Gyászol a Forma-1

Publikálás dátuma
2015.01.19. 17:41
Robert Manzon 1955. Forrás: Hulton Archive
Elhunyt a száguldó cirkusz első, 1950-es szezonjában indult mezőny utolsó élő tagja, Robert Manzon 97 éves volt - írja a Hír24.

A francia Robert Manzon 1950. május 21-én, a Monacói Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, de idő előtt be kellett fejeznie a versenyt. Hét szezonban is rajthoz állt, összesen 16 pontot szerzett és kétszer is dobogóra állhatott: 1952-ben Belgiumban, 1954-ben Franciaországban lett harmadik.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Szerző
Témák
Forma-1 elhunyt

A PM Töröcskei "négy csontvázát" vizsgálná

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről távozó Töröcskei István „négy csontvázat” hagyott maga után, amelyeket a kormánynak vizsgálnia kell.

Szabó Zsolt, a PM gazdasági szakpolitikusa hétfőn, a témában tartott sajtótájékoztatóját követően azt mondta: az ÁKK szerinte Töröcskei István vezetésével, az adatokat kozmetikázva vett részt az államadósság csökkentésében 2013-ban.  Vizsgálandó az ÁKK-n keresztül értékesített letelepedési kötvények átláthatatlan módú árusítása, és azt is át kellene tekinteni, hogy a Töröcskei István által csődbe vitt Széchenyi Bank milliárdos betétesei hogyan kaphatnak a kötelezően juttatandó kártalanításon túl is állami segítséget. Kifogásolta, hogy ezt a közszolgálati dolgozók bérkompenzációjára szánt forrásból nyújtotta az állam. Az önkormányzati képviselő, aki szerint az állam átláthatatlanul vásárol bankokat közpénzből, kivizsgálná a magán-nyugdíjpénztárak „einstandolása” után keletkezett veszteséget is. 

Töröcskei ment, Barcza jött

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. február 1-jei hatállyal Barcza Györgyöt nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatójának. Barcza jelenleg a Napi Gazdaság főszerkesztője, és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdasági elemzője. A Napi Gazdaság a Századvég érdekeltségébe tartozik.

Az ÁKK élén azért volt szükséges vezércsere, mert a pozíció eddigi betöltőjének, Töröcskei Istvánnak az érdekeltségébe tartozó mindhárom pénzintézetet, a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetet, a Széchenyi Bankot és a Széchenyi István Hitelszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank arra utasította, hogy tevékenységét szüntesse be, magyarul csődbe mentek. Töröcskei pénzintézetei felszámolása miatt kénytelen volt benyújtani lemondását az ÁKK éléről, amelyet Varga Mihály több heti gondolkodás után el is fogadott.

 

Szerző

Rogán most a belváros újításával takarózik

Publikálás dátuma
2015.01.19. 17:07
A Szent István tér 15. szám alatti épület, ahol Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, korábbi V. kerületi polgármest
Rogán Antal szerint ha az V. kerületi önkormányzat nem értékesített volna üzlethelyiségeket, nem alakulhatott volna ki egy európai léptékű Belváros.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, korábbi V. kerületi polgármester erről hétfőn beszélt újságíróknak az ellenzéki politikusok által vitatott belvárosi ingatlaneladásokkal kapcsolatban. Rogán Antal a tájékoztatót egy leromlott állapotú, üresen álló, önkormányzati tulajdonú épületben, a Szent István tér 15. szám alatt tartotta, amelyre - mint mondta - évek óta nem találnak új bérlőt vagy új tulajdonost. A volt polgármester hangsúlyozta: azzal, hogy a kerület tulajdonjogot adott a bérlőknek, lehetővé vált több belvárosi utca, tér és épület önkormányzati rekonstrukciója, a korábbi bérlők pedig jelentős ráfordítással felújították a "végtelenül leromlott állapotú" üzlethelyiségeket, éttermeket, így kialakulhatott "egy igazán nívós környezet".

Rogán Antal. FOTÓ: Máthé Zoltán/MTI

Rogán Antal. FOTÓ: Máthé Zoltán/MTI

Ha a bérlőknek nem adtak volna tulajdonjogot, ezek a felújítások nem történtek volna meg - jelentette ki. Az ingatlanok értékesítési árával kapcsolatban Rogán Antal azt mondta, "nem palotákat adtunk el, hanem mélységesen leromlott állapotú ingatlanokat". Hozzátette továbbá, hogy a lakástörvény és a polgári törvénykönyv világosan szabályozza, milyen jogai vannak a bérlőknek - például milyen kedvezmény jár nekik -, az önkormányzat pedig ezeket egyetlen bérlőtől sem tagadhatta meg.

Azt is megjegyezte, hogy a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány hatóságai megvizsgálták az önkormányzat döntéseit, rendeleteit, és törvényesnek találták őket. Ehhez képest "ma Bajnai pártjának az emberei támadnak engem" - mondta. A tájékoztató után a politikus körbevezette az újságírókat az épületben, bemutatva, milyen állapotban vannak az ingatlan helyiségei.

Korábban az Index által készített Rogán-interjú alapján írtuk, hogy a fideszes politikus egy, a Habony Árpád, illetve a jelenlegi polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter önkormányzati lakáshoz jutásának etikus voltát firtató kérdésre válaszolva azt mondta; a Belvárosban 1992 óta több mint kétezer család vásárolhatta meg kedvezményesen a lakását, miközben sokan ezt azért nem tehették meg, mert műemlékházban éltek, ahol a felújítás vagy a lakók vagy az önkormányzat részéről előfeltétele volt a társasházzá alakításnak, így a vásárlásnak is.

"Sok olyan műemlékház van a kerületben, amit óriási pénzért felújított az önkormányzat az én időszakom előtt is, majd azt követően a lakóknak, pontosan azért, mert nekik joguk volt ezt megvásárolni, eladtuk. Ha 1990-ben az akkori bérlőknek joguk volt a piaci érték 15 százalékáért megvenni a lakásokat, akkor ezt a jogot azoktól sem lehet elvitatni, akik adott esetben olyan műemlékházban éltek, ahol erre nem kerülhetett sor. Nem rajtuk múlott, hogy ők akkor nem vásárolhatták meg a lakásaikat." - mondta az Indexnek a politikus.

Szerző