kormány;környezetvédelem;törvényhozás;napelemek;

2015-01-14 17:59:00

Áder bekeményített, a kormányon is ütött egyet

Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök  is - ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében írta.

"A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával" - áll a levélben, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.

Az államfő mulasztásról írt a megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetésével kapcsolatban. A kormány hibájaként rótta fel, hogy nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál. Az Országgyűlés szerinte azzal követett el hibát, hogy olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra, az ellenzéki pártok pedig azzal, hogy a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során.

Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét - folytatta. "És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a "salátatörvény"-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre" - olvasható a levélben. Áder János úgy fogalmazott: a közös hibát közösen kell helyrehozni.
Arra kérte a frakcióvezetőket, hogy támogassák a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek a kérdés mielőbbi korrekciójára irányulnak.

A köztársasági elnök a "salátatörvényekről" szólva kifejtette azt is: az elmúlt évtizedek világos bizonyítékát adták annak, hogy a jogbiztonság érvényesülését, azaz a törvények átlátható szerkezetét és betarthatóságát akadályozza, ha egymással köszönő viszonyban sem lévő kérdéseket egyazon törvényben szabályoznak.

Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől új igazgatóság - a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága - kezdte meg munkáját a Köztársasági Elnöki Hivatalban, amelynek első számú feladata a magyar érdekek képviselete és megjelenítése az ENSZ és az Európai Unió klímapolitikával foglalkozó fórumain, valamint a közös jövőnk szempontjából meghatározó jelentőségű párizsi klíma-megállapodáshoz kapcsolódó nemzetközi egyeztetések előmozdítása.

Közölte azt is: természetesen az sem közömbös számára, hogy Magyarországon mi történik a környezeti fenntarthatóság érdekében, "hiszen hamarosan a világ összes országában be kell majd látnia minden közügyekkel foglalkozó felelős szereplőnek, hogy ha nem változtatunk a folyamatok irányán, akkor olyan jövő köszönthet ránk, amelyben már nem lesz mód korrigálni mulasztásainkat".

LMP: az államfő ne terítse szét a felelősséget!

Az LMP szerint örömteli, hogy a köztársasági elnök is elítéli a napelemeket sújtó termékdíjat, abban viszont téved az államfő, hogy ez minden parlamenti párt közös felelőssége volna - írta Szél Bernadett, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a szerdán közleményében.

Véleménye szerint a törvényt megszavazó kormánytöbbség és a jogszabályt "elolvasás nélkül aláíró" köztársasági elnök hibázott az ügyben.

Az LMP visszautasítja a levélben foglalt állítást, amely igyekszik szétteríteni a felelősséget. Az LMP ugyanis nem szavazta meg "a napelemadót" is tartalmazó törvényjavaslatot, sőt saját javaslatot nyújtott be, amely eltörölné ezt a közterhet - jelezte az ellenzéki politikus.

Hozzátette: "Áder János azzal teheti jóvá a beismert hibát", ha eléri a kormánypárti képviselőknél, hogy a fideszes többség fogadja el az LMP napelemadót eltörlő kezdeményezését.

"Emellett arra kérjük az államfőt, hogy forduljon egyenesen az Alkotmánybírósághoz, tehát éljen az alkotmányos vétó intézményével minden olyan esetben, amikor a természetvédelem már elért szintjéből vesz vissza a kétharmados többség" - írta közleményében Szél Bernadett.

A hét végén több ellenzéki párt is tiltakozott amiatt, hogy egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy 2015. január 1-étől minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni.
V. Németh Zsolt, a földművelésügyi tárca környezetügyért is felelős államtitkára a kormany.hu-n szerda délután megjelent nyilatkozatában úgy vélekedett: nem gyakorol jelentős hatást a magyar iparra és gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj.