Ezt az indokot nem kell túl sokáig keresgélni. Delors az egyetlen a volt bizottsági elnökök közül, akinek nem egyszerűen tekintélye, hanem nimbusza van. Az Európai Bizottság mai dolgozóinak jelentős része az ő tíz éve alatt kezdték brüsszeli munkájukat, és egyfajta aranykorként emlékeznek erre az évtizedre.
A szerző maga az 1984 utáni megújulásként jellemzi a könyvben átfogott hétéves időszakot. Az EU működésének szinte minden területe átalakult ebben az időszakban, vagy ekkor jött létre. A megújulás vezérléséhez a Delors erős mandátumot kapott az akkor 10 tagból álló Közösség tagországaitól.
Delors nagy ötlete talán éppen az volt, hogy egy konszenzus által övezett gondolatot kell sikerre vinnie – ez pedig az egységes piac. A 70-es évek turbulens időszaka után a Közösség országai használják ki jobban egymás gazdasági lehetőségeit, és ezáltal kapcsolják magasabb sebességi fokozatba a növekedést.
A valóban egységes piachoz megannyi akadályt kell elhárítani – például a határállomásokat. Ez viszont szükségessé teszi az intenzívebb bel- és igazságügyi együttműködést. Egyik szakpolitika maga után vonja a másikat – egyre több szólamúvá válik a mű.
Összhang azonban csak akkor lesz – mondta Delors -, ha a szociális dimenziót is kidolgozzák. Ezért 1985-ben a Val Duchesse kastélyba összehívja a munkáltatók és munkavállalók képviselőit, útjára indítva a közösségi szintű háromoldalú érdekegyeztetést. Delors szerint “a szociális dimenzió jelen van valamennyi elhatározásunkban és valamennyi akciónkban: a versenyképesség visszatérésében és az együttműködésben a makrogazdasági politikáink között”. Ahol ez nem sikerült, ott nagy baj lett belőle. Példa rá a valutaunió, amelyet szintén Delors indított útjára, a Maastrichti Szerződésben lefektetve az alapvető szabályokat.
A 80-as évek második fele volt az az időszak, amikor a fenntarthatóság problémája a világ kormányainak asztalára került – Delors és a Bizottság figyelme erre is kiterjed, aminek bizonyítékát látjuk a könyvben. Ezek a szövegek mutatják, hol kezdődött az EU vezető szerepe például a klímavédelem területén.
A szociális Európa építéséről szóló beszédet (1988) Bornemouth-ban mondja el Delors, a brit szakszervezetek kongresszusa előtt, meggyőzve hallgatóságát arról, hogy az egységes piac szociális lesz, és EU-szinten fogják deklarálni és jogszabályokkal védeni a dolgozók jogait. Az ideák és a szükségszerűség integrációban játszott szerepéről (1989) Bruges-ben, az Európai Kollégiumban értekezik, mivel Margaret Thatcher nem sokkal korábban itt kritizálta a nemzetek fölé kerekedő bürokráciát.
Delors nem volt filozófus. Fiatal szakemberként a közgazdasági pályán indult, és dolgozott a francia központi bankban is. Baloldali keresztényként 1974-ben csatlakozott Francois Mitterrrand Szocialista Pártjához. Két évig volt képviselő az Európai Parlamentben, majd pedig 1981-től három évig pénzügyminiszter. Ilyen előzmények után lett a Bizottság elnöke. Világképe a gazdaság körül épült, de egy szélesebb társadalmi vízióba ágyazódott, amely alkalmassá tette őt a vezető szerepre, a nagy európai építkezés vezénylésére – erről tanúskodnak beszédei.
A könyv nem pusztán közreadja a beszédeket, de fejezetekbe is rendezi őket, és hosszabb—rövidebb bevezetőn keresztül nyújt betekintést az időszak politikai vitáiba, feladványaiba, gondolkodásmódjába. Ez egyértelműen segíti az olvasót, akár politikatudományok, akár a nemzetközi kapcsolatok terén készül vizsgájára.
Az uniós kutatások és tanulmányok mezején túl a kötet forrásanyagot, inspirációt jelenthet mindazoknak, akik a mai Európát szemlélve új összhang lehetőségét keresik, annak megteremtésén szeretnének dolgozni.