Gyurta Dániel;Európa-bajnokság;Kiss László;Risztov Éva;magyar úszóválogatott;

2015-01-09 06:58:00

Kiss László hisz az úszósikerekben

A tavaly rendkívül sikeres magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya abban bízik, hogy a magyar úszók az utóbbi esztendőkhöz hasonlatosan ebben az évben is minden világversenyen nyernek aranyat.

Kiss László emlékeztetett rá, hogy a sportág hazai legjobbjai 2014-ben több elsőséget is szereztek valamennyi jelentősebb eseményen, így a berlini Európa-bajnokságon, a rövidpályás vb-n, az ifjúsági olimpián és a junior Eb-n egyaránt. Úgy fogalmazott: "ahogyan tavaly, az idén is mindent elkövetünk a hasonló sikerekért, mindenekelőtt a nyári, kazanyi felnőtt világbajnokságon".

A szakvezető elmondta, hogy 2015 első felében nemcsak hazai, hanem külföldi edzőtáborok is várják a legkiválóbb magyar úszókat, s a felnőttkeret tagjai mellett az utánpótlás legtehetségesebbjei számára is lehetőség nyílik, hogy külföldre elutazhassanak egy-két hetes felkészülésre, például Eindhovenbe vagy Dubajba.

"A Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid már ott is vannak a spanyolországi Sierra Nevadában, míg a következő hetekben-hónapokban a Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik fémjelezte társaság Arizonában, a két Gyurta, Dániel és Gergely szintén Amerikában, közelebbről Fort Lauderdale-ben, a nyíltvíziek közül Risztov Éva és társai Miamiban, az év legeredményesebbje, Hosszú Katinka Floridában, a kőbányaiak, élükön Szilágyi Liliánával Thaiföldön készülnek" - sorolta Kiss László.

A tavalyi jelentősebb klubváltókkal, jelesül a Kőbánya SC-t elhagyó Bernek Péterrel, Kozma Dominikkal és Cseh Lászlóval kapcsolatos kérdésre a kapitány reményét fejezte ki, az utóbbi évek egyik legeredményesebb, Turi György vezette műhelyéből távozóknak a váltás nem okoz gondot. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh jelenleg Törökbálinton edz, de egyesülete még nincs.