Publicisztika;káosz;útdíj;NÚSZ;megyei matrica;benzinkutak;

2015-01-04 19:38:00

Teljes káoszt okoz az útdíj

Bár már több mint százezer autós vett eddig megyei matricát, a hét végén teljes káosz uralkodott az utakon. Pénteken a benzinkutaknál összeomlott a számítógépes rendszer, szombaton az internetes árusítás akadozott, s vasárnap is kaotikus állapotok jellemezték például az M1-M7 közös szakaszán lévő benzinkutakat. A matrica-rendszer politikai hullámokat is kavart, miközben civilek ultimátumot adtak a kormánynak: ha nem vonja vissza az útdíjrendeletet, blokád alá veszik az autópályákat.

Kaotikus helyzet alakult alakult ki péntek-szombat-vasárnap a meggondolatlan sietséggel bevezetett útdíjjal kapcsolatos matrica-árusításban. Pénteken a számítógépes rendszer omlott össze a benzinkutaknál, szombaton óriási volt a tömeg az Útdíj-fizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán, ahol több százan vártak arra, hogy megvegyék a január 1-jétől kötelező megyei matricákat. Vasárnap az M1 és az M7 közös szakaszán, a Budaörsi út végén sem lehetett matricát vásárolni, az utána következő benzinkutakon pedig a rendszer meghibásodása miatt szünetelt az értékesítés. Azok sem jártak jobban, akik továbbmentek - a már fizetős szakaszon - a budaörsi benzinkúthoz, mert ott sem működött a rendszer. Mások ismét a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán próbálkoztak matricához jutni, és az irodán működött is rendszer, három ablaknál fogadták az ügyfeleket, de így is hamar hatalmasra duzzadt a sor. Az autósok életét nehezítette az is, hogy a hétvégén alig akadt olyan pillanat, amikor működött volna az internetes matricaértékesítés. Azok, akiknek nem sikerült a vásárlás persze vigasztalódhatnak, hogy van némi türelmi idő, a matricát utólag is be tudják szerezni. Igaz, ezért 1 470 forint szolgáltatási díjat kell fizetni akkor is, ha az államapparátus hibája miatt nem sikerült időben hozzájutniuk.

Az autósokat a végtelenségig sikerült összezavarni: még azt sem sikerült elmagyarázni nekik, hogy a tíznapos, a havi és az éves matrica továbbra is megmarad, azok változatlanul érvényesek, használhatók, de aki akarja, ezek helyett választhatja a megyei bérletet is. A Kormany.hu oldalon közzétett silány, félreérthető térképek és az azokon elhelyezett pontatlan „jelmagyarázatok” miatt ellentmondásos volt az is, hogy a megyehatároknál meddig érvényes egy-egy megyei matrica. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. később úgy pontosított: az adott megyében az utolsó lehajtó után már rendelkezni kell a következő, szomszédos megyei e-matricával is, hiszen a megyehatárig már nincs további lehetőség a díjköteles szakasz elhagyására.

Az útdíj a hét végén politikai hullámokat is kavart. Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke a Hír Televízió P8 című műsorában azt mondta, igazságos, ugyanakkor hibás az új útdíjrendszer. Hozzátette: minden átalakítás konfliktushoz vezet, az új rendszer azonban nem volt egyértelmű és a tájékoztatás sem történt meg időben, és még mindig van húsz olyan útszakasz, amelyről vita van, érdemes-e bevezetni rajta a matricát. Gulyás Gergely megjegyezte: az új matricarendszertől a kormány – a költségvetés alapján – nem vár további bevételt.

Mégsem lesz fizetős az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza - tájékoztatta a Miskolc Televízió híradóját a hét végén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt szóvivője. Az Északhírnök.com cikke szerint azzal indokolják a váltást, hogy korábban a Borsod-Abaúj Zemplén megyei térképen helytelenül jelölték díjkötelesnek az M30-as, Szirma és Felsőzsolca közti szakaszát. Ez ugyanis főútnak számít, így a jövőben sem kell fizetnie az autósoknak a használatáért. Aki csak emiatt a szakasz miatt vásárolta meg a megyei matricát, annak visszatérítik a vételárat - ígérik.

A Vas Népe című lapnak nyilatkozott ismételten Hende Csaba, honvédelmi miniszter, Szombathely parlamenti képviselője, aki december 30-án még arról beszélt, hogy a 86-os főúton biztos nem kell majd útdíjat fizetni. Másnap azonban jött a hír: de igen. Hende most azt mondta: neki kifejezetten olyan információi voltak, hogy Vas megyében egyetlen útszakasz sem lesz fizetős, aztán figyelmeztetés nélkül mégis bevezették a díjat. A döntést elfogadhatatlannak nevezte, és arra hivatkozik, hogy az út nincs is kész tulajdonképpen. Szerinte ez diszkriminatív, igazságtalan döntés volt, ő tiltakozni fog és harcolni is. "Ha kell, a kormány elé viszem az ügyet' - mondta Hende, aki egy Győr-megyei útra (az enesei elkerülőre) hivatkozott, ahol nem kell fizetni.

„Ultimátumot adtunk a kormánynak. Ha február végéig nem vonja vissza az útdíj kiterjesztéséről szóló rendeletet, akkor országos demonstrációt hirdetünk. Március elsején valamennyi sztrádán tüntetünk, blokádot szervezünk – mondta a Népszabadságnak Büki Zoltán, a december végi civil megmozdulás egyik szervezője. Akkor egyfajta figyelmeztetésként egy percre lezárták az M1-es és az M7-es autópálya közös, budaörsi szakaszát a Balaton felé vezető irányban.

Míg a civilek ultimátummal és blokáddal küzdenének az útdíj kiterjesztése ellen, addig az LMP az Alkotmánybíróságtól remél segítséget. Közölték: megkeresik a másik két ellenzéki frakciót, mert az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezéséhez a képviselők negyedének támogatása szükséges. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a nemzeti fejlesztési miniszterhez és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójához fordult: milyen konkrét hatástanulmányok és számítások készültek az új díjstruktúrával kapcsolatban. A Demokratikus Koalíció a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi, hogy a főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére. A PM pedig abban látja a megoldást, hogy az Orbán-kormány tagjai a minden képzeletet felülmúló szolgálatiautó-használat helyett, üljenek fel a tömegközlekedési járművekre.

Autós "csemegék"
- a röszkei határátkelőn mind a kilépőknek mind pedig a belépőknek kötelező a matrica azon a 19 kilométeres útszakaszon, ahol az M5-ös autópálya összeköti Szegedet és Röszkét
- két megyét érintő hidakon (M9 Szekszárd és M8 Dunaújváros) az évi ötezer forintba kerülő megyei matricából kettőt kell venni
- ötezer forintba kerül, ha valaki a Balatonra szeretne lejutni
-ötezer forintot fizethet, aki Ferihegyre igyekszik a gyorsforgalmin
- a motorosok sem mentesülnek: rájuk az autósokkal megegyező díjszabás, az éves ötezer forint érvényes