A vereség napja?

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke levélben javasolta a szervezet nevében Orbán Viktornak, hogy a fasizmus legyőzésének napját, május kilencedikét, a győzelem hetvenedik évfordulóján a kormány nyilvánítsa Nemzeti Emléknappá. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a hatvanadik évforduló előkészítésében 2006 –ban, Szentpéterváron – ellenzékiként - én képviseltem a magyar országgyűlést. Még a szocialista politikusoknak is aggályosnak tűnt a volt Szovjetunió Németország és a fasizmus felett aratott győzelmét közösen ünnepelni, illetve előkészíteni. Nem így a vesztes németeknek, Merkel asszonynak, az angoloknak, a franciáknak, meg a többi nációnak.

A MEASZ levelére hivatalból Lázár János miniszter válaszolt. Hosszan fejtegetve azt a rengeteg nagyszerű megemlékezést, amit a holokauszt és a vele kapcsolatos események kapcsán tett a kormányzat, a felsorolásból a zsidó származású költők és írók nevei sem maradtak ki. Ez rendben is lenne, ha a nácizmusnak csak zsidó áldozatai lettek volna. Így ennek a levélnek, Orbánnak, Lázárnak és a Fidesznek az az üzenete, hogy a szegény zsidók rosszul jártak, de a nem zsidó magyaroknak hajuk szála sem görbült. Nekik nemhogy ünneplésre nincs okuk, nekik szomorkodniuk kell, mert a két világháború közötti egyébként velejéig romlott világ odaveszett. Utolsó csatlósként bíztunk a németekben, mert ők garantálták volna egyebek mellett a nagybirtok rendszer fenntartását, az elcsatolt országrészek visszaszerzését, meg sok egyéb keveseknek jót jelentő dolgot.

Erről szól a Szabadság téri szobor, a birodalmi sas alakjának lábán az 1944-es gyűrű. Addig Orbánék szerint minden rendben volt, zsidótörvényestől, numerus claususostól. A Lázár levél is erről szól, mintha az országalmát elejtő Gábriel vezette volna a kezét.

De hát akkor Orbánék szerint, hogy is lett vége a nácizmusnak? Ki győzte le a 1944-ben a Magyarországra rontó német birodalmat? Zavar a szoborban, zavar a Lázár levélben, zavar a fejekben.

De csak az övékben!