az íróasztalán. Bay Zoltán, aki mikrohullámú sugarával, a világon elsőként érintette, ahogy ő mondta: simogatta meg a Holdat. Az egyetlen tudóssá lett hazánkfia, aki az 1920-as-31-as években nem kint maradt, hanem hazatért az országba.

Mint egykori diákja, elég gyakran megfordulok – a közelben lakom – az Abonyi utcai gimnázium előtt, ahol a bejárat mellett sokszor megnéztem az emléktáblát, de valójában nem tudtam mostanáig mit tett Ocskay László százados, hogy így emlékeznek meg róla. Nyári könyvéből megtudtam – ő magyar Schindlernek nevezi -, hogy a gimnázium épületében munkaszolgálatosokat foglalkoztatott, és amikor a nyilasok ezeket is el akartak hurcolni: kivezényelt német katonákkal védte meg a századot.

Bezzeg Petshauer Attilát már senki nem védte meg a munkaszolgálatban, amikor az olimpiai aranyérmes vívót egy morbid, kegyetlen parancsnok levetkőztette, felmászatta egy fára, a dermesztő hidegben, vízzel leöntötték és közben kukorékolni kellett, amíg le nem esett onnan és meghalt. Abban az időben, aki zsidó családban született nem számított magyarnak. (Petshauert Horthy, majd Gömbös is lebeszélte, hogy magyar bajnok legyen a tisztekből álló magyar vívók előtt.)

Elek Ilona is csak addig lehetett magyar amíg, Hitler dühöngése közepette, a berlini olimpián aranyérmet szerzett éppen egy német vívónő legyőzésével. Kner Izidornak, a magyar minőségi nyomtatás megteremtőjének még szerencséje volt, hogy előbb halt meg, mielőtt családját deportálták.

Nem lehet ebben – a viszonylag – rövid terjedelemben valamennyi 33 nagyszerű személyiségnek még a nevét sem felsorolni, de a fenti példák két fontos tanúsággal szolgálnak. Az egyik: ahelyett, hogy magyarkodva születésük (vallásuk) alapján döntenénk, hogy kik ennek a hazának az igazi hősei, jóval fontosabb, hogy ki mit tett ennek az országnak a jó híréért, elismertségéért. A másik: egyetlen fontos dologban lelhető fel azonosság a 33 ember életében.

Hittek valamiben, és e hit nyomán, függetlenül, hogy a kor, vagy a kormányok mit tartottak helyesnek, ők következetesen kitartottak hitük, elveik, elképzeléseik mellett, és azt következetesen meg is valósították. Tudjuk, sok olyan ember szaladgál a világban, aki mániákusan hisz valamiben, de a hitük nincs igazán összhangban a valósággal és ennek következtében nem is lehet ennek nyomán cselekedni. Nem úgy ők 33-an.

Jó lenne, ha ezek a kitűnő nevek és történetek, helyet kapnának a magyar közoktatásban.