napelem;termékdíj;ellenzéki tiltakozás;

2015-01-11 15:12:00

Nem tréfa: a napelemeket is sújtja a termékdíj

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy 2015. január 1-ét követően minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami - számításaik szerint - mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatóak.

Elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány környezetvédelmi adóval akarja drágítani a környezetkímélő napelemeket - írja közleményében Szél Bernadett. Az LMP társelnöke azt is tudatja, hogy törvénymódosító-javaslatot nyújtanak be a jogszabály megváltoztatásáért, a köztársasági elnököt pedig arra kérik, hogy valóban tegyen a környezetvédelemért, és akadályozza meg a napelemek megadóztatását. 

Pápa Levente, az Együtt - A Korszakváltók Pártja gazdaságpolitikusa is közleményt adott ki a hír olvasta után, ebben felszólítja Áder János államfőt, hogy az általa idén létrehozott Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság akadályozza meg a napelemek termékdíjjal sújtását. Az ellenzéki párt elnökségi tagja ostobaságnak nevezte az "új sarc kivetését".

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat. A Párbeszéd Magyarországért írásbeli kérdést tesz föl az érintett minisztereknek:  mi az oka a környezetvédelem megadóztatásának, és mit kívánnak tenni a nyilvánvalóan elhibázott szabályozás korrekciója érdekében. Szabó Rebeka egyúttal felhívta a figyelmet arra az abszurditása is, hogy a napelemek után kétszer annyi környezetvédelmi termékdíjat kell majd fizetni, mint a súlyosan környezetszennyező savas akkumulátorokért.