A 2015-ös év rögtön egy az eurózóna szempontjából rendkívül fontos választással kezdődik. Január 25-én rendezik ugyanis a görög parlamenti voksolást. Ha a hitelmegállapodást elutasító baloldali radikális Sziriza nyer, akkor nemcsak Görögország kerülhet nehéz helyzetbe, hanem az euróövezet is, kivált annak gazdasági szempontból két legsérülékenyebb állama, Franciaország és Olaszország. Ezért alighanem Brüsszel is mindent elkövet azért, hogy Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia (ND) elnöke kormányfő maradjon.
Olaszországban januárban kellene megválasztani az ország új államfőjét, a jövőre 90. évét betöltő Giorgio Napolitano utódát. Ugyan az elnöknek csak ceremoniális jogkörei vannak, a múltban sokszor az ő személye biztosította a politikai stabilitást. Ezért messze nem mindegy, milyen gyorsan sikerül megállapodniuk a pártoknak az államfő személyéről.
Valószínűleg nem ismétlődik meg a 2012-es káosz, amikor a már akkor távozni kívánó Napolitanónak kellett megmentenie a helyzetet, s újabb majdnem két évet vállalnia. Silvio Berlusconi, a Forza Italia elnöke, volt kormányfő ugyanis jelezte, támogatja Romano Prodi egykori miniszterelnök, volt uniós biztos jelölését. Ha a Demokrata Párt és a Forza Italia egységesen kiáll mögötte, akkor biztosan új államfővé választhatják.
Németországban 2016 és 2017 lesz az igazi választási év, az idei esztendőben
csak két tartományi voksolást rendeznek, február 15-én Hamburgban és május 10-én Brémában. Akárhogyan is végződjék a két voksolás, az aligha lesz hatással a nagykoalíció munkájára. A nagy kérdés inkább az, hogy a nyugati tartományokban is folytatja-e jó szereplését az euroszkeptikus Alternatíva, amely tavaly szeptember közepén Brandenburgban több mint 12 százalékos eredményre tett szert. Az AfD most megdöntheti azt az elméletet, amely szerint kifejezetten keletnémet párt.
Nagy a tétje a májusban esedékes brit parlamenti választásoknak. David Cameron kormányfő azt ígérte, ha a konzervatívok nyernek, 2017-ben igen-nem népszavazást tartanak Nagy-Britannia európai uniós tagságáról. Ha tényleg megtartják a referendumot, komoly esély van rá, hogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaznak.
Litvánia január elsejétől vezette be az eurót. Vilnius példája mutatja, türelemmel, eltökéltséggel és szorgalommal viszonylag rövid idő alatt milyen magasra juthat egy ország. Bár a balti állam 2007-ben már kísérletet tett a közös európai valuta bevezetésére, a némileg magasabb infláció miatt akkor még nem volt módja erre.
A következő években pedig nagyon távol került ettől, Vilniust ugyanis, a többi balti országhoz hasonlóan, szinte térdre kényszerítette a gazdasági válság. 2009-ben a GDP 15 százalékkal zuhant. Az akkori kormány gyorsan reagált, s drasztikus intézkedéseket hozott: csökkentette a fizetéseket és a szociális kiadásokat, jelentősen nőtt a munkanélküliség és emelték az adóterheket is.
Ennek következtében a GDP 12 százalékát takarították meg. A litvánok vegyes érzelmekkel várják az euró bevezetését. Egy tavasszal készített felmérés szerint csak a megkérdezettek harmada támogatja azt, 56 százalék viszont ellenzi. Sokan az életszínvonal rosszabbodásától tartanak.
Az idei brit voksolás hosszú ideje a legkiszámíthatatlanabb. Cameronnak okkal fájhat a feje, hiszen az előrejelzések azt mutatják, a népszavazási ígéret ellenére is legalább kétmillió szavazót veszíthetnek. Az Európa-ellenes UKIP, a populista Nigel Farage pártja jórészt a toryktól hódít el választókat, májusban a mérleg szerepét is játszhatja, harmadik erővé nőheti ki magát.
A konzervatívok koalíciós partnerei, a liberális demokraták számára katasztrofális lehet a választás, akár parlamenti képviselőik felét is elveszíthetik. Az ellenzéki Munkáspárt alapesetben tarolhatna, hiszen a kormányzó koalíció népszerűtlen. Ed Miliband Labour-vezér azonban jóval kevésbé kedvelt, mint a pártja.
A Munkáspárt ráadásul gondban lehet Skóciában, ahol a Skót Nemzeti Párt (SNP) főleg a Labourtól vesz el mandátumokat, s ez önmagában kétségessé teheti Milibandék többségét.
Miliband már bejelentette, ha ők győznek, nem tartanak EU-népszavazás.
Más a helyzet, ha szoros lesz az eredmény, s a Labour kénytelen lesz koalíciós partnert keresni. Még az sem kizárt, hogy hárompárti koalíció vagy kisebbségi kormány alakul Londonban.
Spanyolországban is elképesztően átalakult a politikai színkép. Míg Nagy-Britanniában a populista jobboldal rohamos térhódítása az új realitás, az Ibériai-félsziget nagyobbik államában a populista baloldal váratlan megerősödésével kell számolni. Madridban ugyan nem készülnek sorsdöntő EU-népszavazásra, de a hagyományos erőviszonyokat felborította a „felháborodottak” utcai mozgalmából kialakult fiatal párt, a Podemos (Meg tudjuk tenni) megjelenése.
2014 második felében több felmérés is a népszerűségi listák élére tette a Pablo Iglesias vezette új pártot. Az év végére ugyanakkor előretörtek az ellenzéki szocialisták. Mariano Rajoy konzervatív kormányfő bízik benne, hogy második hivatali időre is mandátumot kap a 2015 decemberében esedékes voksoláson. Akár konzervatív, akár szocialista győzelem születik Madridban, a következő kabinetnek is számolnia kell a katalánok népszavazási követelésével.
Parlamenti választásokat tartanak idén az Ibériai-félsziget kisebbik államában, Portugáliában is, valamikor szeptember-október tájékán lesz esedékes. A Pedro Passos Coelho vezette, középjobb Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Antonio Costa vezette szocialisták (PS) mellett több kisebb tömörülés küzd majd meg a mandátumokért, a felmérések a szocialisták újbóli hatalomra kerülését jósolják.
Változhat az Európai Unióhoz való hozzáállás, ha újból Jaroslaw Kaczynski konzervatív populista pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) kerül a kormányrúdhoz Lengyelországban. Márpedig a 2014-es helyi választásokon kialakult, rendkívül szoros eredmény ezt nem teszi elképzelhetetlenné. A Polgári Platform (PO) hét év után a kifáradás jeleit mutatja, s még nem tudni, a Donald Tusknál kevésbé karizmatikus Ewa Kopacz győzelemre tudja-e vezetni ismét a középjobb pártot.
Az EU-ban aligha örülnének a kiszámíthatatlan Kaczynski visszatérésének, annál is kevésbé, hiszen a következő lengyel kormánynak kell meghoznia a döntést arról, csatlakozik-e Varsó az eurózónához. Bronislaw Komorowski államfő sürgeti, hogy nyissanak erről vitát, míg Kopacz kormányfő jóval óvatosabb. Az államfői posztról is 2015-ben szavaznak a lengyelek, idén lejár a Lech Kaczynski halálát követően a posztra került Komorowski mandátuma.
Az új Európai Bizottság már novemberben megkezdte a munkát, s elnökének, Jean-Claude Junckernek máris magyarázkodnia kellett, miért kötött luxemburgi kormányfőként kétes szerződéseket cégekkel, amelyeknek a miniállamban jóval kevesebb adót kellett fizetniük, mint ahol a nyereséget szerezték. A biztosok testületének egyik legfontosabb feladata az Egyesült Államokkal megkötendő szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozása lesz.
E tekintetben még sok vitás kérdést kell tisztázni, különösen Párizsnak vannak aggályai. Bár egy széleskörű megállapodás az egész világgazdaságon lendíthetne, vélik szakértők, több kényes témában még akár el is bukhat az „évszázad alkujának” is nevezett ambiciózus terv.
2015. január elsejétől Lettország, júliustól pedig decemberig Luxemburg tölti be az EU soros elnöki tisztségét. A lettek a növekedés, a beruházás-ösztönzés, az állásteremtés előmozdítása mellett a digitális gazdaság lehetőségeinek bővítésére, a fenntartható energiaforrásokra koncentrálnak soros elnökségük hat hónapja alatt.
