A különbségek nemcsak szociális rétegek, hanem földrajzi térségek között is kimutathatóak. Hátrányos helyzetű térségnek számít szinte egész Kelet-Magyarország, a falvak, Nógrád és Baranya megye néhány része, valamint szinte valamennyi nagyváros agglomerációja. Aki ide született, annak általában sokkal többet kell teljesítenie azért, hogy ugyanazt az életszínvonalat elérje, ugyanazokat az iskolákat elvégezhesse, ugyanazokat állásokat megkaphassa, mint az elit negyedekben.
A KSH adatai szerint míg Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jut el. A 2011-es adatok szerint a lakosság mindössze 15,5 százalékának van valamilyen felsőfokú végzettsége, ami nagyon kevés, az ország versenyképessége lényegesen több diplomást igényelne. A felsőfokú végzettségűek városokban, ipari vagy egyetemi központokban laknak, az alacsony végzettségűek pedig a gazdaságilag kevésbé fejlett, főleg mezőgazdasági termeléssel foglalkozó területeken.
Szakértők szerint a különbségek olyan mélyek, hogy az ország kulturális szétszakadásával fenyegetnek. Emberjogi szempontból sem tűrhető ez a helyzet, hiszen nem kerülhet hátrányba egy gyermek pusztán azért, mert földrajzilag ide vagy oda született. A probléma kezelése nyilván többféle eszközt igényelne, az ipartelepítéstől az úthálózat fejlesztésén át az internet széles körű elterjesztéséig, de a legfontosabb az oktatás színvonalának emelése lenne - egységesen. A jelenlegi oktatáspolitika azonban éppen ezzel ellentétesen 16 éves korra süllyesztette a kötelező iskolázottság felső korhatárát, s csökkentette a közismereti órák számát a szakképzésben, továbbá erőlteti a duális képzésnek nevezett, lényegében zsákutcás inasképzést.
Ezek az intézkedések a már amúgy is hátrányos helyzetben élő gyerekeket még nehezebb helyzetbe hozzák.
