közmédia;MTVA;állami hírtévé;

2015-01-17 06:01:00

Lóerővel hajt az M4

Rohamtempóban próbálja tartani a határidőket új tévécsatornái beindításánál az állami média. Ám miközben gőzerővel a nemzeti hírtévé szűk két hónap múlva esedékes startjára koncentrálnak, kiderült: a júliusban induló M4 Sporton túl kevés lesz a műsor, ezért a programhiányt lóversenyek közvetítésével pótolják. Úgy tudjuk, a kormány erre kampánnyal is készül, a sportfogadást népszerűsítendő.

Valamennyi galopp- és ügetőversenyt közvetíteni fogja majd a júliusban induló új állami tévécsatorna, az M4 Sport – értesült lapunk. Az MTVA információink szerint kényszerűségből hozta ezt a döntést, ugyanis az M4-re tervezett programok alapján belátták, a 16 kiemelt magyar sportág életének követése, miként arról terveik szóltak, messze nem tölti ki majd a napi adásidőt, és hogy ne is váljon túl egysíkúvá a műsorkínálat, a lóversenyek közvetítésével igyekeznek majd pótolni a hiányosságokat. Úgy tudjuk, az MTVA nemrég szerződést is kötött a Kincsem Parkkal a közvetítésekről. A kiemelt futamokat ugyan máig a Sport1 sugározza, ám a közmédia – mely most már Orbán Viktor által is elismerten a kormány és a Fidesz „hivatalos” partnere üzeneteik közvetítésében – abban is segíti a kormányt, hogy népszerűsítse a fogadásokat: a kormány a „profilbővítés” mellé országos kampányt is tervez, amelytől – mint forrásunk fogalmazott – „a fogadó kedv fellendülését várja”.

Az M4 bevallottan nem kíván „a jelenleg működő” kereskedelmi sportcsatornák versenytársa lenni, kifejezetten magyar sportot adna, a fontos nemzetközi események – így az olimpia, a világ- és Európa-bajnokságok – mellett.

Eközben láthatóan teljes a fejetlenség a közmédiában, ugyanis rohamtempóban próbálják tartani a határidőket. A nemzeti hírtévé elindulásáig alig két hónap maradt, az Index információi szerint mégis most vesznek fel új, elsősorban kezdő, tapasztalatlan újságírókat, gyakornokokat. Jelenleg a portál szerint „30-40 fiatal betanítása folyik” a közmédiánál – „még a hírek megírására is most tanítják őket” -, ami azért is meglepő, mert az MTVA épp a napokban jelentett be újabb jelentős leépítést, és 177, szakmailag nyilván megbízhatóbb embert már biztosan elküldenek. A kormány gyakorlatilag kőbe véste az átszabott profilú M1 március 15-i indulását, és hozzá a szükséges informatikai és műszaki hátteret az MTVA gyorsított közbeszerzésekkel szerzi meg. Az egyik ilyen jelentős tender február 28-ára tűzte ki a technikai eszközök szállításának határidejét, és ha ez nem teljesül, aligha indulhat el a nemzeti ünnepen az új tévé. Ennek ellenére látható, hogy a még 24 órás hírszolgálatra berendezkedő stáb sem állt fel, miközben nagy a kockázat, hogy a jelenleg öt százalékos közönségarányt elérő M1 tud-e új nézőket hozni, vagy tartani ezt.

A zűrzavar nem kis fejfájást okozhat az MTVA-nál, különösen, hogy Orbán Viktor múlt pénteken az eddig kormánybarátnak tekintett médiumok vezetőinek bejelentette: ezentúl az ő segítségükre nem számít, a jövőben kizárólag a közmédiára kíván támaszkodni. A Simicska Lajossal folytatott „háborúban” így a kormányfő inkább előre menekül, egyértelművé téve, hogy nincs szüksége kritikára.

Arról ellentmondó információk vannak, melyik médium „hogyan járt”; Orbán azt mondta, jelentős állami hirdetésekkel az érintett lapok, tévék és rádiók nem számolhatnak, szerinte „van annyi profitjuk”, hogy állami hátszél nélkül is megéljenek. Ez ugyanakkor nyílt zsarolásnak is vehető, hiszen a nyáron már a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, valamint a Hír Tv is létszámleépítésekre kényszerült, miután befagyasztották az állami hirdetéseket, és Orbán most utalt arra, hogy a piacon már viselkedhetnek kritikus médiumokként.