fejlesztés;közszolgáltatás;XIII. kerület;

2015-01-16 16:57:00

Harminc milliárdból fejlesztene a XIII. kerület

A következő négy évben 25-30 milliárd forintot kíván  fejlesztésre fordítani Budapest XIII. kerülete - erről Tóth József, a kerület szocialista polgármestere beszélt újságíróknak.

Tóth József közölte, a Lendületben a XIII. kerület elnevezésű, a 2015 és 2019 közötti évekre vonatkozó programot az önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön fogadta el.

Ez szavai szerint a "biztonságra és a kiszámíthatóságra épül". Minőségi közszolgáltatásokat szeretnének nyújtani a kerület lakosságának, kiegyensúlyozott városfejlesztésre törekszenek, valamint esélyegyenlőségre és a hagyományok ápolására - mondta Tóth József. Szólt arról, hogy CT- és MR-készüléket terveznek vásárolni, szeretnék megépíteni a Klapka szolgáltatóházat, a térfigyelő kamerarendszert bővítenék, továbbá ötven bérlakás megépítését tervezik, a szükséglakásokat pedig meg kívánják szüntetni.

Tóth József a sajtóbeszélgetésen kitért arra: úgy látja, az önkormányzati rendszer "a centrális állam kiszolgáló leányává vált az elmúlt négy esztendőben", túlhangsúlyozott az öngondoskodás kötelezettsége, csökkent az állam felelőssége az emberek irányába, "törekvés van az önkormányzatok elsorvasztására".

Tóth József arról is beszélt, hogy számításaik szerint az elmúlt húsz évben megépített kereskedelmi és szolgáltató egységek mintegy hetvenezer munkahelyet teremtettek a főváros negyedik legnépesebb kerületében, amelynek mintegy százmilliárdos vagyona van.

Tóth József azt mondta, hogy a XIII. kerület elsősorban a normatívára és a saját vagyonra tud támaszkodni, "pályázati forrásra és pofapénzre" nem. Hozzátette: mintegy nyolcszáz millió forinttal kevesebb normatív és központi támogatást kapnak idén az elmúlt évhez képest.