LMP: csak részmegoldás született a devizahitelek ügyében

 Az LMP szerint csak "negyed megoldás" született a devizahitelesek ügyében, a kormány ugyanis az autó- és áruhiteleseken nem segít, a kivezetendő hitelek mögötti deviza átváltásán pedig az Magyar Nemzeti Bank (MNB) jut csaknem százmilliárd forintos haszonhoz.

Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője szerint sem erkölcsi, sem társadalmi, sem pénzügyi oka nincs a lakáshitellel rendelkezők, illetve az autó- és áruhitelesek megkülönböztetésének. A politikus kijelentette, az autó mára már nem luxuscikk, sok vidéki településen az egyetlen közlekedési eszköz.   A devizát az MNB-nek mintegy 250 forintos euróárfolyamon kellene beváltania a 309 forint helyett, vagyis olyan áron, amelyen beszerezte azt  - ismételte meg pártja álláspontját. 

Szerző
Témák
LMP devizahitelek

MSZP: a kormány segítsen az autóhiteleseken is!

Az MSZP igazságtalannak tartja, hogy a kormány különbséget tesz a devizahitelesek között; az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól, hogy azoknak is nyújtson támogatást, akik autóvásárlásra vettek fel devizahitelt.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a devizahitelesek megsegítésében komoly szerepet vállalhatna a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hiszen a forint gyengülése miatt "több száz milliárd forintot kaszált". Cinikus az a magatartás, hogy az állam a devizahitelesek megsegítéséből kivonul - értékelte.

Az ellenzéki politikus szerint az MNB-nél keletkezett extranyereség terhére a forintosítás kiterjeszthető lenne az összes devizahitelesre. Úgy fogalmazott, értik, hogy egy autó nem olyan fontos ingóság egy család életében, mint egy ingatlan, de ettől még az is súlyos teher számukra. 

LMP: csak részmegoldás született
A devizahitelesek esetében a kormány az autó- és áruhiteleseken nem segít, a kivezetendő hitelek mögötti deviza átváltásán pedig az Magyar Nemzeti Bank (MNB) jut csaknem százmilliárd forintos haszonhoz. Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője szerint sem erkölcsi, sem társadalmi, sem pénzügyi oka nincs a lakáshitellel rendelkezők, illetve az autó- és áruhitelesek megkülönböztetésének. 

Burány Sándor felszólította a kormányt, hogy "fejezze be a lopást", a minden mozgó és mozdulatlan dolog megadóztatását. Hozzátette: az MSZP a végsőkig elmegy azért, hogy a kormány ne lophassa el az emberek pénzét. Emlékeztetett arra, hogy ezért is kezdeményezték a gáz és a villany árának csökkentését, hogy a zuhanó világpiaci árak hasznát az emberek kapják meg. 

Szerinte a Fidesz a tavalyi választás után ott szorongatja az embereket, ahol csak tudja. Valóságos adódömping volt ősszel - mondta, példaként "a végtelenül ostoba" netadót, az útdíjat, a napelemadót említette.

Az MSZP-s képviselő úgy folytatta: miközben a kabinet mindent megadóztat, magára nézve nagyvonalú. A kisebb és olcsóbb állam ígérete ellenére, az elmúlt öt évben ugrásszerűen nőtt az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma és jövedelme; "az osztódással szaporodó" miniszteri biztosok a helyettes államtitkároknál is többet keresnek. A költségvetési bizottság elnöke kifogásolta azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök több száz millió forintot költ "saját kedvteléseire".

Arra a kérdésre, mit szólnak hozzá, hogy a KDNP kidolgozta a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot, Burány Sándor közölte, jó reggelt kíván a KDNP-nek, végre van egy jó ötlete az elmúlt hetek ámokfutása után. Elmondta, az MSZP öt éve szorgalmazza ennek bevezetését, már törvényjavaslatot is nyújtott be az Országgyűlésnek. Ez is egy komoly segítség lehet a bajba került hiteleseknek.



Szerző
Frissítve: 2015.01.20. 15:26

A ellenzéknek gyanús a MET jelenléte a gázkereskedelemben

Az Együtt szerint indokolatlan az évente mintegy 50 milliárd forintos jövedelmet lefölöző MET Zrt. jelenléte a magyar gázkereskedelemben, ezért az ellenzéki párt választ vár arra: milyen érdekek állnak a cég helyzetbe hozása mögött, és azon keresztül nem áll-e a magyar kormány orosz gazdasági körök nyomása alatt.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa, független országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján kérdéseit azzal indokolta: a MET Zrt. tulajdonosainak 60 százaléka ismeretlen magányszemélyekből áll, off-shore cégek is felbukkannak mögötte, és orosz állampolgárok is tulajdonolják. 

Az olcsó világpiaci gázt Magyarországon drágán továbbadó társasággal kapcsolatban a képviselő írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert szerinte a kormány alkotmányellenesen, a tulajdonosi háttér egyértelművé tétele nélkül juttatta előnyös helyzetbe a MET Zrt-t.  Szelényi Zsuzsanna a többi közt arra is választ vár: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezt lehetővé tevő jogszabálya milyen céllal és hatástanulmányok alapján született.

Szerző