Szíria;atomfegyver;Aszád;

2015-01-10 14:52:00

Baj a világban: Aszad titkos atomprogramja

Nyugati titkosszolgálatok szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök továbbra is nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik, és egy titkos, föld alatti létesítményben nagyszabású atomprogramot indított - írja a Der Spiegel. A német hírmagazin szombaton megjelent számában felidézte, hogy az izraeli légierő 2007-ben megelőző csapást mért egy szíriai objektumra, amely az izraeli adatok szerint észak-koreai közreműködéssel katonai célok szolgálatára épített atomreaktor volt.

A damaszkuszi kormány csupán a szíriai légtér megsértése és egy állítólagos fegyverraktár megsemmisítése miatt tiltakozott, de a rejtélyes sivatagi épületegyüttesről szóló mendemondák egyre szélesebb körben terjedtek, és végül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálatot indított. A bécsi központú szervezet 2011-ben közölt jelentésében megállapította, hogy a lerombolt létesítmény nagy valószínűséggel atomreaktor volt. 

A szétbombázott területen a rendszeresen készülő műholdfelvételek alapján nem folyik semmilyen tevékenység, de nyugati titkosszolgálatok szerint Aszad nem adta fel a tervet, s valószínűleg már 2009 óta új helyszínen zajlik tovább a szíriai atomprogram, amelynek a mekkai nagymecset területén lévő kút után a Zamzam fedőnevet adták.

Lehallgatott beszélgetések és műholdfelvételek alapján Homsz közelében, a libanoni határtól 2 kilométerre egy hegyvidéki területen urándúsító üzemet vagy atomreaktort építhettek, és 8 ezer nukleáris fűtőelemet tárolnak ott. A létesítményt észak-koreai és iráni szakértők segítségével fejlesztik, védelmét a damaszkuszi rezsimmel szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei látják el.

A Hezbollah 2013-ban a Homsz körüli harcokban súlyos veszteségek árán védte meg a lázadóktól a föld alatti létesítményt, amelynek egyik gyanús eleme, hogy egy kút révén összeköttetésben áll egy 4 kilométer távolságban lévő tóval, ami felesleges, ha fegyverraktárról lenne szó, de létfontosságú egy nukleáris berendezés hűtéséhez.

A leggyanúsabbak pedig lehallgatott rádióüzenetek, amelyekben a Hezbollah egy vezető tisztségviselője "atomgyárról" és a létesítmény közelében fekvő Kuszeir településről beszél. A területen magát jól kiismerő férfi rendszeresen tesz jelentést telefonon egy különösen fontos embernek, Ibráhim Oszmánnak, a szíriai atomenergia-bizottság vezetőjének - írta a Der Spiegel. 

Kiemelték, hogy amennyiben helytálló a nyugati titkosszolgálatok feltételezése, kellemetlen helyzetbe kerülhet a washingtoni vezetés, amely a hivatalos cáfolatok ellenére minden bizonnyal együttműködik a szíriai elnökkel az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemben, Izrael pedig nehéz döntés elé kerül, mert a mélyen a föld alá rejtett létesítmény megsemmisítéséhez bunkertörő fegyvert kellene bevetni, ami felmérhetetlen környezeti kockázatokkal jár.