Ferihegy;útdíj;fizetős M0-ás;

2015-01-01 17:48:00

Fizetős lett a ferihegyi gyorsforgalmi út is

Az év végén kikerült a matricavásárlásra figyelmeztető tábla Budapesten az Üllői útról leágazó gyorsforgalmi útra is. Az amúgy belterületi, város végét jelző táblától már csak megyei, vagy érvényes heti, havi, illetve éves autópálya matricával használható személyautóval ez az útszakasz. A dolog azért meglepő., mert a kormany.hu oldalon fenn lévő Pest megyei térképben ez nem látható, az csak az M0 körgyűrű és a 4-es út 2-es terminálhoz való leágazása közötti részt jelöli új fizetős szakaszként.

A reptérre való eljutást is megsarcoló kormányintézkedést a szocialisták az útonállás iskolapéldájaként említik közleményükben. Mint írják, a magyar kormány útonálló pénzbehajtó politikája új szintre lépett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljához tartó út fizetőssé tételével. Ahelyett, hogy az útszakasz felújításán dolgoznának – miközben ez az első dolog, amit a hazánkba repülővel érkezők az országból látnak – fizettetnek a behajtásért.

Az útdíj bevezetése annak bizonyítéka, hogy már hatályba lépése előtt megbukott a 2015-ös költségvetés, a kormánynak pedig fogalma sincs, hogyan is kellene kormányoznia, mit is kellene tennie. A Fidesz politikájának következménye, hogy immáron több generáció is az emigrációt tekinti a jobb élet reményének. A reptéri út fizetőssé tétele csak egy újabb ok erre: könnyen lehet, hogy lesznek, akik utolsó forintjaikat a repülőjegy mellett az útdíjra költik majd, mielőtt elhagyják az országot. A korrupcióra és adóemelésre épülő kormányzás immár a szó szoros értelmében útonállássá vált – írja a közleményt jegyző Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, országgyűlési képviselő.