terrorizmus;Törökország;Davotoglu;

2015-01-12 18:06:00

Terrorveszély - Törökország a titkosszolgálatokban bízik

Igaztalanul vádolják Törökországot azzal, hogy nem tesz meg mindent a terrorizmus ellen - jelentette ki a török kormányfő hétfőn Berlinben Angela Merkellel folytatott megbeszélése után.

A német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón Ahmet Davutoglu hangsúlyozta, hogy az ankarai vezetés a polgárháború elől menekülők hulláma miatt nem zárhatta le a török-szíriai határt, de a hatóságok nemzetközi titkosszolgálati együttműködésben dolgoznak azért, hogy feltartóztassák a Szíriába tartó vagy onnan érkező dzsihadistákat.

A török kormányfő megerősítette, hogy a párizsi kóser élelmiszerboltban lezajlott túszdráma elkövetőjének élettársa Madridból utazott Törökországba. Megjegyezte, hogy az Ankarának címzett bírálatok logikája alapján akár a madridi vezetést is lehetne hibáztatni, hiszen a spanyol hatóságok sem fogták el a túszejtő élettársát.