Búcsú a tudós politikustól

„A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele.” Antonius szavai mélyen érvényesek Kapolyi Lászlóra, hiszen az eddigi nekrológok főként hibáit, tévedéseit emlegetik. Igaztalanul, mert egy kiváló mérnök, nagy formátumú, előre tekintő iparpolitikus, a rendszerszemléletnek, az összefüggések feltárásának, az energetikának kiemelkedő alakja távozott közülünk. Életének tévedése volt azonban, hogy belegázolt a napi politika mocsarába, amely leszívta, lehúzta őt.

Bár tudását felismerték, 1983-ban kinevezték miniszternek, de a legmagasabb pártkörökben nem kedvelték. „Túlképzett” rótta föl neki Kádár János, „tudóskának” jellemezte Benke Valéria. Grósz Károly, amint hatalomra került, szinte az első napon felmentette a miniszterségből.

Elsősorban elkötelezett iparpolitikus volt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy felismerte, a magyar ipart meg kell újítani, versenyképessé kell tenni, ezért a vezényletével már a nyolcvanas években elkezdték kidolgozni egy ipari szerkezetváltási stratégiát. Rendkívül fontosnak tartotta az innovációt. Kapolyi napi államigazgatási teendői közepette tudományos munkát is végzett. Szinte egyszerre szerzett két egyetemi doktorátust, mérnökit és közgazdaságit, majd végigjárva a tudományos címek létrafokait, akadémikusi rangot ért el.

Tudományos gondolkodásmódjának köszönhette vagyonát. Pedig a rendszerváltás után az első egy-két évben, amíg a vállalkozása meghozta gyümölcseit, igen nehezen éltek. Az egykor nagyvonalúan támogatott tudományos kutatóintézetek vezetői félrenéztek, amikor jelentkezett náluk, egyetlen kivétellel. Szabó Ferenc akadémikus, a KFKI akkori főigazgatója segített, kutató professzorként odavette -- fizetés nélkül, mert arról Kapolyi lemondott.

Érzékeny szociális gondolkodását jól bizonyítja, hogy amikor 1976-ban kinevezték miniszterhelyettesnek, úgy vélte, nem lenne etikus megtartania a számos szabadalma után járó díjakat, ezért alapítványt hozott létre a Miskolci Nehézipari Egyetemen, amiből tehetséges hallgatók kaptak ösztöndíjat. Ebben is bőven megelőzte a korát. Szociális, humanista gondolkodásmódja sok másban is megnyilvánult. Egy jellemző történet dereng föl bennem. Szokása volt, hogy közeli munkatársait egy-egy fontos téma megbeszélésére kora reggelre hívta be. Engem is bekéretett egy reggeli hétórás megbeszélésre. Ott voltam időben. „Várni kell néhány percet, egy régi munkatársnője van benn” – ültetett le a titkárnő. Tíz perccel is elmúlt hét óra, amikor kijött a vendég: egy korán megöregedett asszony. „Elnézést, kissé elhúzódott a beszélgetés - mentegetőzött Kapolyi. - Kati néni kézbesítő volt nálunk, most nyugdíjba készül, és valami gubanc van az ügyében, ebben kért segítséget.” „És segít?” – kérdeztem. „Az csak természetes” – válaszolt a miniszter.

Hatalmas volt a kapcsolati hálója. Vállalkozási sikereinek a rendszerszemlélete, az összefüggések felismerése mellett ez volt az egyik gyökere. Nemzetközi hírű tudósok, tekintélyes politikusok, kiemelkedő gazdasági szakemberek, óriásvállalatok vezetői tekintették partnerüknek, sőt nem egy esetben barátjuknak. Tudása mellett közrejátszott az is, hogy igen udvarias ember volt. Munkatársai kedvelték, okos ellenfelei tisztelték, az alábbvalók meg irigyelték, fújolták, sőt, üldözték is.

Kapolyi Lászlót ma temetik.